Két év fogházat kapott a férfi, aki zebrán gázolt halálra egy gyalogost Debrecenben – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.08. 10:20 | Frissítve: 2023.02.08. 16:27
Debrecen - A férfiról kiderült, hogy korábban garázdaság miatt ítélték el, és ittas vezetés miatt is folyamatban volt ellene eljárás.
Ítéletet hirdettek első fokon a Debreceni Járásbíróságon annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a 2021. szeptember 6-án történt halálos baleset ügyében.

A férfire ügyészség 2 év fogházbüntetést indítványozott és azt, hogy a bíróság 2 év 6 hónapra tiltsa el a közúti járművezetéstől. Ezt a vádlott nem fogadta el az előkészítő ülésen, ezért ma rendes tárgyalás után született ítélet, amely viszont megegyezik az ügyészség indítványával.
A férfi tehát két év fogházbüntetést kapott, jó magaviselete esetén a büntetése kétharmadának letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.
A férfit emellett 2 és fél évre eltiltották a vezetéstől és meg kell fizetnie 430 ezer forint bűnügyi költséget is.
A bíró súlyosító körülményként vette figyelemebe, hogy
a férfit korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaságért korábban már elítélték, folyamatban volt ellene egy eljárás ittas vezetés miatt, illetve közlekedési szabálysértésért már megbírságolták.
Enyhítő körülmények között hangzott el, hogy a férfi két kisgyermekről gondoskodik, beismerte a tettét és megbánást tanúsított.
Az ítélet egyelőre nem jogerős, az ügyészség ugyan tudomásul vette, a vádlott és védője azonban három nap gondolkodási időt kért.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2021. szeptember 6-án, kora reggel a vádlott autóval közlekedett Debrecenben, a Böszörményi úton, amely egy forgalmas, kétszer kétsávos út. A baleset időpontjában gyér volt a forgalom, az útszakasz forgalmát szabályozó közlekedési jelzőlámpa villogó sárga jelzést adott. A gépjárműben négyen utaztak, a biztonsági övet mindenki használta.
A sofőr rendkívüli figyelmetlensége folytán nagyon későn vette észre azt, hogy vele szemben mindkét forgalmi sávban, illetve mellette is megállt egy-egy gépjármű a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt, ahol a 63 éves asszony folyamatosan, normál tempóban haladt át.
Amikor a nő az úttestre lépett, a vádlott által vezetett autó még 197 méter távolságban volt, majd mindössze 10,6 másodperc múlva már csak a zebránál, későn észlelve – az ütközés előtt 1,3 másodperccel – vészfékezett, így 62 kilométer/órás sebességgel ütötte el a gyalogost.
A baleset következtében a sértett olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vádlott súlyosan gondatlan KRESZ szabályszegése miatt következett be a halálos baleset - állapította meg a bíróság.