Magas hegyek, mély tavak, mesés városok: az Alpok megéri a kalandozást – fotókkal, videóval
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@mcdb.hu Közzétéve: 2019.08.03. 12:40 | Frissítve: 2019.08.03. 12:42
Ausztriát, Németországot és Svájcot összeköti a Bodeni-tó, meg a gazdaság és a történelem. Érdemes beszippantani a jó levegőt és a tanulságokat.
A magunkfajta alföldi embereknek mindig különleges élményt nyújtanak a hatalmas hegyek, az eget ostromló meredek sziklák. De az Alpokban körülnézni nem csak ezért érdemes, mert a varázslatos tájak izgalmas történeteket mesélnek el és lépten-nyomon a történelem is megérint bennünket.
Fotók: Gurbán György
Mert ott van például Kufstein, ami elsősorban a váráról nevezetes, ahová egy siklószerű gyorslifttel lehet feljutni. Manapság orgonakoncerteket lehet ott hallani, a vár tornyában, délben ötezer sípos hangszert szólaltatnak meg. Régebben azonban börtön volt ezen a helyen, ahol többek között a híres-hírhedt Rózsa Sándor is raboskodott sokáig. A nevezetes rablóbetyárt – aki szabadcsapata élén harci érdemeket is szerzett a szabadságharcban – elfogása után nem merték kivégezni, mert nem akartak belőle mártírt csinálni. A kufsteini börtönévei alatt korabeli celeb lett belőle, hiszen a helybéli asszonyok fizettek érte, hogy láthassák. Egykorú leírások szerint, amikor bírái elé vezették, a piacosok is örültek, mert az összegyűlt nép ilyenkor többet vásárolt.
Rózsa Sándor aztán általános amnesztiával szabadult és hamarosan ő lett az első magyar postarabló, sőt társaival még egy sikertelen vonatrablás is a bűnlajstromát gyarapította. Végül 1869-ben fogták el ismét és innen már nem volt visszaút, 1878-ban halt meg a szamosújvári fegyházban. Ma beléphetünk egykori cellájába, ahol portréja fogad, egy hatalmas táblán pedig az összes ismert rab neve olvasható.
Hallstatt városa más dolgok miatt emlékezetes. Eleve a fekvése is felejthetetlenné teszi a több mint 7000 éves sóbányájáról ismert városkát, ami a hegyek és egy nagy tó közé ékelődött - sokáig csak öszvéren és vízi úton volt elérhető. A fa briliáns megmunkálásával díszített házakat a hegyoldalba tudták csak építeni, és szabad földterület nem lévén a gyümölcsfákat a falakra futtatják fel. A városkának körülbelül ezer lakosa van csupán, nem is igen lesz soha több, mert nincs hová terjeszkedni. Viszont nagyszerűen megélnek a turizmusból.
Az egyetlen főutca a tóparttal párhuzamosan található, onnan csak felfelé vezet az út sok-sok lépcsőn például a gótikus templomba, melyben fából faragott szárnyas oltárt nézhetünk meg. A közelben található még a csontkápolna is, amit szintén a helyszűke miatt eszeltek ki a helybéliek. Akik úgy rendelkeztek, azokat haláluk után tíz esztendővel kihantolták és koponyájukra kifehérítés után a nevüket, virágmotívumokat vagy babérkoszorút festettek és elhelyezték ott. A kissé bizarr kápolnát már a turisták is látogathatják.
Ami pedig a bámészkodó, gyönyörködő vendégeket illeti, feltűnő a kínaiak elsöprő jelenléte. Erre is van magyarázat, mégpedig az, hogy náluk, nem messze Hongkongtól megépítették Hallstatt mását – persze a hegyek és a tó nélkül. Így aztán a kínaiak érthető okokból kíváncsiak az eredetire.
Ha Innsbruckban járunk, semmiképpen ne mulasszunk el bemenni a Hofkirchébe. Itt találhatjuk ugyanis a német reneszánsz szobrászat kiemelkedő alkotását, I. Miksa császár síremlékét és az azt őrző fekete embereket, 28 történelmi személyiséget ábrázoló több tonnás, hatalmas bronzszobrot.
Az általunk Miksának nevezett, valójában Maximilian császár a mi Mátyás királyunkhoz hasonló kaliberű és jelentőségű uralkodó volt. Még életében kezdte el terveztetni síremlékét a legismertebb kortárs művészekkel, például Albrecht Dürerrel. Olyan személyeket formáztatott meg hihetetlen precizitással, akik vagy elődei, vagy példaképei voltak. Utóbbi volt például Artúr király. Ennek ellenére a császár nem itt, hanem szülővárosában, Bécsújhelyen nyugszik, mégis van történelmi híresség sírja a Hofkirchében, a leghíresebb tiroli szabadságharcosé, Andreas Hofer-é.
Megemlékezés után pompa: a világhírű Swarovski, ékszereket gyártó cég Kristallwelten nevű létesítménye Innsbuck közelében található. Nyilván elsősorban a vásárlásra ösztönzi a látogatókat a hely, és miután végigmentünk a kissé komikusra sikeredett, zöld, vizet okádó szellem belsejébe, némiképp zavarba ejt az élmény. Mert műfaját tekintve nehezen meghatározható, leginkább egy multimédiás fantáziavilágként értelmezhető, amit André Heller bécsi művész megálmodott 1995-ben a cég fennállásának 100 éves jubileumára.
Jónevű művészek kreációi ejtenek ámulatba az ultramodern elvarázsolt kastélyban, ahol minden a kristály ragyogásáról és a szemfényvesztésről szól. A világ legnagyobb Swarovski boltjában aztán jöhet a nézelődés és a vásárolgatás a hölgyeknek, de az üzlet tervezői szerencsére kialakítottak elegendő számú ülőhelyet, ahol a férjek közben piheghetnek.
Ausztria és Svájc között, német területen, a Bodeni-tóban helyezkedik el Mainau. A kis sziget az elejétől a végéig botanikus kert óriási mammutfenyőkkel és megszámlálhatatlanul sok virággal, kastéllyal, annak kertjével, csak a pálmaháza 1200 négyzetméteres. Kuriózum a trópusi lepkeháza, ahol pillangók röpködnek a növények között mindenfelé, igazi kihívás fényképezőgéppel vadászni rájuk.
Ha hihetünk a legendának, az első botanikusok errefelé a Szentföldről hazatérő kereszteslovagok voltak, aki Mainau szigetén pihentek meg, s keleti virágmagvakat ültettek el. Mainaunak magyar vonatkozása is van, hiszen gróf Esterházy Miklós birodalmi herceg 1827-ben megvásárolta a Teuton lovagrendtől és jelentős fejlesztéseket hajtatott végre.
De Mainaut igazán Frigyes badeni nagyherceg virágoztatta fel szó szerint és képletesen, miután 1853-ban megvásárolta a családja nyári rezidenciájának. A sziget tulajdonosai ma is a herceg leszármazottjai, a svéd Bernadotte család – Lennart Bernadotte annak idején még a tróntól is lemondott, hogy itt tevékenykedhessen.
Svájcban fura emberek laknak. Az országról az embernek először a semlegesség, a biztonság, a jólét, a bicska és a csoki ugrik be, de a valóság persze nem ilyen árnyalatlan, hiszen a szereotípiák mögött ezúttal is már rejtegetnek. Mert itt alapvetően a "dolgozz nagyon sokat, de költs nagyon keveset" elv szerint szokás élni, a férfiaknál 67, a nőknél 64 év a nyugdíjkorhatár. Nőnek lenni sem itt a legjobb, hiszen a svájci mintademokrációban a hölgyeknek 1971-ig nem volt választójoguk sem és még ma is jelentősen kevesebbet keresnek azonos munkakörben a férfiaknál - csaknem 16 százalékuk keres a minimálbér alatt. Nincs gyes és gyed, szülés után az anyának általában két hónap fizetett szabadság jár és ennyi. Errefelé súlyos bűnnek számít egy égve hagyott lámpa az üres szobában és, ahogy humoristánk fogalmazott: itt az emberek annyira féktelenek, hogy szilveszterkor a konfettit egyből a porszívó tartályába öntik. A semlegesség mögött pedig erős militaritmus húzódik meg: minden férfi hadköteles és légierejük a világ legjobbjai közé tartozik. Ide tartozhat még egy anekdota, amit ők szoktak mesélni magukról, mert jópofának tartják. Tehát, egy svájcit szólít magához az Isten és így szól hozzá: lehet egy kívánsága. A svájci egy tehenet két, majd, miután megfejte, az egy pohár tejet belőle. A Mindenható erre azt mondja: amiért ilyen jószívű volt, kérhet még egyet. A svájci kér is: egy frank húszat a tejért...
Ettől persze érdemes ellátogatni hozzájuk a csodás tájak, a varázslatos városok, a rend és a tisztaság miatt. Ilyen elképesztő látványosság például Európa legnagyobb vízesése, a Rajnán található Rheinfall, amely közvetlenül Schaffhausen mellett található. A félelmetesen dübörgő zuhatag csak 20 méter magas, de 150 méter széles, ahol másodpercenként 700 köbméter víz hömpölyög alá. A helyiek a vízesést körbejárhatóvá tették, megnézhető teraszról, kilátóról, hajóról is - akkor szinte karnyújtásnyira van a dübörgő áradat.
Egy másik híres városról, Konstanzról a történelmet kedvelőknek elsősorban a középkor egyik legnagyobb tanácskozása juthat eszébe. 1414-ben ugyanis ekkor kezdődött el és négy évig tartott az a zsinat, amit Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár hívott össze. Itt ítélték el és égették meg az egyházi reformer Husz Jánost, megszüntették az egyházszakadást és új pápát is választottak. Annak idején Európa közepe volt Konstanz, ahol rengeteg kereskedő és egyéb szórakoztatni kívánó ember gyűlt össze.
Erre emlékeztet meglehetősen profán módon a Bodeni-tó partjén lévő kikötőben Peter Lenk hatalmas, forgó szobra. Az alkotás egy igencsak lenge öltözetű kurtizánt ábrázol, aki egyik kezében a zsinaton megválasztott pápát, V. Mártont, a másikban Luxemburgi Zsigmondot tartja - meztelenül. A kompozíció arra utal nem különösebben árnyaltan, hogy a zsinati döntések időnként meglehetősen buja körülmények között és azok hatására születhettek.
Szóval nagy élet lehetett itt a zsinat éveiben, de színes, mozgalmas forgatag van most is. Az óvárosban szinte minden utcasarkon zenélnek, az egyikben például egy komplett vonósnégyes játszotta ottlétemkor a Karib tenger kalauzainak főcímdalát. Stein am Rheint se kerülje el senki, ha arra jár: csodás meseszerű festett házain bármeddig el lehetne gyönyörködni.
Ezt fűszerezi meg a búcsúzó élmény, ami szintúgy jellemzi az ittenieket: igazi svájci az ötlet, kapható visszazárható aludobozos víz is…
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
SimonD
Ezek gyönyörű helyek. :)