Akár száz kilométerről, vagy a határon túlról is eljönnek a debreceni játszótérre
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.10.15. 15:30 | Frissítve: 2022.10.17. 09:06
Debrecen – Nyitása óta nagyon népszerű a Sziget-kék, ahol ősszel is mindennapos vendégek az iskolás és ovis csoportok, a kiránduló gyerekek. Kiss Judit Erzsébettel, a játszótér vezetőjével beszélgettünk. Interjú.
Régi álom valósult meg ezen a nyáron Debrecen legújabb játszótere, az Ötholdas Pagony helyén épült Sziget-kék átadásával, ahol 80-féle játék várja a gyerekeket. A játszótér vezetőjével, Kiss Judit Erzsébettel – aki maga is gyakorló anyuka – arról beszélgettünk, hogy működik ez a hely, kiket várnak ide, s milyen programokat kínál majd ősszel és télen.

Dehir: Miben más ez a játszótér, mint a többi?
Kiss Judit Erzsébet: A Sziget-kék tematikus park, ami azt jelenti, hogy van egy központi gondolat, ami alapján a játszóeszközök nagy része formát öltött. Szabó Magda Sziget-kék című meseregénye az ihlető gondolat, ami nagyszerű választás volt, hiszen általa a gyerekek megismerhetik városunk egyik legjelesebb irodalmi alkotójának nevét és részben a regényt is. Azért csak részben, mert a parkban elhelyezett táblákon lévő rövid kis történetek egy-egy szereplő (Valentin, Kandúrka, Cocó és a többiek) szemszögéből „mesélnek”, nem leplezik le a teljes történetet – ezzel is a regény elolvasásra szeretnénk motiválni a gyerekeket.
Dehir: Aki még nem járt itt, az hogyan képzelje el a Sziget-kéket?

Kiss Judit Erzsébet: Debrecen legszebb részén, a Nagyerdő 80-100 éves fái alatt, hat hektáron terül el. Aki belép ide, egy mesevilágba csöppen, kedves állatfigurák és egy 9 éves kisfiú mesél neki a Szigetről. Van egy ötszintes játszótorony is, amelynek lépcsőit megmászva a lombok közé emelkedhet, majd két izgalmas csúszdán, vagy a magasban lévő függőfolyosók segítségével térhet vissza a földre. Kisautókat is bérelhet, mellyel körbe tekerheti a Sziget-kék kiserdejét, a szülei csak úgy szaladhatnak utána! Ha elfáradt, esetleg hideg idő van, megmelegedhet a Tölgy Tamás-teremben, ahol még hintázhat is egy finom teát kortyolgatva vagy süteményt majszolva.
Dehir: A park népszerűségét mutatja, hogy a nyitás után napi szinten több mint ötezer látogatást regisztráltak a szünidőben. Megszokták, megszerették, használják a debreceniek a Sziget-kéket?
Kiss Judit Erzsébet: Óriási öröm volt egész nyáron látni azt a hatalmas érdeklődést, mely a parkot övezte. Egy hónap alatt 65 ezer látogatónk volt. A tanév- illetve a nevelési év elindulásával kissé csökkent a „roham”, de mindennapos vendégeink az iskolás és ovis csoportok, a kiránduló gyerekek, délután és hétvégén pedig jönnek a családok. Sokat beszélgetünk a látogatókkal, így tudjuk, hogy sokan a Sziget-kék kedvéért ülnek autóba és jönnek el Debrecenbe, akár száz kilométerről, vagy a határon túlról is. Nyáron sok külföldi szót is hallottunk.
Dehir: Melyek a legkeresettebb játékok?
Kiss Judit Erzsébet: Úgy gondolom, a Miniváros van a dobogó tetején: szintén a regény helyszínei ihlették az építményeket, melyek szerepjátékokra ösztönzik a kicsiket, és még a 9-12 éves korosztály is szeret itt játszani. Szintén nagyon népszerűek a régi Pagony felújított játékai. A Cirkusz téren is szívesen üldögélnek a szülők a kicsikkel.
Dehir: A név Szabó Magda izgalmas gyermekregényét idézi meg. Mennyire vannak ezzel képben a látogatók?
Kiss Judit Erzsébet: Azon vagyunk, hogy képben legyenek! A gyerekek érdeklődését felkeltik a szobrok, a park dekorációi, és előbb-utóbb kielégítik a kíváncsiságukat vagy maguk elolvasva a táblákon lévő történeteket, vagy a kísérők olvassák el nekik. A Valentin-teremben hamarosan elindulnak a Sziget-kék tematikájú programjaink is – gyerekirodalmi workshop a nagyobbaknak, kézműves foglalkozás és mese a kisebbeknek –, melyek missziója a regény megismertetése szervezett óvodás és iskolás csoportoknak, hétvégente pedig a családoknak. Jelenleg a Sziget-kék-képek kiállításunk kapcsolódik szorosan a témához: a regényhez készült eddigi illusztrációkból készítettünk tárlatot, mely a büfé előterében, a Tölgy Tamás-teremben tekinthető meg november elejéig.
Dehir: Ahhoz, hogy hónapok vagy évek múlva is ilyen szép legyen a Sziget-kék, nem árt rá vigyázni.
Kiss Judit Erzsébet: A játékelemek mindenkit játszásra csábítanak, így a szülőket is sok esetben… A Játszótoronyba felmehetnek felnőttek is, de más játékot nem használhatnak. Erre sok alkalommal fel kell hívni a figyelmet, hogy a függőfolyosók, a Miniváros házai, ülőkéi, a hinták és rugós játékok bizony csakis és kizárólag a gyerekek örömét szolgálhatják.
A Sziget-kék üzemeltetését a Nagyerdei Kultúrpark végzi, a kollégáim minden reggel ellenőrzik a játékok állapotát és javítják azokat, ha szükséges – nyáron, a nagy látogatottság idején erre több példa is volt.
Takarító kollégáimat is a legnagyobb dicséret illeti, hiszen gyönyörű tisztaságot tartanak, mellesleg teljesen belevonódnak a mesevilágba, szívesen tájékoztatják bármiről az érdeklődőket.
Dehir: Milyen programokkal várják a gyerekeket? S a nyitvatartás mennyire családbarát?
Kiss Judit Erzsébet: Nyáron 8-20 óráig vártuk minden nap a látogatókat, ezt így tervezzük a jövő szünidőben is. A többi időben a világos és sötét időszak játékához igyekszünk igazodni. Hétfőnként a zöldterületek ápolására van egy délelőttjük a kertészeknek, hogy mindig gyönyörű környezetben játszhassanak a gyerekek. Augusztusban rengeteg kültéri programot tudtunk tartani, ahogy az időjárás engedi, ezekkel majd újra jelentkezünk.
Dehir: Hogy tervezik, milyen lesz az ősz és a tél a Sziget-kék világában?
Kiss Judit Erzsébet: A park egész évben nyitva áll mindenki előtt.
A már emlegetett belső rendezvénytermünkben, a Valentin-teremben hétköznap délelőttönként állandó programok várják a babákat, totyogókat. Hétvégén interaktív gyerekkoncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, bábszínházi előadásokkal töltjük meg a teret Nagy Mária rendezvényszervező kolléganőmmel együtt.
Szintén várjuk a szülinapozókat is a Sziget-kék rendezvénytermébe – a kézműves foglalkozások és kisautózás mellett bármilyen programot megszervezünk az ünnepelt kívánsága szerint. A hétköznapi, szervezett csoportoknak szóló és a hétvégi programkínálatunk várhatóan egyre bővebb és színesebb lesz, együttműködést tervezünk az Állatkerttel és Vidámparkkal is, mindezekért a hírekért is érdemes követni Facebook-oldalunkat!