Debreceni rendőrtiszt segíti az európai közlekedésrendészeti szervezet elnökének munkáját – videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.14. 16:45 | Frissítve: 2023.01.14. 16:47
Debrecen – A RoadPol európai országok összefogásával szeretné csökkenteni a közlekedési balesetek számát. A szervezet elnöki munkáját ezúttal a magyar rendőrök látják el.
A korábban a hazai autósok számára is TISPOL néven ismert szervezetet mostantól RoadPolnak hívják. Arról, hogy az átkeresztelésen és a tisztújításon túl lesznek-e egyéb változások is, Suba István, a RoadPol elnöki asszisztense beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Suba István rámutatott, a TISPOL azért jött létre 1999-ben, hogy azokat a közlekedésrendészeti módszereket összegezze, amelyek hatékonyan vissza tudják szorítani a közlekedési baleseteket. A Brexit után vált szervezet RoadPollá.
– 2022 őszén volt a tisztújítás a szervezetnél, amely jelenleg már 31 államot foglal magába. A szervezet elnöke az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársa, Zsinkai Elvira lett. A közlekedésrendészet történetében ez az egyik legnagyobb szakmai elismerés, amit elértünk – fejtette ki Suba István.
Kiemelte, ez azért is fontos, mert a szervezet segítségével a magyar rendőrség megmutathatja, hogy mit tudnak ezen a területen, s hatékonyan dolgozhatnak európai és hazai szinten is a balesetek visszaszorítása érdekében.
Suba István arról is beszélt, hogy az elnök asszisztenseként komplex munkakört tölt be.
– Azon túl, hogy a napi munkáját segítem az elnöknek, minden olyan eseményen részt kell vennem, amin ő is ott van. Koordinálni kell a szakmai munkát is, kapcsolatot kell fenntartanunk a tagállamok között, s az egész szervezetet működtetnünk kell – foglalta össze.
Például nemrég az ENSZ egyik tagszervezete kereste meg a RoadPolt, a héten az együttműködésekről tárgyaltak.
Az elnöki asszisztens elmondta,
nincsenek kötelező módszereket, amiket a tagállamoknak használni kell, inkább megosztják egymással a már bevált közlekedés ellenőrzési gyakorlatokat.
Ilyen például a drónos ellenőrzés, amelyet Spanyolországban próbáltak ki először, s most már akár Debrecenben is találkozhatunk ezzel.
– Az ittasság ellenőrzés esetében ilyen a finn módszer, amikor egyszerre több autót ellenőriznek, ez is elterjedt. De nem beszélhetünk általános dolgokról, mert minden országnak megvannak a „speciális” problémái, amire fókuszálni kell – mutatott rá Suba István.
Hozzátette, míg például a skandináv országokban nem kell olyan nagy hangsúlyt fektetni a biztonsági öv becsatolásának ellenőrzésére, addig Közép- és Kelet-Európában nagyobb mértékben kell erre is figyelni. Magyarországon körülbelül 80-85 százaléka az autósoknak használ biztonsági övet.
Az ellenőrzések mellett a RoadPol képzéseket is szervez.
– Ha egy ország olyan módszerrel, szakmai tapasztalattal tud előállni, amit érdemes továbbadni, akkor ebben a témakörben olyan központi képzéseket tudunk szervezni, ahová a tagállamok delegálnak rendőrtiszteteket. Emellett szakemberek évente kétszer egy értekezleten részt vesznek is.
Van olyan csoport is a szervezeten belül, amely a különböző módszerek mellett a technikai eszközöket vizsgálja: keresik a lehetőségeket, melyeket lehet felhasználni a közlekedésrendészeti ellenőrzések során.
– Ez a komplexitás és együttműködés adja azt, hogy a RoadPol egy sikeres szervezet tud lenni, s reméljük, hogy sokat hozzá tudunk majd tenni, amíg mi végezzük az elnökségi munkát
– fogalmazott Suba István.
A RoadPol magyar elnökségének megbízatása jelenleg 2023 őszéig tart, azonban lesz egy tisztújítás, amely lehetőséget ad arra, hogy akár még 2-3 éven át továbbra is Zsinkai Elvira legyen az elnök.
– Erre jó esélyekkel is pályázik, mert az elmúlt időszakban, amióta átvette az elnöki tisztséget, olyan sikereket tudunk felmutatni, amelyek nagy előrelépések, de továbbra is szeretnénk újításokat hozni, nem feledve mi a célja a RoadPolnak – hangsúlyozta az elnöki asszisztens.
A teljes beszélgetést megtekintheti itt: