33-as főút négysávosítása Debrecen és Látókép között: a kormánydöntés után indulhat a munka a második szakaszon is
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.11.03. 10:06 | Frissítve: 2022.11.03. 10:21
Debrecen - Az első szakaszon februárban indultak meg a munkagépek, s most a második szakaszra is biztosították a forrást. A Látóképi csárdánál körforgalom is épül.
A kormány egyetért a 33-as főútnak az Északnyugati Gazdasági Övezet és a Balmazújvárosra vezető út közti szakaszának négysávosításával és annak műszaki tartalmával, s 4,5 milliárd forint többletforrást biztosít a beruházáshoz - az erről szóló kormányhatározat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg. Ritka mostanában az ilyen döntés, ugyanis az orosz-ukrán háború és a nyomában kialakult válság miatt csak a legfontosabbnak ítélt, még el nem kezdett beruházásokhoz biztosít többletforrást a kormány.

A szóban forgó beruházásra már korábban eredményes lett az a közbeszerzés, amit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. írt ki. A Közbeszerzési Értesítőbe feltöltött összegzés szerint a megbízást a négy ajánlattévő közül a nyíregyházi székhelyű KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. nyerte el.
A tenderdokumentációban a feladatot így határozták meg:
a 33-as számú főút meglévő 2x1 sávos részének kapacitásbővítése 2x2 sávosra két kilométer egybefüggő hosszon a 3316. jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület közötti szakaszon új körforgalmi csomópont építésével (ez a körforgalom a Látóképi csárdánál épül meg ), illetve a 3316. jelű összekötő út korrekciójával.
A kivitelezés a forgalom folyamatos fenntartása mellett végzendő. A nyertesnek 14 hónapja lesz a munka elvégzésére.
Az első szakaszon már folyik a munka
Mint ismert, 2018 őszén, nem sokkal azután, hogy bejelentették, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben, a kormány számos közlekedési fejlesztésről döntött, mely azon túl, hogy a BMW-gyárnak és beszállítóinak helyet adó Északnyugati Gazdasági Övezet megközelítését javítja, a városok és városrészek közötti közlekedési lehetőségeket is segíti.
A 33-as főutat Debrecen határától egészen a Balmazújvárosra vezető útig, a Látóképi csárdáig négysávosítják, de a párhuzamosan folyó vasútfejlesztési munkák miatt két ütemben.
Az első, a Debrecen és az Északnyugati Gazdasági Övezet közti szakaszon már február vége óta dolgoznak. Az egy lényegesen komplexebb és költségesebb munka, azt a megbízást a Strabag Építőipari Zrt. nyerte bruttó 22,2 milliárd forintos ajánlatával.
A nágysávosítás mellett a cég feladata lesz még a főút részeként egy 2x2 sávos 95 méteres felszerkezeti hosszúságú közúti híd építése a 108-as számú vasútvonal felett, továbbá egy 2x1 sávos 92 méter hosszú felszerkezeti hosszúságú direkt ág átvezetés kialakítása szintén 108-as vasútvonal felett, valamint négy csomóponti ág, új jelzőlámpás csomópontok, párhuzamos gyalog-kerékpárutak és mezőgazdasági földutak kialakítása.
A Strabagnak 21 hónapja lesz a munka elvégzésére.