Miért éppen a nyuszi tojja a húsvéti tojást?
Szerző: Magyari Márta | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.04.09. 09:01 | Frissítve: 2012.04.10. 07:34
Debrecen – Évezredes hagyományok keverednek napjaink újabb keletű motívumaival a húsvét ünnepén. Nem is mindig tudjuk, mi honnan ered, mit jelent. Magyari Márta írása.
A nagy ünnepeink közeledtével felmerülő gyermeki kérdésekre sokszor nem könnyen adható felelet. Az ünnep lényegét, szimbólumainak, kellékeinek eredtét kutató kérdések között gyakran ott szerepel – kissé bugyuta megfogalmazásban –, hogy miért a nyúl tojja a tojást. Vagyis, hogy kerül a nyúl a húsvét jelképei közé? Ugyancsak jogosan felmerülő gyermeki kérdés, hogy miért nevezik a felnőttek húsvét hétfőn az illatfelhővel, poharazással járó vendégeskedést locsolkodásnak.
A három legnagyobb keresztény ünnepre – karácsony húsvét, pünkösd – egyként jellemző, hogy évezredes, sokszor a kereszténység előtti időkből származó elemek egyesülnek bennük, s keverednek össze napjainkban újabb keletű, vagy egészen új motívumokkal.
A húsvét eredendően a Krisztus kereszthaláláról való megemlékezés, s a feltámadás ünneplése. A paraszti kultúrában, a természet közelében élő ember számára azonban az esztendők körforgásában a húsvét ünnepe a vegetáció tavaszi újjáéledése feletti örömöt is jelenti. A néphagyományban a feltámadás misztériumának átélése és a természet megelevenedése egymást erősítő párhuzamosságban van jelen. Ebben a képzetkörben az ünnepi előkészületek fontos része volt az emberi környezet megújítása, a falu tágabb környezetének, a határnak, árkoknak, kutaknak megtisztítása, a kertek, udvarok rendbetétele, a házak meszelése, az általános nagytakarítás. A testi tisztálkodás, férfiaknál a borotválkozás, hajnyírás szintén hozzátartozott az ünnepre való fizikai készülődéshez.
A testi és lelki felkészülés legfontosabb motívuma a megtisztulás, s a megtisztulás eszköze, közege évezredek óta a víz. Nem véletlen tehát, hogy a húsvéti népszokásokban fontos szerep jut az éltető, megtisztító víznek. A nagypénteki rituális mosakodás embernek, állatnak egészséget biztosít, a fiatal lányok szépséget remélnek tőle, a nagypénteken hajnalban folyóvízben mosakodó lányok arca a pedig néphit szerint nem lesz szeplős. Szokásban volt az állatok fürdetése is ekkor: a Hortobágy vidékén például a lovakat hajtották le a folyóra, hogy a vízben megtisztulva egészségesek legyenek.
A húsvét hétfői locsolkodásnak, vagy öntözködésnek eredeti értelme szintén az, hogy a „megöntözött” egészséges és termékeny legyen. A régi falusi húsvétokon ezért csak a fiatal lányoknak jutott osztályrészül, hogy legszebb ünnepi ruhájukban egy vödör vízzel nyakon öntsék őket a falubeli legények. A szokás megszelídülésének, a termékenységvarázsló rítustól a tisztelgő látogatásig számtalan stációja van. Hajdúdorogon például az 1920-as években a legények vödör víz helyett egy pohárból vagy bögréből csorgattak tiszta vizet a meglocsolt lány kezére, a fiatalabb legénykék ekkor szagos vízzel (szagos szappanból készített lé) jártak öntözködni. Később elterjedtek az olcsóbb kölnivizek is. A locsolkodás fokozatos megszelídülésével párhuzamosan egyre szélesedett az a kör, akik a szokásban részt vettek. A közelmúltban már nemcsak a fiatal lányokat, de az asszonyokat, sőt a nagymama korú hölgyeket is illet meglocsolniuk a rokonoknak, ismerősöknek, egyfajta tiszteletadás jegyében. Napjainkban már a hagyományos közösségek felbomlásával, városon és falun, egyaránt visszaszorulóban van ez a szokás.
A locsolkodás fejében ajándékba adott festett vagy hímes tojás – de egyáltalán a tojás – a húsvét ünnepének központi szimbóluma. Könnyen érthető ez, ha belegondolunk, hogy a tojás, mint az új élet csírája, az újjászületés közérthető, kézzelfogható jelképe. A tojás a vallásos szimbolikában magát Krisztust jelképezi. Díszített, karcolt tojásokat a feltámadás ígéretével helyeztek a honfoglalás előtti avar sírokba. A tojás kultusza tehát évezredek óta szorosan kötődik a feltámadás képzetköréhez, és így a húsvéthoz is. Népszerűsége napjainkban is töretlen – ha talán jelképes értelmének nem is vagyunk mindig a tudatában – a hagyományos festett tojások készítésének fortélyait a gyerekek ma is szívesen megtanulják, s ha nem otthon a szülőktől, nagyszülőktől, akkor a játszóházakban. Tojást aztán a tavasz közeledtével vehetünk mindenféle formában: az ehető készülhet csokiból, mézes tésztából, grillázsból, de vásárolhatunk, fákra, bokrokra, gallyakra akaszthatót fából, papírból, műanyagból.
S itt van még a húsvéti nyuszi, mint az ünnep képeslapokon, kirakatokban szereplő jelképe. Hogyan is kapcsolódik e bájos, simogatni való szőrös állatka a keresztény ünnep, a feltámadás képzetköréhez? Első közelítésben talán azt mondhatnák – sehogy. Pedig a nyúl a mitológiákban a szaporasága okán a termékenység, a bőség, a megújulás, az újjászületés megtestesítője. A kínaiak hite szerint a Holdban egy fehér nyúl életelixírt keverget, ezért az újjászületés jelképe. A nyulat, prémjének váltogatása miatt a feltámadás szimbólumaként is értelmezték. Ismert Szentháromság ábrázolás, főleg a protestáns ikonográfiában, a három füleivel összenőtt nyúl.
A magyar néphagyományban nincs gyökere, nálunk a húsvéti bárány az ünnep jelképe. S valóban, a húsvéti nyúl, mint annyi más újabb keletű szokáselem nyugatról, német területről érkezett hozzánk. A korábbi századokban a német parasztok földesuruknak húsvéti ajándékként gyöngytyúkot vittek. Nyelvészeti fejtegetések szerint a gyöngytyúk és a nyúl német neve hangzásában közel áll egymáshoz, s idővel a gyöngytyúk szerepét átvette a nyúl, s már készen is volt a képzavar, a tojásokat tojó húsvéti nyúl. Bár a húsvéti nyúl jelenleg ismert, meglehetősen profanizált formájának eredetét pontosan nem ismerjük, mégis feltételezhetjük, hogy alakjában a tavaszi megújulás és a feltámadás-újjászületés párhuzamos képzetköre egyesül, ha ennek ma nem is vagyunk mindig tudatában.
Magyari Márta muzeológus írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)