A debreceni óvodákban és a Csokonai Fórumban is bővítenék a dolgozói létszámot – videóval
Szerző: Somorjai Soma | somorjai.soma@mcdb.hu Közzétéve: 2022.09.13. 11:45 | Frissítve: 2022.09.13. 13:40
Több mint 18 millió forintot fordítana a város jövőre a Debreceni Vízmű fejlesztésére. Egy másik határozati javaslat szerint több önkormányzati intézményben is változna a dolgozói létszám. A pénzügyi bizottság keddi ülésén mindkét előterjesztést támogatták, ezekről várhatóan csütörtökön dönt majd a városi közgyűlés.
Augusztus végén adták át a Csokonai Fórumot. Debrecen legújabb színházában sok lesz a program, ezért a pénzügyi bizottság határozati javaslata szerint októbertől hattal emelnék az álláshelyek számát.

Emellett több debreceni óvodában is változik a dolgozói létszám. A Tócóskerti, a Boldogfalva és a Nagyerdei óvodákban összesen tizennéggyel növelik a munkahelyek számát, három másik intézményben pedig egy-egy fővel csökkentik a létszámot.
- A bizottság támogatta a költségvetési rendelet módosítását, amelynek lényege, hogy az indíttató óvodai csoportok számának módosítása, illetve különböző intézményeknél az álláshely létszámok módosítása miatt volt erre szükség
– mondta Kovács István, a pénzügyi bizottság alelnöke.
A víziközmű-szolgáltatást a város megbízásából a Debreceni Vízmű Zrt. végzi. A cégnek minden évben fejlesztési tervet kell készítenie. A beruházási tervezetet az önkormányzat a vízmű közreműködésével készítette el.
A határozati javaslat szerint jövőre önkormányzati forrásból több mint 18 millió forintot fordítanának vízvezeték építésre, illetve szennyvízcsatorna hálózat bővítésére.
- A víziközmű-szolgáltatásért az önkormányzat a felelős és minden évben 15 éves gördülő fejlesztési tervet kell létrehozni. Ezt most is megalkotja az önkormányzat, ebben az esetben például a 2023-as évre 18 millió 100 ezer forintot biztosít az önkormányzat fejlesztésekre – mutatott rá Vaszkó Imre bizottsági elnök.
A bizottság tagjai valamennyi napirendi pontot támogatták. Az előterjesztések elfogadásáról várhatóan csütörtöki ülésén dönt majd a városi közgyűlés.