Applikáció segíti a Debreceni Zsidó Temetőben való tájékozódást – videóval
Szerző: Pocsai István | pocsai.istvan@mcdb.hu Közzétéve: 2021.11.22. 18:25 | Frissítve: 2021.12.13. 09:32
Innováció, együttműködés, kegyelet. Ezt a három fontos szempontot jeleníti meg az a honlap és a mobilapplikáció, amiket hétfőn mutattak be a Városházán. A számítógépes alkalmazások a Debreceni Zsidó Temetőben nyugvókról nyújtanak információt. A térinformatikai adatbázis hét éves előkészítő és kutatómunka eredménye.
A temetőkönyv adatai szerint 1841-ben, vagyis éppen 180 évvel ezelőtt helyezték végső nyugalomra a Debreceni Zsidó Temetőben az első helyi zsidó polgárokat. A több mint 28 ezer négyzetméteres területen 7950 elhunyt nyugszik. A most fejlesztett honlap és mobilapplikáció abban segít, hogy mindenki megtalálhassa egykori hozzátartozója sírját.

- Ez egy állandó és emlékező zarándokhely, ezért fontos a nyilvántartásunk, hogy a láthatóságunk megjelenjen. Ezzel az applikációval ez egy nagyon fontos lépés volt, láthatóvá, elérhetővé tettük és mindenki meg tudja keresni azoknak a szeretteinek a sírhelyét, akiket meg szeretne látogatni a temetőben - ismertette Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke.
A modern térinformatika révén akár virtuális kegyeleti sétát is tehetünk a Monostorpályi úti sírkertben. Kategóriánként kereshetünk - többek között - rabbikat, 1848-as hősi halott zsidó katonákat éppúgy, mint a holokauszt áldozatait.
- Valamennyi sírra rá lehet keresni kétféle módon a keresőmotor segítségével, illetve a térkép felől is rá lehet kattintani a sírra, és az ott nyugvónak minden adatát, amelyet feltártunk, elérhetővé tesszük - mondta Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke.
Puskás István alpolgármester szerint a számítástechnikai fejlesztések három fontos ügyet jelenítenek meg egyszerre. Ezek a digitális innováció, a város és a zsidó felekezet együttműködése, valamint a kegyeleti örökség ápolása.
- Ma már velünk nem lévő debreceni polgártársaink emlékének megőrizzük azáltal, hogy az emlékhelyeiket, a sírkertjeiket gondozzuk, ápoljuk - emelte ki Puskás István.
A fejlesztések az Életminőség Alapítvány, az Őrváros Közalapítvány és a Debreceni Zsidó Hitközség együttműködésében valósultak meg.
Az egyedi informatikai rendszert és dizájnt fejlesztő team tagjai: Csáki Veronika, Csáki György és Vásárhelyi Norbert (ERDA).