Az új reptéri terminál egyszerre több gép utasait tudja majd kezelni
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.08.15. 09:56 | Frissítve: 2015.08.16. 11:05
Debrecen – A jelenleginél négyszer nagyobb terminált használhatnak majd az utasok a Debreceni Repülőtéren.
Szeptemberre elkészül az innovációs és inkubációs központ a debreceni légikikötőben. Az új reptéri terminálnak is helyet adó épületegyüttesben az utasok várhatóan jövő tavasszal vehetik birtokukba a jelenleginél 3000 négyzetméteres terminált.

– 2010-ben, nyilvános pályázaton kaptuk meg a lehetőséget a logisztikai központ fejlesztésére, és akkor egy 50 000 négyzetméteres csarnokegyüttest terveztettünk meg. Ennek az első üteme fejeződik be most – ismertette a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában a Xanga Cégcsoport vezérigazgatója. Herdon István elmondta, hogy eddig elkészültek az alap infrastruktúrák, s többek között a vasúti kapcsolat is.
A társaság csarnokai multifunkcionálisak, s ezeket az adott vállalkozások betelepülésekor alakítják ki a szükséges igényeiknek megfelelőre. Magától senki sem jön ide, hanem el kell menni a cégekhez, és ajánlani kell nekik a helyszínt – ismertette a szakember, aki szerint ez a 25 ezer négyzetméter jelentős kapacitást képvisel a régióban. A terv az, hogy teljesen benépesítsék, és a logisztika mellett további szolgáltatók és termelő vállalkozások is megjelenjenek.
A multimodális logisztikai inkubátorháznak nevezett létesítményben kialakítottak egy állandó infrastruktúrát, s majd úgy fogják oda betelepíteni a vállalkozásokat. Jövő nyárra, amikor a charterforgalom is beindul, a reptér már nagyon nehezen tudná kiszolgálni a várható utasforgalmat. A további fejlődés érdekében tehát mindenképpen ki kell alakítani annak lehetőségét, hogy egy időben több gépet tudjanak kiszolgálni (a mostani terminál két gépet „bír el”).
A debreceni reptéren hamarosan hat menetrend szerinti járat lesz, és ezeket gyarapítják majd a charterek is. Emiatt a forgalom már nem lesz lebonyolítható a jelenlegi felületen. Az új terminál egyszerre több gép utasait tudja kezelni, várakoztatni és kiszolgálni, és ugyanonnan lehet majd felszállni az akár egyszerre induló gépekre is. A Xanga itteni tevékenységének kezdetekor egyébként a repülőtér forgalma 18 ezer körüli volt, 2015-ben pedig várhatóan ennek a tízszerese lesz.
Eddig igazán egy négyórás operáció működött a reptéren, ám a hat járatra bővülés miatt már 20 órás lesz – ismertette Herdon István. Egyes gépek éjfélkor érkeznek majd, és hajnalban indulnak, így emiatt például az utasok további útjára és az ott dolgozók hazajutására is gondolni kell. A fejlődés eredményeként hamarosan Milánóba, Malmöbe és Párizsba is lehet utazni Debrecenből (a felmérések szerint most összesen 12 konkrét desztinációba érdemes járatokat indítani innen), s mindezek érdekében a reptéri csapat létszámát is emelni kell majd.
A teljes beszélgetés megtekinthető itt:
Dehir - Esti Közelkép 2015-08-14
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)