A legfontosabb a katona, vagyis az ember!
Szerző: Vojtkó Ferenc | vojtko.ferenc@dtv.hu Közzétéve: 2010.06.09. 08:42 | Frissítve: 2010.06.09. 08:42
Benkő Tibor 4 évig volt a debreceni Bocskai dandár parancsnoka, három napja a Magyar Honvédség első számú vezetője. A vezérkari főnök exkluzív interjút adott a Dehir.hu-nak az előtte álló feladatokról, az önkéntességről és a katonaélet kihívásairól.
“Hölgyeim és Uraim. A mai feladat, hogy a kiképzési tervnek megfelelően teljesítsük a parancsnoki állomány törzsgyakorlatát, a megszokott 6 kilométeres menetgyakorlatot!” - még ma is itt csengenek a fülemben ezek a szavak, amit 2004 nyarán Benkő Tibor, az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka mondott Hajdúhadház közelében a szántó szélén. Mi, tévések is ott voltunk, elkísértük a parancsnoki állományt. Filmet készítettünk a magyar katonák életéről, kiképzéséről. Ebben is partner volt a tábornok úr. Mint, ahogy ma, akkor is azt vallotta: a katonák élete nem zárt világ, mindent megmutatnak, ami nem sért titkot. Mindenhová beengedik a néző szemét, vagyis a kamerát, még a tábornok hétköznapjaiba is.
A néhány 10 fős csapat az útvonalterveknek megfelelően elindult., hogy a megadott idő alatt, teljesítse a 6 kilométer. Ebben önmagában nincs is semmi meglepő. De abban már volt, hogy bár azt hinné az ember, hogy ez egy egyszerű feladat (mi az a 6 kilométer!?), de arra akkor nem gondoltunk, hogy a megadott idő (30-35 perc), az kevés lesz a terephez nem szokott lábaknak. A csapat (jelzem, jó sok hölggyel, irodai dolgozókról lévén szó) mindent teljesített időre. A tábornok a kötelező lő- és egyéb erőnléti feladatok után megköszönte a csapat munkáját, és töredelmesen bevallotta: a megtett táv egy hangyányit több volt (+1, vagy talán +1,5 km-rel). Ezért elismerő mosollyal az arcán gratulált mindenkinek, hiszen minden csapattag a vállaltnál többre is képes volt. Vele, Benkő Tiborral akkor és ott mindenkinek sikerült, még nekünk is, urbánus újságíróknak.
4 évig volt a debreceni alakulat parancsnoka. Nem kevesebbet tett, mint munkájával a nagy honvédségi átszervezések közepette életben tartotta a Bocskai dandárt. Meggyőződésem, ha nem Benkő Tibor dandártábornok a parancsnok, akkor ma nem a debreceni lenne az ország legnagyobb katonai alakulata. Sőt, lehet, hogy ma már nem lenne katonai alakulat Debrecenben.
- Tábornok úr! Elnézést, csak még mindig ez a megszólítás jön a számra. Altábornagy Úr, …
- Nem. nem, tökéletes a tábornoki megszólítás, hiszen ez magába foglalja az altábornagyi rangot is. Úgyhogy bátran lehet használni!
- Köszönöm. Tábornok úr, hatalmas feladat, ami előtt áll. Az új honvédelmi miniszter, Hende Csaba javaslatára önt nevezete ki Sólyom László a Magyar Honvédség első számú vezetőjének.
- Valóban nagy a feladat, de amióta a katonai pályát választottam hivatásomul, azóta a kihívások, feladatok éltetnek. Szeretem annak ellenére, hogy szinte minden új feladat egyben elválást jelent az adott várostól, alakulattól. Ez pedig nem mindig fájdalommentes számomra. Gondolok itt most a székesfehérvári beosztásom elhagyására vagy a debreceni dandártól való elválásra. A jelölés nagy megtiszteltetés volt számomra, egyben nagy kihívásként élem meg. Mindig is csapatembernek vallottam magamat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy szolgálati időm jelentős részét különböző csapatoknál töltöttem különböző beosztásokban. Az ott megszerzett tapasztalatok alapján bátran kijelenthetem: ismerem a magyar honvédség állapotát minden szinten. Éppen ezért határozott elképzelésem van a vezérkari főnöki teendőimről. A legfontosabb, hogy javítani szeretném a magyar honvédség hatékonyságát és eredményességét.
- Miként lehet ezt megtenni?
- Az első lépés, hogy a mindenkori törvény által előírt feladatokhoz a képességet ki kell alakítani és szinten tartani. Ez azt jelenti: a katonai feladatok, elvárások folyamatosan változnak, így képessé kell tenni a magyar honvédséget is arra, hogy változzon olyan ütemben és olyan módon, ahogy azt a feladatok szükségessé teszik. Akár a haza védelmére vagy a missziós, külhoni feladatokra gondolok. Készen kell állnunk a békeidőszaki feladatok ellátására, mint például a mostani sajnálatos árvízi helyzetben is katonák segítenek a gátakon, az árvízzel elöntött területeken. Az erre a feladatra alkalmas eszközöket azonban fejleszteni kell, hogy hatékonyabban tudjanak segíteni a katonák. De nem szabad megfeledkezni a misszióban szolgáló katonáinkról sem. Az ő képességeik fejlesztésére is hangsúlyt kell fektetni. A legfontosabb a biztonságuk! Kiemelt helyet kapnak a terveimben a hivatásos és szerződéses katonák pályaképének, pályamodelljének a kidolgozása és megvalósítása. Azért, hogy vonzó legyen a honvédség, biztos munkahelyet, megélhetést adjon a szervezet. Itt gondolok a képzési, kiképzési feladatokra, előmeneteli út kiszámíthatóságára. Illetve nem szabad megfeledkezni arról, hogy gondoskodnunk kell a katonáknak a szolgálati idő lejárta után a polgári életbe való visszailleszkedését segítő programról. Kiemelt feladat a magyar katonaság megbecsültségének és tiszteletének a helyreállítása. Ehhez mindent megteszünk, de itt hozzá kell, hogy tegyem, a megbecsülést csak kemény munkával, a szakmai hozzáértéssel és fedhetetlen magatartással érhetik el a katonák. Csak akkor lesz eredmény, ha a bizonyítékok tetten érhetők. Fontosnak tartatom az önkéntes tartalékos szolgálat bevezetését is.
- De erről már korábban is szó volt, és mégsem történt semmi.
- Valóban szó volt róla. Sőt, már 2003-ban Debrecenben tettünk erre kísérletet. Volt is eredmény, hiszen akadtak szép számmal jelentkezők, de mégsem volt tökéletes a rendszer. Az önkénteseket, ha behívtuk kiképzésre vagy szolgálatra, a munkaadók nem nézték jó szemmel, sőt, arra is volt példa, hogy az önkéntest elküldték munkahelyéről vállalt feladat miatt. Ezen szeretnék változtatni, de ez a honvédségen túlmutató összefogást igényel. A honvédelmi szaktárca ugyanis nem tudja önmagában kárpótolni a szolgálatra behívott önkéntesek munkaadóit.
- Miért van szükség önkéntesekre?
- A legjobb példa a mostani, sajnálatos árvízi helyzet. Ha már most rendelkeznénk a tervezett 4000 fős önkéntes állománnyal, akkor most őket is vezényelhetnénk a gátakra. Ők is ott lehetnének, vagyis ma 4000 fővel több kiképzett személy vehetne részt a védekezésben. De ez az önkéntességen is túlmutat. Fontosnak tartom azt, hogy vezérkari főnökként elérjem, hogy minden magyar állampolgár tisztában legyen azzal, hogy a honvédelem (és most nemcsak katonai szempontokra gondolok) az közügy, mindenkinek feladata.
- Térjünk vissza a katonai hivatáshoz. Gyakran hallani olyan véleményeket, hogy a magyar katonák egyéni felszerelése, az eszközök, amelyekkel dolgoznak, nem feltétlenül a legkorszerűbbek. Amennyiben ez igaz, milyen változások várhatók?
- Sajnos nagyon sok esetben igaz a megállapítás. Valóban több szempontból is szükség lenne új eszközökre, felszerelésekre. Itt is hangsúlyozni kell, minden fejlesztésnél az első helyen a katona, vagyis az ember áll. Az ő biztonságuk a legfontosabb, minden szolgálati formában. Az tény, a jól felkészült katona úgy tudja tudása javát adni, ha ahhoz a katonai vezetés a kor színvonalának megfelelő eszközökkel szereli fel. Így a tervek között szerepel a régi eszközök folyamatos cseréje. Ez igaz a gyalogsági felszereléstől a védelmi eszközökig minden területre. S ha már fejlesztésekről esik szó, ugyancsak fontos cél, hogy javítsuk a katonai szervezetek közötti együttműködését, hogy valóban működésében, feladatai végrehajtásában hatékony legyen a magyar honvédség.
- Debrecen meghatározó helyet foglal el az ön pályájában, hiszen 2001-től 2005-ig ön volt az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka. Az átszervezéseket önnek kellett végrehajtani ennél az alakulatnál. Mint ahogy már akkor is beszéltünk róla, nem volt egyszerű lelkileg sem feldolgozni a laktanyabezárást, eszközök leszerelését, átcsoportosítását. Feladat- és funkcióváltást kellett végrehajtani. A katonaszív az ilyen változásokat hogy viseli?
- Nem volt egyszerű a feladat. Bizony voltak olyan szituációk, amikor a katonaszív is elérzékenyült. Rossz volt látni a nyíregyházi Vay Ádám laktanya bezárását, ugyanakkor jó érzés volt, hogy a debreceni, hajdúhadházi és a hódmezővásárhelyi laktanyák megmaradtak, sőt, fejleszteni lehetet azokat. Ezt az eredményt persze nagy részben köszönhetem a kiváló kollégáimnak és valamennyi katonának. Mert azt fontos hangsúlyozni: a magyar honvédség minden katonájára büszke vagyok. Jól felkészült, kiváló szakembereknek tartom őket. Partnerek a munkában, partnerek voltak és most is azok, minden feladat végrehajtásában. De a Bocskai dandárhoz visszatérve: jó emlékek kötnek az alakulathoz, a városhoz. Szerettem ott dolgozni, élni. A debreceniek mindig azt éreztették velem, hogy el- és befogadtak. Otthon voltam, és ezt köszönöm a debrecenieknek. Szívszorító érzés volt onnan távozni, költözni, de a katonasors ilyen. A feladat szabja meg, hogy hová költözik, hol él az ember a családjával.
- Most újabb költözés előtt áll, hiszen a feladatai most Budapestre szólítják.
- A feladatok a fővárosba hívnak, de egyelőre még Székesfehérváron van az otthonom. Így naponta innen járok be dolgozni. Arról még egyelőre nincs döntés, hogy mikor és hová költözök családommal. Ők, mint mindig most is követni fognak. Ezért nagyon hálás vagyok, hiszen vallom, a jó családi háttér nélkül nem lehet jó munkát végezni.
Kitüntetései:
Árvízvédelemért Emlékérem
Árvízvédelemért Szolgálati Jel
Haza Szolgálatáért Érdem Érem bronz fokozat
Haza Szolgálatáért Érdem Érem ezüst fokozat
Első Osztályú Szolgálati Jel
Szolgálati Érdem Érem 10 év
Tiszti szolgálati jel II. fokozat
Tiszti Szolgálati jel I. fokozat
56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt.
Babérkoszorúval Ékesített Szolgálati Érdemjel
Hunyadi János-díj
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)