A debreceniek többsége betartja a szabályokat a közösségi közlekedésben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.07.29. 08:00 | Frissítve: 2020.07.30. 10:52
Debrecen - A tapasztalatok szerint tízből hatan takarják el az arcukat a debreceni buszokon, a villamosokon az utasok 90 százaléka használ szájmaszkot – mondta Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója.
A virológusok szerint a koronavírus-járvány első szakaszának elmúltával sem dőlhetünk hátra. Az újonnan diagnosztizált betegek száma néhány napja ismét emelkedik, Hajdú-Biharban jelenleg 46 igazolt esetről tudunk. A szakemberek szerint a járvány második hulláma ősszel érkezhet, ezért a korábban hozott szabályokat, intézkedéseket a megelőzés érdekében továbbra is alkalmazni kell. Nem kivétel ez alól a közösségi közlekedés sem, sőt, a járműveken utazóknak még inkább vigyázniuk kell egymásra. Mik az eddigi tapasztalatok? Viselik-e rendesen az utasok a szájmaszkot? Milyen szankció vár a renitensekre? Többek között ezekről is beszélt Nagy Attila, a DKV Zrt. vezérigazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.
- Debrecenben a közösségi közlekedést használók nagy százaléka betartja azokat a szabályokat, amelyeket a kormányrendelet is előírt
– mondta Nagy Attila.

A vezérigazgató kiemelte, a szájmaszk használata megoszlik a különböző közlekedési eszközökön: a tapasztalatok szerint az autóbuszokon az utasok 60-70 százaléka takarja el az arcát, a villamosokon már valamivel jobb a helyzet. Nagy Attila megjegyezte,
előfordul, hogy az utasok egymást figyelmeztetik a maszk viselésére.
Hozzátette, a járművezetők legfeljebb felkérhetik az utasokat a maszk használatára, az ellenőrök azonban ki is zárhatják az utazásból azokat, akik nem tesznek eleget a felszólításnak.
- Volt már az ellenőreinknek ilyen jellegű fellépése, voltak is ebből atrocitások. Tudomásul kell venni mindenkinek, saját maga és utastársai egészségének megőrzése érdekében.
Tudom, hogy kényelmetlen, pláne ilyen meleg időben használni ezt a szájmaszkot, de ne csak saját magunkra gondoljunk, hanem az utastársainkra is
– hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.
Nagy Attila arról is beszélt, hogy a járvány miatti kiadások milliós nagyságrendűek, maga a fertőtlenítés ekkora eszközállománynál is több millió forintba kerül a vállalatnak. Rámutatott,
az áprilisi-májusi utasszámcsökkenés komoly bevételkiesést jelentett a társaság számára, akkor a tervezett árbevétel mindössze 20 százalékát tudták teljesíteni.
Mint mondta, jelenleg már 60-65 százalékot értek el, és októberre elérheti a cég a tervezett 100 százalékot.
A vezérigazgató a hétfőn kezdődött pályarekonstrukciós munkákról is beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felújítás ideje alatt az 1-es villamosvonal teljes szakaszán, továbbá a Nagyállomás és a Kálvin tér között szünetel a villamosközlekedés. A munkák várhatóan augusztus 16-ig zajlanak, addig villamospótló autóbuszok közlekednek.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban tekinthető meg:
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Bayer András
Ennyi korlátozással együtt lehet élni,hogy boltokban és buszokon maszkot kell hordani,de legyen ennyi elég,több nem kell.
SimonD
Amúgy igazgató urat nem kellene már cserélni ideje lenne már szemléletet váltani.
SimonD
Megdörrent az ég? Az a gond, hogy mindig csak a fentről jövő elvárások foglamazódnak meg. A klímák mikor lesznek a közösségi közlekedési eszközökön bekapcsolva?