Mi a baj a magyar focival, s lehet-e jobb? 1. rész
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2010.07.20. 08:29 | Frissítve: 2010.07.20. 08:29
24 éve már, hogy a világbajnokságokon nem szoríthatunk a magyaroknak. A Dehir.hu cikksorozatában a lehetséges okokat keressük. Talán meglesz a megoldás is.
Ismét túl vagyunk egy foci vb-n, ahol ugyan választhattunk kedvencet magunknak, de a magyar válogatottnak ezúttal sem nem drukkolhattunk. A döntőt két olyan nemzet válogatottja vívta, amely évtizedek óta ott van a világ élvonalában. Ha nekik sikerült, nekünk miért nem? A magyaroknak miért csak az emlékek maradtak? Tényleg, mi a baj a magyar focival? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat a Dehir.hu most induló cikksorozatában - sportújságírók, szakemberek, labdarúgók és olvasóink segítségével.
Tefner Zoltán nemrégiben a Magyar Nemzet hasábjain azt írta, hogy míg a 20. század elején nyugaton az erőfoci, a ’Rúgd előre, és fuss!’ elve dominált, addig a magyarok a művészi futballt művelték. Tefner úgy véli, a sokpasszos játék amiatt alakult ki, mert a közép- és kelet-európai grundokon nem futotta bőrfocira, csak harisnyákból összetákolt rongylabdákra, azzal pedig másképp nem lehetett játszani. Aztán a magyaroknak ez lett a legnagyobb fegyvere, olyan volt ez, mint egykoron a lóról hátrafelé nyilazás. Később persze Európa több országa elleste a magyaroktól a stílust, sokszor épp ezzel verték meg a mieinket. A világ azóta sokat változott, a művészi foci, a football artistique eltűnőben van, a játék már mellékes, egyetlen egy dolog a fontos: az eredmény. Ennek érdekében pedig első a védelem, az ellenfél támadóit meg kell állítani minden eszközzel. Tefner szerint ezért unalmasabb már a foci, s nehéz vele vitatkozni, ha mondjuk a vb-döntőre gondolunk.
Az ő gondolatait támasztja alá az is, amit Buzánszky Jenő mondott a Dehir.hu-nak a világbajnokságról. Az Aranycsapat hátvédje nem kis keserűséggel állapította meg, hogy élete során annyi szabálytalanságot nem látott, mint a dél-afrikai foci vb-n. A védők kézzel, lábbal vagy könyökkel is megállítják az előretörő játékosokat. Ki tudja, belül tudna-e kerülni a 16-oson Puskás Öcsi ilyen körülmények között. Úgy tűnik, ez a fajta foci a magyaroknak nem megy, bár azért azt sem mondhatjuk, hogy a mostani válogatott igazi művészi focit játszana. Azt már nem tudjuk, az erőfocit meg még nem. Talán ez a gond.
Arra nem foghatjuk, hogy kevesen vagyunk, hogy kicsi a merítés. Pár hete Orbán Viktor is sorolta, mely nálunk kisebb országok voltak ott Dél-Afrikában: a 8 milliós Svájc, a 7 milliós Szerbia, az 5 és fél milliós Dánia és Szlovákia, a 4 milliós Új-Zéland vagy a 2 milliós Szlovénia egyaránt kijutott a vb-re.
Lehet megint jönni a pénzzel, de túl kényelmes. Számos sportban vagyunk még mindig jók, s azokhoz is kell a pénz.
Nyilván mindenkinek van ötlete. Legutóbb, amikor a Dehir.hu elcsípte egy beszélgetésre Kozma Mihályt, a magyar futsalválogatott korábbi szövetségi kapitányát, akkor a szakemberből csak ömlöttek a szavak. Ő úgy látja, az egyik legfőbb gond, hogy az utánpótlás nevelésénél nagyon korán megjelenik a teljesítménykényszer. Szerinte már az nagy trauma, ahogy a gyerekek a kispályákról átkerülnek a nagyra, ráadásul gyakran nem úgy bánnak az edzők a srácokkal, ahogy kellene, emiatt pedig sok „félig kész” labdarúgó fejezi be idő előtt, kiábrándultan.
Farkas Zsolt sportpszichológus pedig azt furcsállta a napokban a szerkesztőségünkben, hogy sorra épülnek a műfüves pályák, azon gyakorolnak, ahhoz szoknak hozzá a gyerekek, holott a futballmérkőzéseket füvön játsszák. Az is nagy gond, hogy ahol futballpályáknak kellene lenniük, oda plázák épültek – mondta nemrégiben egy budapesti klubvezető.
Szóval ötlet van bőven, ezeket próbáljuk meg összeszedni felkért szerzőink segítségével – mindebben pedig az önök részvételére is számítunk. Véleményüket ne tartsák magukban, szóljanak hozzá cikkeinkhez, vagy ha úgy gondolják, hosszabban írnák azt meg, küldjék el az info@dehir.hu címre, mi örömmel jelentetjük majd meg.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)