Burkolt alkotmánymódosítás: nem ment át az LMP országos népszavazási kérdése
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.21. 18:25 | Frissítve: 2023.03.22. 07:43
Budapest, Debrecen - A Nemzeti Választási Bizottság szerint az LMP kérdése burkolt alkotmánymódosítás, ez pedig tiltott tárgykör.
A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén 8 szavazattal elutasította az LMP január 23-án beadott országos népszavazási kérdésének hitelesítését, mely szerint csak akkor lehetne valahol akkumulátorgyárat létesíteni, ha azt egy helyi népszavazáson az adott településen élők támogatnák.

A január 23-án beadott kérdés így szólt:
Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?
A bizottság elnöke úgy érvelt, hogy az LMP kezdeményezése megváltoztatná az elrendelendő népszavazási kérdések körét. Kiemelte, a törvények szerint a helyi népszavazás akkor kell elrendelni, ha a megfelelő számú helyi választópolgár kezdeményezi, s az LMP kérdése által megcélzott jogalkotás nincs összhangban az Alaptörvénnyel. Az elnök úgy véli, a kérdés burkolt alkotmánymódosítás, ez pedig tiltott tárgykör, lévén az alkotmány módosításáról nem lehet népszavazást tartani.
A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, ha ez megtörténik, a Kúriának 90 napja lesz dönteni.
Ungár Péter, az LMP társelnöke a Nemzeti Választási Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, meg fogják támadni a döntést, emellett további kérdésekkel fognak készülni, hogy meg lehessen tartani az országos népszavazást ebben a kérdésben.
Mint ismert, az LMP Debrecenben tavaly év végén már próbálkozott egy helyi népszavazással akkumulátorgyár-ügyben. Két kérdést is beadtak a helyi választási bizottsághoz (mindkettő a vízfelhasználásra vonatkozott). A bizottság ezeket jóvá is hagyta, így elkezdődhetett volna az aláírásgyűjtés, de az LMP nem vette fel az aláírásgyűjtő íveket. Állításuk szerint azért, mert látva azt, hogy az ország több településén szeretnének akkumulátorgyárat építeni, helyi népszavazás helyett országos népszavazásra van szükség a témában.
Debrecenben egyébként épp most utasította el Szekeres Antal, Debrecen főjegyzője, egyben a Helyi Választási Iroda vezetője a Mi Hazánk Mozgalom debreceni politikusának, Salánkiné Kuti Zsuzsannának a helyi népszavazási kérdését, ami így nem kerül a választási bizottság elé. Korábban több kérdést is elutasított már a bizottság, ezeket a döntéseket a benyújtók megtámadták.
Akkumulátorgyár-ügyben emellett négy, magánszemélyek által benyújtott helyi népszavazási kérdés van még függőben. Hármat ugyanazon nő adta be, a negyediket egy férfi még március 3-án. A helyi választási bizottságnak 30 napja van a döntés meghozatalára.