Négy gépkocsi ütközött össze a Külsővásártéren
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.04.28. 09:21 | Frissítve: 2020.04.28. 09:25
Debrecen - Az egyik járművezető súlyosan megsérült. A rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálta annak a balesetnek a körülményeit, ami 2019. március 27-én 12 óra körül történt Debrecenben, a Külsővásártéren.
A megalapozott gyanú szerint egy 42 éves sofőr a Széchenyi utca felől a Szoboszlói út irányába közlekedett az általa vezetett személygépkocsival, amikor úgy váltott sávot, hogy sebességét nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg.

A férfi a manőver során hátulról nekiütközött a Postakert utcai kereszteződésben, a külső sávban a forgalom miatt álló gépkocsinak, amit még másik két autónak is nekilökött.
A balesetben az egyik járművezető súlyos sérüléseket szenvedett.
A nyomozó hatóság a közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)