Alkudozás nélkül nincs üzlet a debreceni régiségvásárban – fotókkal
Szerző: Szirák Sára | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.19. 15:35 | Frissítve: 2015.07.19. 22:45
Debrecen – Porcelán angyalok, gramofon, dohos képeslapok, színes szódásüvegek: minél régebbiek a tárgyak, annál értékesebbek. Riport.
A boltok jó része ugyan vasárnap zárva van, ám a kora reggeli órákban a Tesco parkolójában beindul az élet. A környező településekről és Debrecenből is érkeznek ide az árusok és az érdeklődők egyaránt – közös szenvedélyük a műgyűjtés.
Sétánk során látunk festményeket a fűben, gramofont, amely egy banános dobozon csücsül, régi pénzérméket és bélyegeket, kopott rádiókat és porcelán angyalokat, színes szódásüvegeket és dohos képeslapokat, egy 1800-as évekből származó csengőt, ami még ma is működőképes. Minél régebbiek és kopottabbak, de talán annál értékesebbek.
A vásári forgatagokat járva igyekeztünk feltérképezni a tárgyakat, közben beszélgetve ismerkedni az árusokkal és a nézelődőkkel.
NINCS KÉT UGYANOLYAN ÉKSZER. Takácsné Tréki Mária eredeti szakmáját tekintve gondozónő, a hobbija és szenvedélye – immáron tizenöt esztendeje – a régi ékszerek javítása és árusítása. „Nincs két ugyanolyan ékszerem, ez a portékámban a különleges. Az emberek szívesen nézelődnek, vásárolnak és érdeklődnek. Úgy veszem észre, hogy a fiatalok körében és egyre népszerűbbek ezek a tárgyak: egyediek, régiek és jó minőségek. Elérhető áron kínálom őket, persze alkudozás nélkül nincsen vásár!” – meséli.
Bodó Sándor Tiszafüredről érkezett unokájával a vásárba. Délutánra már mennek haza a Halasnapokra, mondja, a tűzijátékot megnézni. Gyermekkorában kezdődött a régi tárgyak iránti érdeklődése, amikor bicskatartókat, csengőket és kolompokat kezdett el gyűjteni, és az időtöltés szépen lassan hivatássá nőtte ki magát. „Az eredeti szakmám kőműves. Egy német régiségkereskedőnek építettem házat, amikor kedvet kaptam ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzam a már bennem élő hobbival.” Bodó úrhoz egy régi ismerős érkezett, és a következő párbeszéd zajlott le köztük:
– Vettem egy faragott, betétes komplett hálógarnitúrát. Olyan, hogy éppen nem beszél. A hideg kirázott.
– Neobarokk?
– Nem, ónémet. A tulaj 350 ezer forintra mondta, de szerencsére tudtam belőle alkudni is. Belebetegedtem volna, ha nem tudom megvenni.
– Mondjak valamit?
– Mondjál.
– Az életbe nem fogod tudni eladni!
– Dehogynem! Ha akarnám, már ma eladhatnám, de még nem!
SOKAN ALKUDOZNAK. Antal Józsefné saját készítésű horgolt terítőit árulja, egy matracra vannak szépen, sorban kipakolva – az ember legszívesebben végigsimítaná mindegyiket az ujjaival. Nemrég végzett a mezőgazdasági gazdaasszony és falusi vendéglátó képzésen, s büszkén mutatja a vizsgamunkáját, amelyet szintén eladásra szánt. „11 ezer forintért kínálom. Sokan alkudoznak, persze erre van is lehetőség.”
A mellette ülő Marika az árusításban segít a fiának. Porcelánok, színes szódásüvegek, juhászkampók vannak kitéve a terítőre, ő az árnyékban hűsöl. Kiderül, hogy szívesen gyűjti a csengőket. „A legrégebbi darabom az 1800-as évekből való, még ma is működőképes” – újságolja.
DÉLELŐTT 10-KOR VAN A CSÚCS. A másik oldalon István, az órás árulja a saját, mechanikus óragyűjteményét, amelyet ötven éve gyarapít. „Az elemes órákat sosem kedveltem, jobban vonzódom a hagyományos, mechanikus szerkezetekhez. A tapasztalatom sajnos az, hogy az emberek inkább nézelődni szeretnek, de mostanában kevésbé vásárolnak.”
Jászai János Nyíregyházáról érkezett, és már reggel hét óra óta a kirakodott árujával várja az érdeklődőket. Délelőtt tíz órakor van a csúcs Debrecenben, ekkor fordul meg a legtöbb érdeklődő. De nemcsak ide, hanem Miskolcra és Szerencsre is rendszeresen jár. A műgyűjtés számára egy negyven éve tartó szenvedély. „Muszáj kicsit forgatni a gyűjteményemet, mert különben nem tudnék új tárgyakat vásárolni, ezért jövök ki a vásárba.” Egy barátjának köszönhetően csöppent bele ebbe a világba. Kezdetben csupán apróságokat gyűjtött, aztán egyre értékesebb tárgyakra is szert tett. Festmények, szobrok és porcelánok veszik körül. Jánost két kutyusa, Marcika és Dodika is elkísérte a vásárba, már megszokták a nézelődőket, akár két fekvő porcelánkutya, úgy őrzik gazdájuk kincseit.
TELJES A KÉSZLET. A nézelődők közül Antal Györggyel elegyedünk szóba. Szenvedélyes gyűjtője néhány régi tárgynak, főképpen az óráknak és a Herendi, a Zsolnay és a Fischer porcelánoknak. „Árusítani nem árusítok, csak több évtizede gyűjtök. Azért, hogy láthassam és gyönyörködhessek ezekben a tárgyakban. Az ember egyszerűn rajongani kezd, és az anyagi lehetőségeihez mérten próbálja bővíteni a gyűjteményét. A Zsolnay-kávéskészletem hiányos volt – nem volt meg a kínáló tálca–, és ma megtaláltam. Pedig meg van már vagy 20 éve, és most lett teljes a készlet… – dicsekszik örömmel.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)