A Dehusz és a DHK is kiemelt figyelmet fordít a fertőtlenítésre
Szerző: Somorjai Soma | somorjai.soma@dtv.hu Közzétéve: 2020.03.30. 16:31 | Frissítve: 2020.03.30. 16:45
Debrecen – A koronavírus járvány ellenére zavartalan a hulladékszállítás a városban, és folyamatosan dolgoznak a közfoglalkoztatottak is.
A munkaeszközök alapos fertőtlenítésével kezdik a napot a Dehusznál, a társaság szakemberei minden reggel elvégzik a kötelező tisztítást, mielőtt kiosztják a szerszámokat.

A koronavírus járvány miatt a közfoglalkoztatottak munkája is megváltozott. Sokkal kevesebb az ember az utcákon, és ez a közterületeken levő szemét mennyiségében is lemérhető, favágás, kaszálás és gallyazás viszont akad bőven, napi többszöri fertőtlenítés mellett.
– Beszereztünk 3,5 millió forint értékben kéz- és eszközfertőtlenítő szereket. Ezekkel a járműveket is próbáljuk tisztán tartani, valamint a dolgozóknak is adunk a munkavégzéshez. Arra is próbálunk ügyelni, hogy a munkások ne olyan kis csoportokban haladjanak, mint korábban – fogalmazott Pethe Tamás, a Dehusz Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A megszokott rend szerint dolgoznak a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Kft. munkatársai is. A vállalat emberei a járvány alatt is két műszakban szállítják a kommunális és a szelektív hulladékot a városban. A munkavállalók egészségére fokozottan figyelnek, a 60 év feletti dolgozókat szabadságra küldték a vírus terjedése miatt.
– A hulladékszállító gépjárműveinket hetente egy teljes körű fertőtlenítésen visszük végig. Ezen kívül az összes telephelyen kézfertőtlenítő szereket biztosítunk a kollégáink számára. Alapvetően szájmaszkokkal igyekeztünk ellátni mindenkit, ezeket folyamatosan cseréljük – hangsúlyozta Domokos Csilla, a DHK Kft. szóvivője.
A lakossági hulladékudvart és a regionális hulladékkezelő központot bezárták. A városlakók csak a zöld hulladékot rakhatják le a telephelyen, mivel ahhoz nincs szükség személyes kontaktusra. A járvány miatt áprilisban nem lesz lomtalanítás sem.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)