A tervek szerint halad a 471-es főút négysávosítása, már a belterületi szakaszon dolgoznak – videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2023.02.27. 16:35 | Frissítve: 2023.02.27. 16:56
Márciusban elkezdődik a közműkiváltás. A bővítéssel jelentősen növekszik az útszakasz áteresztőképessége.
Nagyon sok autó halad át napközben a Sámsoni úton. A reggeli és délutáni csúcsidőben még intenzívebb a forgalom, ezért is fontos az az átalakítás, melynek köszönhetően kétszer kétsávos lesz a 471-es főút belterületi szakasza is.

A bővítés után jóval nagyobb lesz az útszakasz áteresztőképessége.
- Nagyon fontosnak tartom, hogy sikerült ebben a tekintetben is előre lépni 2023-ban.
2022-ben több olyan döntést hozott a kormány, amely különböző projekteket állított le, de az országgyűlési képviselőkkel összefogásban sikerült elérni azt, hogy a Sámsoni út fejlesztése végre elkezdődhessen.
Az egyik legnagyobb forgalmú út a városban – nyilatkozta Papp László polgármester.
A beruházás részeként fejlesztik a becsatlakozó utcákat, az Acsádi út már aszfaltréteget is kapott.
Ahogy az időjárás engedi, padkát építenek majd és a vízelvezetést is megoldják, árkok kialakításával. A kivitelező a tervek szerint halad a munkával.
- A kivitelező kiviteli terveket készített a Sámsoni út felújításához, illetve a további csatlakozó utcák megépítéséhez. A kiviteli tervek elkészítése után le kellett folytatni a megfelelő kezelői egyeztetéseket, illetve az út- és közműépítési engedélyek beszerzése is megtörtént mostanra – tájékoztatott Kiss Boglárka, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársa.
A tervek szerint a közműkiváltás márciusban kezdődik. Ez várhatóan forgalomkorlátozással jár majd, az átmeneti változásról időben tájékoztatják majd a közlekedőket.