Ünnepvárás és bevásárlószatyor, azaz mi történik velünk?
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2010.11.28. 19:00 | Frissítve: 2010.11.28. 19:00
Égnek a karácsonyi fények, mindenhol ünnepi melódiák szólnak, és már itt van az advent is. Nincs mese, zöld utat kapott a nagy roham. Visszaszámlálás indul. Vigyázz, kész, rajt.
Az Úr eljövetelét megelőző négy hetes várakozás egyben a keresztény egyházi év kezdete is, november 27-e számít ebből a szempontból az új esztendő első napjának. Sokunknak más jellegű új időszámítás kezdődik, nem éppen vallásságunk miatt, inkább a költekezés hitvallása szerint. Ezért közvetlenül senki nem hibáztatható, ilyen a világ, ilyen a modern karácsony. Ilyenek vagyunk mi is.
Az ünnep magánügy lett, mindenkinek mást jelent, mindenkinek másmilyen a szentestéje, a saját Jézuskája. Élednek a hagyományok. A család, a közösségek, csak egy kicsit máshogy - néhány helyen még maradt az embereknek tartása, tudják mi az ünnep lényege, és tisztában vannak vele, miért érdemes várni azt a napot.
Ennél kevésbé elegáns - ám fölöttébb népszerű - amerikai szokás, hogy Jézus születésekor egy nagy behemót piros sipkában és súlyos zsákkal a vállán lepi meg az apróságokat, s bizony ők már inkább várják a Mikulást, mint Jézus megszületését. Mesébe illő idill. Nálunk azért még élnek a hagyományok.
A cívisvárosiak életében a valódi visszaszámlálás most kezdődött, abban a pillanatban, ahogy szombat délután öt órakor felkapcsolták az ünnepi díszkivilágítást Debrecen belvárosában. Talán azt sem túlzás kijelenteni, bizony a hangulat hevében néhányan égetően nagy szükségét érezhették annak, hogy vegyenek valamit - pedig akkor még egy nap volt adventig. Itt nem a forralt borra vagy a mézeskalácsra kell elsősorban gondolni, és nem is az ártatlan karácsonyi kofákra, akik örülnek, ha kérdeznek tőlük valamit az arra vetődő vevők. A valódi, vészjósló jeleket nem lehetett nem észrevenni, hiszen már hetekkel advent első vasárnapja, vagy ha úgy tetszik a lámpák felkapcsolása előtt mindenkivel el akarták hitetni, hogy már itt a karácsony, s aki siket, illetve nem siet, az lemarad, aki meg nem fizet, az meg cikis. Erről szólna a 21. századi karácsony?
Valójában nem is az ajándékvásárlással van a legnagyobb baj, miért is lenne, hiszen mindenki szereti a – kellemes – meglepetéseket, na és persze én is voltam gyerek, aki levegőt visszatartó izgalomban várta, vajon mit talál a fa alatt. Minden bizonnyal nem én voltam az egyetlen.
Nem az ajándékozás a gond, hanem inkább az az idegen érzés lehet nyomasztó kicsit, ami olyan különleges esetekben mélyül el az emberben, mint mikor már az évszakok is megtréfálják, mintha direkt összejátszanának a világpiaccal.
Egy hete még majdnem húsz fok volt odakint, s közben a kirakatokban a rénszarvasok vigyorgó profilja, a tavaly óta még jól tápláltabb télapó pirospozsgás arca, huncut mosolya sugárzik át az üvegablakokon. Miközben odabent már javában áll a 30 centis hó, idekint még a megsárgult falevelek épphogy leszakadtak a fák ágairól.
Na, de a marketing pszichológiája tudja, mi a dörgés: előrébb hozzuk néhány héttel az adventi várakozást. Minek annyit várni? Az "Úr nem jön el, Jézus nem születik meg újra, vásárolni pedig kell". Itt már nagyban megy a játék, stratégia kell, értékesítő csapat, menedzserek és persze vevők. Velük nem lesz gond.
Az akcióterv szerint kibővítik mondjuk két héttel az adventet, de csak azért, nehogy elfeledkezzünk egymásról, az emberi kapcsolatokról, és a szeretetről, a gyerekről, aki már októberben tudja, mit szeretne a Jézuskától.
Néhány bevásárlóközpontban is tudják, hogyan kell kedvet csinálni, illetve kedvet nem csinálni az év legszebb ünnepéhez. Egy varázsütésre megjelennek a főleg piros-sárga-zöld trikolorba öntött áruhegyek, s valamilyen gyenge amerikai átiratban már november első napján szól a Csendes éj – sajnos hatásos. Nyúlunk a szaloncukor és a mikulás csoki után – először kicsiben kell kezdeni – majd ahogy megszólal Mariah Carrey örökzöldje, már jöhet a többi. Vagy futás, amilyen messze csak lehet. De nem lehet elég messze, otthon, a postaládában már várnak az összehajtott áruházak, képesnél képtelenebb katalógusok, amikben advent előtt egy hónappal pofátlanul Boldog Karácsonyt kívánnak. Elhiszem nekik, egészen addig, amíg rá nem nézek a naptárra: Hékás! Hol van az még?!
Indulni kell, mert azt parancsolják. Nem a belső lelki kiteljesedés és éberség kedvéért, hanem, mert így szoktuk. Azért mert így illik, vagy mert önmagunktól is ezt várjuk, akkor nyugszik meg a lélek, amikor már minden családtag ki van pipálva, amikor már elmúlik a szorongás, s már biztos, hogy lesz mit tenni a fa alá.
Lehet töprengeni, kire mennyit, kinek mennyit és mit. Már égnek a fények, kezdődnek az akciók, nulla százalék THM, vissza nem térő lehetőségek, részletfizetés, hitelkártya, apadó bankszámla, gazdasági világválság, könyörgő gyerek, csüggedő szülő és a 21. századi fogyasztó társadalom. Minden és mindenki egy hatalmas fenyőfa körül, melyet multinacionális Jézuskák vagy Mikulások esetleg Télapók raktak tele LED fényekkel. Kiégett pupillák, átmosott agyak, bővített nyitva tartás. Boldog Karácsonyt, Debrecen!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)