Messze még az este, addig valahogy csak el kellene ütni az időt
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.06.30. 09:35 | Frissítve: 2018.07.02. 09:49
Debrecen – Nem egyszerű az élet az ég alatt, a házak tövében, az utcán. Senkinek. Annak sem, aki ott él, annak sem, akinek a közelében élnek.
A férfi meg a nő ott ülnek a járdán, hátukat a falnak támasztják. A férfi elküldi a nőt, hozzon csípős paprikát, meg vegyen magának is valamit. Mutatja, hogy a paprikát ott, a zöldségesnél vegye meg. Üldögélnek, eszegetnek. Aztán a férfi hirtelen feláll, odasétál a toronyház sarkához, befelé fordul és oldalba vizeli az épületet. Nem zavarja, hogy itt tömeg van, járnak-kelnek a népek. Később felcihelődnek, megkerülik az épületet és a másik oldalon keresnek helyet maguknak.
Mintha a konyhából átmennének a hálóba. Valaki egyébként tényleg itt alhatott éjszaka, rongyok hevernek a földön, újságok, ételmaradék. Aki reggel erre ment dolgozni, az még láthatta a falról csorgó pisanyomokat is. Tegnap meg a falon szilánkosra tört üveg szilánkjait és a hányásnyomokat az iroda ablaka alatt.
Néha kijönnek onnan, szólnak az itt csövezőknek, legyenek szívesek elmenni innen. Választ nem kapnak, legfeljebb akkor, ha az irodisták közlik, fel fogják locsolni a járdát. Akkor a hívatlan vendégek elmennek, aztán ahogy szárad a flaszter, később visszatérnek. Az irodisták néha végigbeszélik, mit tehetnének. De mindig odajutnak: szinte semmit. Mondták már az itt csövezőknek, menjenek el a hajléktalanokat gondozó, nem is túl messzi központba. Választ sem kaptak erre. Felvetették egymás között, mi lenne, ha pénzt adnának az itt heverészőknek, de arra jutottak, hogy abból leginkább még több ital és még több vizelet lenne. Ahogy annak sincs jelentősége, van-e nyilvános vécé a környéken, mert oda sem mennének, hiszen még a bokrok közé sem vonulnak el, ha rájuk tör a szükség. Ebben maradnak az irodisták. Meg hogy rendőrt kéne hívni, szólni nekik, tegyenek már sűrűbb köröket errefelé.
Pár méterrel odébb idős férfi baktat. Elég nehezen jár, de nem elsősorban a bot miatt. Tekintete üres, zavaros, ki tudja, mikor volt utoljára józan. Megáll a parkoló autók előtt, egészen közel a fához, szinte nekidől, nekitámaszkodik a homlokával a törzsnek, fél kézzel a botot tartja, a másikkal a sliccénél motoz, aztán amikor megtalálja, amit keres, oldalba vizeli a fát. (S részben a nadrágját.) Nem törődik vele, hogy mások is járnak erre.
Pedig ha hátrafordulna, láthatná az idős hölgyet, aki két kistestű kutyát sétáltat erre. Az állatok nagy barátságban haladnak egymás mellett, jól érzik magukat itt, a szabadban. Az egyik hirtelen megáll, lekuporodik, és gyorsan odatol egy kupacot a járda közepére. A nő úgy tesz, mintha nem látná, ránt egyet az állaton, mennek tovább.
Elbotorkál a botos férfi is, és csak a valószínűsíthetően hajléktalan pár marad a falnál. Már a járókelőkön, a környéken élőkön és dolgozókon kívül. Meg a kosz, a szemét, a vizelet és a hányásnyomok, a szétszórt holmik, eldobált csikkek, üres és összetört italos üvegek.
Megint a nő áll fel, s megy el. Valami olcsó itallal tér vissza, azt kortyolgatják, mert nagyon messze még az este. Addig valahogy csak el kellene ütni az időt.
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
edermester
Vártam egyfajta konklúziót, de megint csak a tehetetlenséggel találkoztam. Eszembe jutott egyik estém pár éve, amikor, késő este hazaérve, a lépcsőházban egy idősebb hajléktalan párt találtam. Az összes szintről összeszedték a lábtörlőket, abból készítettek hevenyészett ágyat. Amikor kérdőre vontam őket, kérték, hogy ne tegyem őket ki a téli éjszakába (valóban jóval 0 fok alatt járt a hőmérséklet aznap éjszaka) és ígérték, mindent a helyére tesznek maguk után reggel. Megengedtem nekik, hogy aludjanak ott. Másnap reggel persze az összegyűjtött lábtörlő kupac és üres boros flakonok fogadtak. Meg az elviselhetetlen bűz. Azt gondolom, hogy a hajléktalanság megoldására a legjobb út annak a megelőzése. Amikor egy ember eljut arra a szintre,hogy egy barátja / ismerőse / családtagja sincs, akik be akarnák vagy tudnák fogadni, és utcára kerül, az már egy út vége, ahol már az érintett részéről is a renitens, beletörődő, nemtörődöm viselkedés a jellemző (tisztelet a kivételnek). Kérdés, hogy hogyan lehetne ezt az állapotot megelőzni.