A debreceni székház, amiről még villamosmegállót is elneveztek
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.02.04. 12:18 | Frissítve: 2017.02.06. 17:06
Debrecen – Az angol nyelv professzoraként is ismert Rácz István a DAB Klub elnökeként igyekszik minél színesebb kulturális programkínálatot nyújtani a debreceni közönségnek. Interjú.
DAB Székház: talán néhányak számára a rövidítés is misztikumot rejt, pedig mindössze annyit takar, hogy Debreceni Akadémiai Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia cívisvárosi székhelye ez. A közismert DAB Klub története jóformán teljesen összefonódik a székházzal, amely tavaly „ünnepelte” negyvenedik „születésnapját”. Rácz István irodalomtörténész, a DAB Klub elnöke elmondta: nagyjából 50-60 fős törzsközönség látogatja rendszeresen kiállításmegnyitóikat és rendezvényeiket, melyek fókuszában a kultúra és a debreceni alkotók bemutatása áll. Arról is beszélt, hogy milyen volt angol tagozatos diáknak lenni abban az időben, amikor az orosz nyelv dominált hazánkban, s arról, hogy milyennek látta külföldi tanulmányútjai során a „jeges” finn fiatalokat.
Dehir.hu: Milyen kapcsolatban áll egymással a DAB Székház és a DAB Klub?
Rácz István: A DAB Klub annak idején ugyanúgy indult, mint a többi klub: egy szervezet, ahová csak a tagoknak van bejárása. Amikor 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságát megalapították, s nem sokkal később a DAB Klubot is, még igen komolyan vették ezt, az új tagok számára ugyanis két ajánlóra volt szükség a belépéshez. Mára ez a jelleg megváltozott, napjainkban inkább egy közművelődési iroda, egy olyan egysége a DAB-nak, ami a kultúrával foglalkozik. Törekszünk a DAB tudományos tevékenységét művészeti és ismeretterjesztő programokkal kiegészíteni. Minden alkalmunkat itt rendezzük meg, a DAB Székházban. A székházat egyébként csak öt évvel a DAB megalakulása után, 1981-ben adták át, addig az Agrártudományi Egyetemen működött. Az épület jól mutatja az akkori kor stílusát: kívülről nem különösebben vonzó, bent viszont jól belakható terek vannak.
Dehir.hu: Milyen programokat szerveznek a DAB Klubban?
Rácz István: Alapvetően kétfélét. Kiállításokat, hiszen az aula úgy mutat igazán, ha díszíti valami. Ez folyamatosan teljesül, hisz ha egy kiállítás véget ér, és leszedjük a falakról a műveket reggel, már aznap délután jön helyettük az utánpótlás. Előadóesteket, könyvbemutatókat és ismeretterjesztő programokat is tartunk itt. Általában nagy sikere van azoknak az alkalmaknak, amelyek nem egy szűk témát boncolgatnak, hanem például összművészeti jellegűek vagy épp zenét népszerűsítenek. Törekszünk a változatosságra, a fotóművészeti kiállítások váltakoznak a festészeti tárlatokkal, most például épp a foltvarrók műveit lehet látni az előcsarnokban. Ezen művek érdekessége, hogy közösen, csapatmunkával készültek.
Dehir.hu: Közösségépítő jellege is van a klubnak? Kik járnak ide?
Rácz István: A bemutatók, előadások után általában sok kérdés vetődik fel a közönség tagjaiban, ezeket feltehetik az előadónak, valamint egymással is szívesen beszélgetnek. Van egy törzsközönségünk, nagyjából 50-60 fő, akik rendszeresen eljárnak az eseményeinkre. Általában az idősebb korosztály látogat minket, de fiatalok, iskolások is gyakran részt vesznek az alkalmakon. Szerencsére jól megközelíthető helyen van a székház, ami megkönnyíti az idejutást: a villamossínek mentén áll az épület, közel az egyetemhez. Annak külön örülünk, hogy a 2-es villamos hozzánk közel eső megállóját a DAB Székházról nevezték el.
Dehir.hu: Kik tartottak már itt előadást, kik állították ki műveiket itt az elmúlt években?
Rácz István: A beszélgetésünk után néhány órával Bakó Endrét köszönthetjük a klubban, új könyvét mutatja be nálunk a debreceni irodalomtörténész. Érdekes az, hogy igen sok orvos-művész alkot a városban, az ő műveiket is láthatták már itt kiállítva az érdeklődők. Nagy sikere volt annak az estnek, amelyen Szabó András előadóművész debreceni orvos-írók alkotásait adta elő. Büszkék vagyunk arra, hogy az egyik legkiválóbb debreceni grafikus, László Ákos kiállítását is megrendezhettük a DAB Székházban. Az idei évi programtervezet is már nagyjából összeállt: köreinkben köszönthetjük majd Neszmélyi Emil hegymászót, aki a Himaláját is megjárta, Kocsis Csaba énekmondót és Incze László egyiptológiai témájú előadását is megtekinthetik a látogatók. Az előadások nagy része évfordulókhoz kötődik, s van, ami időszakhoz, például farsanghoz.
Dehir.hu: Ön a Brit Kultúra Tanszéken dolgozik, mint egyetemi tanár, 40 éve van már a pályán. Minek köszönhető az, hogy a ’70-es években, amikor az orosz nyelvet tanulta mindenki, ön az angolra szavazott?
Rácz István: Bár általános iskolásként én is orosz tagozatos voltam, a Tóth Árpád Gimnáziumban már angolos osztályba jártam. Az irodalom nagy szívszerelmem volt, egyetemi hallgatóként recenziókat is publikáltam többek között az Alföldben. A doktori fokozatomat már az angol irodalom témaköréből választottam, összekötve hazánkkal is, a téma az ismert költő, Shelley magyarországi fogadtatása volt.
Dehir.hu: Mennyiben változott az oktatás az elmúlt négy évtized alatt?
Rácz István: Nem látok olyan jelentős változást, mint a kollégáim. A ’90-es évek közepéig a hozzánk jelentkező hallgatók zöme frissen érettségizett, jól tanuló lány volt. Ezután hirtelen jóval tarkább lett a kép: megjelentek olyan fiatal katonatisztek, akik civil foglalkozásra is vágytak, vagy korábbi rockzenész, aki új szakma után nézett. Büszkék vagyunk arra, hogy túljelentkezés van nálunk az angol szakon, ami bölcsészkaron nem mindig jellemző. Mindig akad egy olyan társaság a hallgatók között, akik nagyon érdeklődők, ők publikálnak már hallgatókorukban, szívesen vesznek részt a tehetséggondozásban, diákköri dolgozatokat is írnak. Van, aki tanári pályára készül, van, aki fordítónak. Jó kapcsolatot ápolok velük, talán azért is értem meg őket elég jól, mert korábban hat évig középiskolában tanítottam Sárospatakon. Jelenleg a bölcsészkaron esélyegyenlőségi koordinátor vagyok, én vezetem azt a bizottságot, amely fogyatékkal élő és rászoruló hallgatókkal foglalkozik. Így sok különböző sorsot ismerhettem meg az évek során.
Dehir.hu: Külföldön is tanított már, milyen tapasztalatokkal tért haza útjairól?
Rácz István: Érdekes élmény volt szemlélni az, hogy a külföldi hallgatók hogyan fogadják azokat a módszereket és tananyagot, amelyet itthon használok. Finnországban azt tapasztaltam, hogy az ottani diákok valamivel zárkózottabbak, nehezebb volt őket szóra bírni. Az amerikai fiatalok pont ennek az ellentétét képviselték: ők úgy szocializálódtak, hogy mutassák meg a tudásukat. Öt évig a Partiumi Egyetemen tanítottam, zömében ott élő magyar hallgatókat és románokat is: ők mind nagyon lelkesek voltak, órán nagyon aktívan igyekeztek válaszolni a feltett kérdésekre. Itthoni tapasztalataim szerint a diákokat kicsit noszogatni kell erre, még akkor is, ha tudják a választ. Ők nem attól tartanak, hogy rosszul válaszolnak a tanárnak, hanem a hallgatótársaik előtt félnek megnyilvánulni ilyen esetben.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)