Advent Debrecenben: hamarosan meggyújtják a harmadik gyertyát is a város koszorúján
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.12.10. 09:00 | Frissítve: 2022.12.10. 09:00
Debrecen – Az ünnepi program énekes hagyományőrző vonulással indul a Régi Városházától a Nagytemplomig.
Ismét itt az advent: vasárnaponként sorra gyulladnak a gyertyák a város koszorúján. November végén, az első adventi vasárnapon a belvárosi díszkivilágítást is felkapcsolták.

Ahogy Papp László polgármester fogalmazott a Kossuth téren, „az elmúlt három év próbára tette hitünket, türelmünket, kapcsolatainkat. Ilyen kihívásokkal évtizedek óta nem találkoztunk. Sokan teszik fel a kérdést, mikor lesz ennek vége? Erre sajnos a választ nem tudjuk, de erősnek kell maradnunk nekünk, debrecenieknek. A cívisek mindig megőrizték ez a várost háború, járvány vagy tűzvész idején is, s ez a jövőben is így lesz.”
Múlt héten az egyházak képviselői Barcsa Lajossal közösen gyújtották meg a második gyertyát a Nagytemplomban. Az alpolgármester beszédében azt mondta: adventtel a legszebb ünnepre készülünk fel. A második gyertya a reménységre, vagyis arra az angyali üdvözletre emlékeztet, hogy a fény el fog jönni.
Ezen a hétvégén is közös gyertyagyújtással készül az ünnepre Debrecen városa a helyi egyházakkal.
A harmadik gyertyagyújtás
December 11. – Szeretet – „az Isten szeretet.” (1 János 4, 8)
16.45: Énekes hagyományőrző vonulás a Régi Városházától a Nagytemplomig
17 óra: Harmadik adventi gyertyagyújtás. Beszédet mond: Balázs Ákos alpolgármester, Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke és Komlósi Sándor, a Szappanos Utcai Baptista Gyülekezet lelkipásztora. Közreműködnek Az Ég tartja a földet című musical szereplői.
18 óra: Az ég tartja a királyt című könyv bemutatója a Karakter Kávézóban.
A negyedik gyertya
December 18. – Békesség – „Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással!” (Márk 9, 50)
16.45: Énekes hagyományőrző vonulás a Régi Városházától a Nagytemplomig
17 óra: Negyedik adventi gyertyagyújtás. Beszédet mond: Puskás István alpolgármester, Oláh István, a Debreceni Református Nagytemplom lelkésze és Szarka Gergely, a Debreceni Görögkatolikus Főszékesegyház parókusa.
Kóruskoncert és betlehemi láng
Veni, Veni, Emmanuel! Jöjj, Megváltó! E címmel első alkalommal rendeznek egyesített kóruskoncertet városunk egyházi és világi kórusainak részvételével december 18-án. Az estet Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Fekete Károly református püspök teszik még emlékezetesebbé. A kórusművek között közreműködnek: Piros Ildikó színművész és a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató győztesei. Az egyesített kórust Ács János vezényli.
A betlehemi láng a 43. Főnix Cserkészcsapat közreműködésével érkezik Debrecenbe, és a koncert végeztével bárki otthonába viheti.
Lesz közös hanukai gyertyagyújtás is
A debreceni Kossuth téren idén december 21-én, 18.30-kor kezdődik a hanukai gyertyagyújtás. A zsidó közösségek, a világ minden táján nyolc napon keresztül ünneplik a fényt, amely két évezreddel ezelőtt egy nap helyett nyolc napon keresztül világította be a görögöktől visszafoglalt jeruzsálemi szentélyt. A csodás esemény azóta szimbólummá, valóságos ünneppé emelkedett, amely évről évre emlékeztet a hit megvilágító erejére. A hanuka egy örömünnep, ezért az idei közös gyertyagyújtásra meghívták Izraelből DJ Noah Nagát, hogy a hangulat biztosan méltó legyen a fény ünnepéhez.
Az adventi hétvégékről itt olvashatnak bővebben!
Cím | dátum |
---|---|
Fellobbant az első gyertya lángja Debrecen adventi koszorúján – fotókkal, videóval | 2022.11.27 |
Meggyújtották a második gyertyát Debrecen adventi koszorúján | 2018.12.09 |