Budapest után Debrecenben húzza le a rolót a legtöbb cég
Szerző: MTI/Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.07.12. 13:09 | Frissítve: 2012.07.12. 13:09
Az év első felében az összes vállalkozás 2,9 százaléka, 18.249 cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy végelszámolással bezárják a cégüket, ez a szám 61 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte elemzésében a feketelista.hu céginformációs portál.
A feketelista.hu adatai szerint az összes cég számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra az idén Nógrád megyében került sor, ahol az 5.888 cég 4,1 százaléka szűnt meg ilyen módon (Hajdú-Bihar 3,3 százalék). A legkedvezőbb adat Komárom-Esztergom megyéhez fűződik: a 17.119 működő cég 1,1 százaléka szűnt meg végelszámolással.

Ha a városokra koncentrálunk, megállapíthatjuk, hogy Budapest után (8755 végelszámolás) Debrecenben húzza le a rolót a legtöbb cég, a cívisvárosban 2012 első felében 467 végelszámolást regisztráltak. A harmadik Pécs 357 végelszámolással. Az összes cég számához viszonyítva is Budapesten a legrosszabb a helyzet (3,5%), Debrecen és Pécs holtversenyben a második, ezekben a városokban a cégek 3,1 százaléka szűnt meg végelszámolással.
A cégalapítások száma éppen ellentétes tendenciát mutat, mint a végelszámolásoké: hat hónap alatt 13.055 új céget jegyeztek be, alig több mint a felét az egy évvel korábbinak.
Ezt azzal magyarázza a portál, hogy ez év elejétől többe kerül a cégalapítás, továbbá jelentősen szigorították a cégbejegyzés követelményeit. Ennek ismeretében sokan még a rendelkezés hatályba lépése előtt, a múlt év végén megalapították új cégüket.
A cégnyilvántartásban ez év júniusának utolsó napján 640.268 cég neve szerepelt, 11.402-vel kevesebb, mint 2011 végén.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)