Tényleg szemünk fénye a gyermek?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2011.05.07. 08:10 | Frissítve: 2011.05.07. 08:10
Debrecen – Minden halál fáj és értelmetlen a maga módján, de amikor gyerekekkel történik baj, még inkább tehetetlenül és zavartan néz körül a felnőtt társadalom.
Pénteki hír volt a születés hetében, hogy csütörtök reggelre virradóan életét vesztette a kórházban egy 10 éves gyermek, akit szerda este szállították be, miután szülei házuk szekrényében eszméletlen állapotban találtak rá. Csütörtök este vittek a mentők egy kékcsei kislányt is kórházba. A szomszéd megyében élő gyermek súlyos égési sérüléseket szenvedett. Néhány nappal korábban pedig annak a nádudvari kisfiúnak a története szorította el a szíveket, aki házuk padlásán akasztotta fel magát. De nem volt régen az sem, amikor április közepe után egy fogyatékkal élő 14 éves fiú keresésére indultak az egyekiek: a gyermek teste végül két nappal később egy kanálisból került elő.
Beleborzongunk, amikor ilyesmiről hallunk, olvasunk. Minden halál fáj és értelmetlen a maga módján, de amikor gyerekekkel történik baj, amikor ilyen fiatal emberek, emberpalánták sorsa, élete szakad meg, még inkább tehetetlenül és zavartan néz körül a felnőtt társadalom. Hiszen olyan fiatalok voltak, s még előttük állt szinte az egész élet! Ilyenkor szokták sokan megrendülten végiggondolni, mit tennének ők hasonló helyzetben, hogyan próbálnának megbirkózni a feldolgozhatatlannal. Azt elképzelni ugyanis lehetetlen, mit érezhetnek, mit élhetnek át a szülők.
Könnyű lenne azt mondani ilyenkor, félreseperve az érzelmeket, és elindulva a szigorú és kíméletlen tények irányába, hogy majd ott keresgéljünk az okok és magyarázatok között: biztosan történhetett volna másképpen. Történhetett volna, de nem történt. A legrosszabb következett be mindegyik esetben. S ha a felnőttek úgy érzik, mindez azért van, mert ilyen a világ, amilyen, s azért ilyen, mert mi, felnőttek tesszük ilyenné, bizonyára abban is van igazság. A világot mi irányítjuk, mi igazgatjuk. A világ azonban hat ránk is. Amilyen most Magyarország, az nem éppen egy idilli állapot, de nem igaz, hogy sohasem volt ennyire rossz a helyzet, mint most. Még csak azt sem állíthatjuk, hogy a régi idők szülői hozzánk, mai szülőkhöz képest mindig és kizárólag jobbak voltak.
Ha megkérdeznénk a mostani nagyszülőket, meglehet, pofonokról, szigorú büntetésekről számolhatnának be. Arról, hogy kölyökként azt ettek, amit találtak, s hogyha számítógép, tévé nem is volt a közelükben, de jókora gyerekszobában futkározhattak naphosszat: az egész utca és kerület az övék volt. Mégis felnőttek, mégis emberek lettek. Szülők, nagyszülők maguk is. Akkor hol itt a baj? – kérdezhetjük tanácstalanul, mert úgy hisszük, valami csak nincs rendben. Talán ebben a köztes állapotban? Amikor minden olyan közepes lesz, szürke, maszatos? A maga módján a szeretet is közepes, középszerű lett hirtelen? Intenzitása, hevessége csökkent, nehezen tetten érhetővé és megfogalmazhatóvá vált? Szeretjük egymást, mert azért vagyunk itt ezen a földön, de magunk sem értjük, valójában mit jelent ez? Miközben a piac és a gazdaság présének szorításában, a reklámok ígéreteinek valóságában és az örök fiatalság igézetében bízva kicsit a felnőttek is gyerekesek lettek, bár a körülöttük lévő valóságban ismét farkastörvények kezdtek uralkodni?
Szokásos utcai jelenet ugrik be hirtelen. Jön az anya vagy az apa kezében szatyrokkal, táskákkal, kocsikulccsal a parkolóban. Szalad előtte az alig felcseperedett kisember, még bizonytalan léptekkel. Csak óvatosan, állj meg, ne szaladj már! – kiáltja a felnőtt. A gyerek kacag, és ahelyett, hogy lassítana, fokozni kezdi a tempót. Hirtelen irányt változtat. Nézem, milyen jó, hogy nem jön éppen egyetlen autó vagy bicikli sem erre, mert akkor nagy baj történhetne itt. Késő lenne akkor kiabálni vagy sírni, gondolom, és beleborzongok, hiszen naponta többször látok hasonló jelenetet.
Talán ez a baj, fut át rajtam: nem is gondolunk bele sokszor, hogy az a világ, amiben élünk, mennyire kézzel fogható és valódi. Nem olyan, mint egy film, vagy számítógépes játék, ahol akárhányszor lehet újraindítani vagy kezdeni megint, a legelejétől. Ez a mi világunk valódi. Egyszerre nagyszerű, egyszerű – és egyszeri.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)