A tanulásban is élen járnak a honvéd középiskola diákjai
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.04.01. 15:21 | Frissítve: 2014.04.01. 15:21
Debrecen – Két dobogós és egy hetedik helyet szereztek a szekszárdi Országos Műszaki Tanulmányi Versenyen a középiskolások.
A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium három diákja utazhatott el Szekszárdra, a háromnapos megmérettetésre. Őket felkészítő tanáruk, Ráczné Kovács Mária is elkísérte. A szaktanár elmondta: az országos versenyen azok vehettek részt, akiknek az elmúlt két félév tanulmányi eredménye és a szakmai tantárgyak átlaga, valamint az elődöntőben nyújtott teljesítménye is kiemelkedő volt. Az ország legjobbjai gépész, elektronika és vegyipar szakmacsoportban mérték össze tudásukat – tette hozzá a felkészítő pedagógus.

A tanulmányi versenyt 44. alkalommal rendezte meg a Műszaki Oktatási (Kamara) Egyesület a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem és a veszprémi Pannon Egyetem támogatásával.
Eredmények:
Szabó Péter 14. évfolyam, 1. helyezés – elektronika; Gyöngyösi Balázs 12. évfolyam, 2. helyezés – elektronika; Domokos László 12. évfolyam 7. helyezés – elektronika.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)