Apu megvette nekünk a várost: beindult a Campus-őrület – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.24. 03:42 | Frissítve: 2015.07.24. 12:46
Debrecen - Annyira jó volt a hangulat a fesztivál első napján, hogy még az eső is megkegyelmezett. Kitört a Wellhello-láz.
Amikor kevéssel öt óra után közeledett az ember a Nagyerdei Stadion felé, mát tudhatta, hogy itt nagykanállal mérik az élvezeteket. Ugyanis nem volt elég a bőséges koncertprogram, még ott volt kora estére a Loki EL-visszavágó meccse a Riga ellen. És bizony, amikor odabent már gyülekezett a nép, az arénából kiszűrődő hangokból sejteni lehetett, hogy fesztiváli hangulatot teremtenek Szakály Péterék. És emellett ígérte még a nap többek között a Quimby-t, Caro Emeraldot, Majkát, Odettel, a Wellhello-t, a Paddy and The Rats-t és a Road-ot.

Nos, ami Polgár Odettet illeti, neki már 19 évesen lemeze jelent meg, akkor Müller Péter szövegeit énekelte el. Kevesen tudják róla, hogy az a bizonyos alma az ö esetében sem esett messze a fától, hiszen édesapja a Sziámiban tag és zeneszerző volt. Azóta Odett kiforrott előadó lett, erről most is tanúbizonyságot tett. Remek hang, erőteljes előadásmód: aki először látta a hölgyet élőben, bizonyosan megjegyezte magának,
Miután kigyönyörködtük magunkat Odettben, széjjelnézve a fesztiválvárosban, láthattuk, hogy a Campus most is igen lakájos, komfortos hely, ahol étel, s ital kulturált körülmények között fogyasztható.
Aztán jöhetett a menünkben a mostanság nagy népszerűségnek örvendő Wellhello. Fluor Tomi csapatának nagyon fut a szekere. Saját bevallásuk szerint is jó megy a popbizniszük, noha kilenc embert kell eltartaniuk és nem vállalnak falunapi vagy plázás bulikat. De így is tele a naptárjuk, ám azért egy Campusos felépést bele tudtak vésni a kalendáriumukba. Örült is ennek a fesztivál népe nagyon - bár az "örült" kifejezés nem fejezi ki híven azt a hisztérikus imádatot, ami körülveszi a kétségtelenül profi munkát végző csapatot. Inkább azt lehetne mondani: "őrült", mert a zenekar egy kis rappel megspékelt habkönnyű popdalai elképesztő hatást váltanak ki.
A Loki EL-selejtezőjére tekintettel a szervezők jól kalkuláltak, hiszen a foci szerelmesei számára lehetővé tették, hogy ne maradjanak le a Quimby fellépéséről. A Quimby már igencsak régóta – 1991 - óta van jelen a maga sajátos, alternatív stílusával a hazai rock piacán és 2005-ös „restartjuk” óra is sikeresek. Hogy miért, az a Campus nagyszínpadán is bizonyították.
Caro Emerald fellépése is nagy tetszést aratott. Caro első slágere a Back It Up volt, amivel számos európai ország slágerlistáján szerepelt sikerrel, első lemezéből pedig eddig több mint egymillió példányt adtak el. Az igencsak szemrevaló hölgy hazájában, Hollandiában egy elképesztő, hihetetlennek tűnő rekorddal (is) büszkélkedhet: még Michael Jackson Thrillerjét is megelőzte lemezeladásban. És, hogy milyen a respektje otthon, az is példázza, hogy Hollandia magyarországi nagykövete eljött Debrecenbe, hogy felkonferálja őt. Az énekesnő a 40-es, 50-es évek jazz zenéjét ötvözi mai modern popzenei hatásokkal. A (tur)mix pedig eredményes volt Debrecenben is: Caro Emerald bájával és hangjával elvarázsolta azokat, akik kíváncsiak voltak rá.
Szóval pompásan sikerült a csütörtöki nap, melyet az újra és újra eleredő eső sem tudott elrontani egy pillanatra sem. folytatás pénteken...
Dehir - Wellhello és egyéb őrületek a Campuson
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)