Pénzbüntetést kérnek a fiatalra, aki súlyos balesetet okozott Kabánál
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.18. 08:07 | Frissítve: 2022.05.18. 08:11
Debrecen - A kezdő sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ezzel frontális karambolt okozott. Ő és az utasai is súlyosan megsérültek.
A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a fiatal férfi ellen, aki gyakorlatlansága folytán áttért a bal oldali forgalmi sávba és ott frontálisan összeütközött egy másik járművel - közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetését megelőzően körülbelül másfél évvel szerzett gépjárművezetői engedélyt, így kevés vezetői tapasztalattal rendelkezett.
2022. január 11. napján 16 óra körüli időben, téli fényviszonyok között, sűrű forgalomban, a havas, jeges felületű 4-es számú főúton közlekedett személygépkocsival Kaba felől Püspökladány irányába. A járműben a jobb oldali első és a bal oldali hátsó ülésen egy-egy utas tartózkodott, az utasok és a vádlott is használta a biztonsági övét.
A vádlott haladása során nagyfokú figyelmetlenségből adódóan áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott frontálisan nekiütközött a vele szemben, Püspökladány irányából érkező személygépkocsinak.
A nagy erejű ütközés következtében
a vádlott által vezetett autóban utazó két sértett, illetve maga a vádlott is 8 napon túl gyógyuló, testszerte többszörös töréses sérüléseket szenvedett, míg a balesetben vétlen személygépkocsi vezetőjének 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek.
A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása miatt következett be a baleset és keletkeztek a sértettek sérülései.
Az ügyben a nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a Debreceni Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és hosszabb időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.