Így látja a Dehir olvasója: 10 óra kellett ahhoz, hogy előálljon valamivel a MÁV
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.03.16. 15:58 | Frissítve: 2013.03.16. 16:48
Debrecen – Sokan nem fogják elfelejteni azt, amit átéltek március 14-én éjszaka. Nem a helyzettel, hanem a helyzet kezelésével volt gondjuk. Olvasói levél.
Sámy Lilla is azok közé tartozik, akik megszenvedték az utazást a hóhelyzet által sújtott nagy magyar Alföldön a főváros és Debrecen között.
Leveléből, melyet a Dehirnek küldött az derül ki, sokat jelentett volna, ha a vasúttársaság gyorsabban reagál a helyzetre, főképpen pedig információval látja el az utasokat. Olvasónk egyébként azon a vonaton küzdötte magát hazafelé, amelyen kollégánk is, akinek viszontagságairól itt lehet részletesebben olvasni. Arról pedig, hogy mit kellene végiggondolniuk az illetékeseknek, hogyan birkózzanak meg hasonló helyzettel, itt található cikkünk.
A vonat nem fűtött, hanem hűtött
Idén március 14-én elhatároztam, hogy az ünnepek alkalmával haza utazom a 18.28-as gyorsvonattal, és a családommal töltöm a hosszú hétvégét. Kőbánya-Kispesten álltam, a kijelző és a bemondó tájékoztatott arról, hogy késik a vonat 15 percet. Letelt a 15 perc, de a vonat csak nem jött, mobilinternetemnek hála kiderítettem, hogy több, mint fél órát késik a vonatom, míg az IC 50 percet. Erről azonban semmilyen tájékoztatás nem hangzott el. Kivártam a maradék negyed órát, ekkor már teljesen átfagyva felszálltam a vonatra. Nagyon boldog voltam, mert találtam helyet, és úgy tűnt, hogy meleg van. Az idő és a vonat haladtával - mert bizony Szolnokig nem volt semmi probléma – kiderült, hogy a vonat nem fűt, hanem hűt! A meleg levegő helyett hideg levegőt fújt! Megkérdeztem a kalauzt, hogy tudna e tenni ez ügyben valamit, mire azt a választ kaptam, hogy nem, mert merülőben az akkumulátor, pontosabban annyit tett, hogy kikapcsolta a levegő áramoltatást. Miután már pulóverben is nagyon kezdtem fázni felvettem az utazó és hátitáskám, majd átballagtam egy másik vagonba, ahol pulcsiban éppen, hogy nem fáztam.
Szolnoknál megálltunk, beért minket az IC, és miután kiderült, hogy nem kell rá pótjegy, így páran átszálltunk. Ekkor elkezdődött az igazi kaland. Mivel egyetlen egyetlen ülőhely sem volt, a vagon kis előterében gyűltünk össze. Köztük az a férfi is, aki Grazból jött, és Nagyváradra indult csütörtökön, mivel pénteken konferenciája lett volna (nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik)! Eltelt egy óra, semmilyen tájékoztatást nem kaptunk addig, hogy miért nem megyünk, végül azonban csak bemondták, hogy felsővezeték-szakadás történt, és hogy határozatlan ideig itt leszünk. Ez volt az utolsó tájékoztatás a nap folyamán. A többire úgy tettünk szert, hogy megkérdeztük valamelyik hivatalos szervet az állomásokon. Újabb egy óra elteltével kiderült, hogy megy vissza Budapestre egy vonat, ajánlott visszafordulni. A többség nem tette meg. Ismét eltelt egy óra, és hallottuk a kinti hangosbemondón, hogy mindenki szálljon át a gyorsvonatra. Ez az információ első sorban a kint kérdezősködő, akkor pont visszaszálló utasoktól jutott el hozzánk, mert az IC-re nem hallatszott fel, hogy ki mit mond odakint…
Kikapcsolták a fűtést, kezdett kihűlni a vagon
Akkor a cuccokkal újra nekivágtunk, átmentünk a gyorsvonatra. Ott annyi szerencsém volt, hogy pont egy olyan vagonba ültünk be, ahol volt fűtés, mivel a végeláthatatlan vagonok többségében hideg levegőt fújtak csak. Végül, de nem végezetül éjfél múltával sikeresen elindultunk. Nagyon örültünk, hogy talán mégis hazaérünk hajnalra, ismerős által sikerült telefonos kapcsolatot tartani az előttünk lévő vonattal, ami egy órával hamarabb indult a Nyugatiból, és kiderült, hogy az is megrekedt. Mentünk Szolnoktól kb. 5 percet (pontosabban tötyögtünk), mire újból megálltunk a semmi közepén! Lassan kezdett elveszni az időérzékünk, így hajnalban, de biztos, hogy legalább egy órát vesztegeltünk ott is. Újabb pár perces utazás után begurultunk az állomásra – Szajolra. Továbbra sem tudtunk semmit, hajnali 2 után is ott álltunk teljesen tudatlanul, legutoljára kalauzt az IC előtt állva láttunk… És megtörtént. Kikapcsolták a fűtést, és a fél világítást. Mint később kiderült, mi még jól jártunk, voltak olyan kocsik, amelyekben teljesen lekapcsolták a világítást és vaksötétben ültek bent a kabinokban az emberek fűtés nélkül, vagy álltak tömött sorokban előtte. Folyamatosan terjedt mindenféle hír, a nem megyünk tovább egyáltalántól addig, hogy csak 2 órát várunk. Hajnal, 4.20… kezdett kihűlni a vagon és lemerülni a telefonom. Anyának írok még egy smst, hogy tudja hol és hogy vagyok, aztán kikapcsolom… Jön az újabb hír, kijön a katasztrófavédelem, és hoznak meleg teát. Közben jön a hír telefonon, hogy az előttünk lévő vonat túljutott az akadályokon, mert diesel-mozdonyt használtak. Nekünk sajnos már nem jutott (?!), meg kellett várjuk, amíg megjavítják a vezetéket. 4.45-kor belépett két rendőr és megkérdezték, van-e ott iskolás csoporttag. (Mint kiderült a debreceni Ady Endre Gimnázium diákjai színházi előadás néztek Budapesten, és szerettek volna hazajutni, azaz a vonat tele volt gyerekekkel!) Képzeljék el, hogy sokan családostul utaztak, babakocsis gyerekekkel! Közölték, hogy menedéknek használhatjuk az iskolát, az állomáson kapunk teát és kekszet és nem messze kinyittattak egy boltot… A vonat tervezett indulásától számítva 10 óra kellett nekik ahhoz, hogy előálljanak valamivel! 10 órán keresztül víz, vagy bárminemű étel, esetleg takaró nélkül ültünk a vonaton.
Nem volt víz a vonat vécéiben
Szakadó hóban és szélben sikerült eljutni a boltba, mert az rendben van, hogy kapok egy pohár teát, de utána haljak szomjan?! Arról már nem is beszélve, hogy a vonat vécéiben nem volt víz! Nem tudta az ember se lehúzni a wc-t, se kezet mosni! Viszont szeretném, ha mindenki tudná, hogy ennél emberségesebben nem bánhattunk volna társainkkal. A boltban 45 percig kellett sorban állni, hajnalban és mégsem volt nagy tolakodás, veszekedés, vagy bármi hasonló. A vonaton véletlen meglöktem egy fiút, és miután bocsánatot kértem tőle még ő volt, aki megállított, hogy nem, ő kér bocsánatot. Olyan szintű kultúrát mutattak az emberek, hogy nem hittünk a szemünknek. Újabb fejlemén:y: kiírták, hogy valószínűleg 6-kor indulunk (szóbeli tájékoztatás ismét hiányzik...), de ekkor már senki nem hitte el – hozzáteszem: jogosan. Mindenki visszakecmergett a vonathoz, amelybe immáron beszűrődik a reggeli fény, de ennek ellenére maximumra felkapcsolták a lámpát, viszont a fűtés továbbra is stagnált. Reggel 7 óra, a kimerültségtől már kezdtem rosszul lenni, s hiába volt rajtam csizma, a lábam kezdett lefagyni.
15 és fél óra
Elértünk végül Karcagra, ahol ismét állunk, igaz itt már „csak” 15 percet. Végül 15 és fél órás menetidővel sikerül hazajutnom Debrecenbe, még ha most már kicsit betegen is… El sem tudom képzelni azokkal mi lehet, akik Záhonyig akartak jutni… Ezúton is szeretném megköszönni az utastársaimnak, mert nagyon sokat segítettek azzal, hogy folyton elvicceltek mindent, illetve Szajol polgármesternének, a polgárőrségnek, rendőrségnek is. A MÁV-nak pedig üzenem, hogy embertelen körülmények között tartás és a tájékoztatás teljes hiánya miatt nem egy feljelentést fognak kapni – így zárja levelét Sámy Lilla, aki sok száz sorstársával szenvedte végig a hosszú utat haza, Debrecenbe.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)