Két ember életét mentette meg egy debreceni tévés
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.03.12. 14:22 | Frissítve: 2012.03.13. 14:16
Debrecen – Saját életét is kockáztatva ment be két emberért egy égő lakásba egy fiatal tévés újságíró pénteken, a Csapó utcán.
Tűz ütött ki péntek este a Csapó utcán, egy lakás egyik helyiségében. A mentőszolgálat ügyeletese először úgy tájékoztatott minket, három 35-40 év körüli könnyű sérültet szállítottak az 1-es belklinika sürgősségi osztályára, akik erősen ittas állapotban voltak.

Mint kiderült, ez az információ nem volt helytálló, egyikük ugyanis nem fogyasztott alkoholt, sőt, hősies magatartásával megmentette két ember életét.
A fiatal debreceni szerkesztő-műsorvezető - aki egy budapesti televíziónál dolgozik – aznap Egerben forgatott, fáradtan érkezett haza, így korán lefeküdt. Egyszer csak kiáltozásra lett figyelmes, az udvarra kiérve látta, hogy az egyik lakásból derékmagasság felett ömlött ki a füst, az ablakon pedig lángok csaptak ki. A férfi rögtön értesítette a tűzoltókat, majd visszament az udvarra, ahol legalább tíz ember állt tehetetlenül. Mivel azt látta, hogy egy másik férfi korábban bement az égő házba, de nem jött ki, a füst alatt, négykézláb utánaeredt. Pár méter után rá is bukkant a férfira, aki rosszul lett a füsttől, s összeesett. Megragadta, és kihúzta a ház elé. Kiderült, a férfi egy nőért ment volna be a házba. A fiatal tévés ekkor egy vizes takarót kért volna az udvaron álló emberektől, ők azonban valószínűleg a sokk hatása alatt voltak, s nem tudtak segíteni, így a férfi védelem nélkül volt kénytelen visszamenni az égő lakásba.
- Én olyan fekete füstöt még nem láttam, felér egy csodával, hogy rátaláltam az eszméletlen nőre a padlón. Megragadtam, s valahogy kihúztam onnan – mesélte az újságíró.
Pár perccel később a tűzoltók is megérkeztek, s megfékezték a lángokat. A mentők mindhármójukat kórházba szállították, mivel füstmérgezést szenvedtek, komolyabb bajuk viszont nem lett.
A hősiesen viselkedő fiatalember elmondta, még másnap is fájt a feje, s olyan érzése volt, mintha „bakelitet evett volna”, de már ő is jobban van. Most, pár nappal a tűzeset után már úgy gondolja, nem biztos, hogy még egyszer megtenné, hogy az életét kockáztatja. Ott és akkor viszont olyan felfokozott állapotba került, hogy gondolkodás nélkül cselekedett.
Nevét nem szeretné megosztani a nyilvánossággal, egyrészt nem vár vállveregetést, másrészt úgy látja, amikor hasonló cselekedeteken napokig csámcsog a média, gyakran épp a lényeg, az esetek tanulsága vész el.
Dehir - Tűz volt egy Csapó utcai lakásban
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)