Döntött a közgyűlés: a teljes közösségi közlekedést a DKV viheti Debrecenben
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.12.12. 10:18 | Frissítve: 2019.12.12. 16:31
Debrecen - A tervek szerint a szóló és a csuklós buszokat is lecserélnék, és elektromos járműveket is szolgálatba állítanának.
A kötöttpályás, vagyis villamos és trolibusz közösségi közlekedést a DKV biztosítja Debrecenben, az autóbuszos személyszállítást pedig a DKV és az Inter Tan-ker Zrt. által alkotott Cívisbusz konzorcium. A szerződések 2021-ben járnak le.

A közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a város a DKV-t akarja megbízni mindkét szolgáltatás ellátásával 10, illetve 15 évre. Az uniós szabályok szerint a közlekedési szolgáltató kiválasztása pályázat kiírásával vagy anélkül, közvetlen odaítéléssel történhet. Ez utóbbit alkalmazná a város, ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha belső szolgáltatót, városi tulajdonú céget bíznak meg a feladattal.
- Ez meggyorsítja a következő időszaknak a munkáit, főleg az autóbusszal kapcsolatban, mivel ezeket a buszokat be kell szerezni. Ezzel a döntéssel már a jelen szerződés lejárta előtt megbízzuk a DKV-t, hogy ezeket a szerződéseket előkészítse – fogalmazott Csaholczi Attila, a környezetvédelmi és városfejlesztési bizottság elnöke.
A kötöttpályás szolgáltatás esetében a DKV önállóan el tudja látni a feladatot, mert rendelkezik a szükséges járművekkel, az autóbuszos személyszállítás esetében viszont a társaság flottamenedzsment-szerződést kötne a járműállomány beszerzésérére.
A tervek szerint a szóló és a csuklós buszokat is lecserélnék, és elektromos járműveket is szolgálatba állítanának.
- Ezzel a lépéssel, amit tervez a város, azt mondja ki, hogy a DKV Zrt. lehet majd a szolgáltató, így a társaságnak 2021-ben az autóbuszok biztosítására külön pályázatot kell majd kiírni – mondta el még a döntés előtt Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója.
A téma közgyűlési vitájában Madarasi István (MSZP) emlékeztetett: a bizottsági ülésen a DKV vezérigazgatója elmondta, hogy előkészítik az autóbuszos pályázati tendert. A döntést viszont nem a közgyűlés, hanem a Vagyonkezelő fogja majd meghozni a közbeszerzési eljárásban. A szocialista politikus azt kérte, hogy a végleges döntést a közgyűlés hozza meg.
Papp László polgármester egyetértett azzal, hogy a közösségi közlekedés ügye közgyűlési kompetencia, ám rámutatott: "vannak szabályok, amiket be kell tartani".
- A közgyűlés nem tud végső döntést hozni az autóbuszok beszerzéséről. Arról viszont igen, hogy milyen konstrukcióban lássák el a feladatot. A beszerzést végző szerv a DKV, ebben nem tud a közgyűlés döntést hozni - közölte a polgármester, majd hozzátette: a folyamat minden fontos mérföldkövéről tájékoztatást kap a közgyűlés, de az autóbuszokról a vállalatnak kell döntenie.
A határozati javaslatot egyhangúlag, 33 igen szavazattal fogadta el a testület.
HOZZÁSZÓLÁSOK (4)
Gémesi Gábor
Jó lenne, ha a DKV a megemelt jegyekért és bérletekért cserébe létrehozná a Jobbik-Momentum-LMP szövetség által javasolt ingyenes egészségbuszokat a kórházat és rendelőket érintve.
Gémesi Gábor
A DKV korántsem tökéletes, szép számmal vannak hibáik, de fejlődnek. Lassan, de biztosan. Jó irányba tartanak. Egyre több modern és zöld környezetbarát buszuk van. Sajnos azonban kevés a sofőr. Járműveik nagyrészt tiszták, mostani sofőrjeik nagyrésze udvarias. Segítőkész. Bár van néhány, aki rosszul vezet, száguldozik, hirtelen és rosszul fékez be. Nem várja be az utasokat. Rájuk csukja az ajtót. Kollégáik nagyrésze profi és utasbarát.
Debreceni Polgár
Átképzik őket DKVsnak :) Vezethetnek buszt és villamost, sőt ha elromlik, azonnal meg is javíthatják :)
zsugababus
És akkor a tankeres busz szerelőkkel mi lesz ???