Leszokásom története
Szerző: Bíró Judit | info@dehir.hu Közzétéve: 2010.11.20. 13:48 | Frissítve: 2010.11.20. 13:48
Leszoktam a cigiről! - ezt a mondatot már több mint 4 éve elmondhatom magamról, de az út odáig nem rózsákkal volt futtatva. Íme leszokásom története mindazok számára, akik még soha nem gyújtottak rá (hogy ne is tegyék), azoknak akik már rágyújtottak, de nem váltak rendszeres dohányzóvá (hogy ne is váljanak azzá) és azok számára, akik már próbáltak leszokni (hogy lássák, nincsenek egyedül a nehézségeikkel, de van kiút).
Halljuk, olvassuk a rémisztő statisztikákat, gőzerővel lebeszéljük róla az ifjú nemzedéket, mégis méltatlanul sok szájban éktelenkedik. Aki sosem volt rendszeres dohányzó, nem is képzelné, hogy ezen szájaknak csak töredéke önkéntes, a többiek már csak parancsra „szívnak”. Bizony, nem „csak” halált okoz. Ami annál is rosszabb: addig fogságban tart!
Szökni próbáltam
Évekig fütyült nekem, én pedig táncoltam rá – esetlenül, dühösen, megadóan. Hányszor jártam el a finálét - a végén nagyot dobbantva az eldobott, füstölgő fegyőrre - de az utolsó slukkot… hmm, azt kéjesen, lassan eresztettem útjára, miután búcsúképp bejárta a tüdőm összes zegzugát.
Az első napok mindig harccal, győzelemmel és büszkeséggel teltek. Minden félórában körülbelül 25 percig keményen küzdöttem, majd 5 perc után az ellenség összeszedte magát és indult az újabb csata. Ezeket pár napig én nyertem, de a kritikus nap mindig az ötödik volt. Sajnos azonban a hatodikon, legkésőbb a hetediken már szemlesütve oldalogtam a sarki bolt pénztáráig – ahol kárörvendően, győzelemittasan csapódott fel a cigiket takaró roló: – Üdv újra a vesztesek, a függők világában – hehehe! 510 forint lesz – szólt az egykedvű eladó…
Néha valamilyen traumára fogtam (pl. letört a körmöm), de akadt olyan is, hogy a barátaim, esetleg a hétvégi szórakozás lettek a bűnbakok, amiért ismét győzött a nikotin.
Miután kihevertem a vereség okozta traumát, újra megkíséreltem a szabadulást: Ekkor a még meglévő szálakat szétmorzsolva bedobtam a kukába, lehúztam a WC-n, kidobtam az ablakon (ahogy földet ért, azonnal felkapták), „utolsó doboz” felirattal relikviát készítettem belőle, kéregetőknek hoztam el a földi paradicsomot vele, illetve párszor bedobtam a (nem dohányzó) szomszéd srác postaládájába. Gyártottam ajtónyi méretű leszokási naplót, minden nap jártam sportolni, részt vettem biorezonanciális kezelésen, sőt gyűjtöttem a cigi árát egy jól látható helyre kihelyezett, szép nagy üvegtálban. Pár nap múlva lázasan keresgéltem a kukában, elszívtam a relikviát vagy pironkodva cigit kértem a szomszédból.
A csata
Volt, aki nem értett engem, hát kifakadtam: „Tudod, milyen érzés, amikor az ötödik napon felébredsz, azt hinnéd, a mai nap már könnyebb lesz, mint a tegnapi? De nem! A kávé illata felvillantja azt a finom papírba öltöztetett, aranymintákkal díszített, hozzád nőtt ellenséget. De te inkább sétálsz egyet a főutcán, mert otthon maradni lehetetlen. A drogériában minden cigi alakú, a ruhaboltokban enyhe dohányillat (honnan?) a díszköveken kéjesen heverésző, félig szívott csikken egy másodpercre ott ragad a tekinteted – jaj, csak ezt ne! – Nem, te erős vagy! Meg tudod csinálni, meg KELL csinálnod! Emlékszel? Ígéretet tettél! Magadnak! – dorgál odabentről az őrangyalod. A szád széle enyhén bizseregni kezd, a nyelved hátsó része agresszívan követel, és érzed, hogy jön, jön az éhes, forró nyál! Fordítsd el a fejed a trafiktól! – könyörgi az angyal. Inkább itt egy finom fagyi! Igen! Ez jó. Hideg, édes – lehűt. A padon ülve szánakozva nézed azt a másik kasztot, a füstölgőket, a büdöseket - fújj! Milyen jó, hogy te már leszoktál! Aztán valamiért egy pillanatra megáll az idő, majd iszonyúan peregni kezd, bevillan egy kép, egy érzés – közelít a „fekete sereg”. A rekeszizmod megfeszül, majd remegni kezd! Elég a hadakozásból! Menthetetlen vagyok, elvesztem – gondolod, de nem! Sikítja az angyal! Te Erős vagy! Emlékszel? Megígérted! Ha nem tartod be, büdös, ráncos leszel, köhögni fogsz, óránként dobolsz a lábaddal és keresed az alkalmat a rágyújtásra! - Ezt akarod? Tudva a logikus választ elindulsz hazafelé, szinte légvonalban. Útközben egy fényes, lapos kuka kihívóan beléd köt: - Rúgj belém, ha mersz! Csak lépkedsz az utcán, a kínos könnyektől egyre bizonytalanabbul . Megcsinálom! Megcsinálom! – skandálod már-már hallhatóan. Hazaérve a zuhany alatt érzed a víz eddig évekig ködbe burkolózott illatát és múlik, múlik a kín… Hopp, elmúlt..! A tükör előtt boldogan mosolyogsz arra, akire büszke lehetsz. Büszke lehetsz? A szád széle ismét zsibbad, a szíved hirtelen hevesen ver, majd leáll. Elvitt az ördög? – Sajnos nem! A nyelved hátsó része bizseregni kezd, majd agresszívan követel, és jön-jön az éhes, forró nyál.”
Tátott szájjal hallgatta: „Úristen! Soha többé nem cikizlek, ha rágyújtasz.”
Minden rosszban…
Nem is tette. Inkább megkérte a kezem, majd hozzásegített a leszokáshoz a világ legütősebb indokával: egy kisbabával. Így gyermekemmel a hasamban közösen levertük a sorozatos támadásokat és győztünk, de nem becsülöm alá az ellenséget és soha nem nyitogatnám a cellaajtót, egyetlen szál elszívásával sem! Ebben egyébként 100 %-ban egyetértünk kedves férjemmel, aki egyébként a „postaládás” szomszéd srác…
Van más kiút is
Azt még mindenképp hozzá kell tennem (főleg szegény férfiak megnyugtatására), hogy nem a várandósság az egyetlen kiút. Természetesen mindenkinek más válik be (tabletta, rágó, gyufaszál, pszichológus stb.), de azóta forgalomba került Magyarországon is egy gyógyszer, mely az agy azon részére hat, amely felelős a nikotinfüggőség kialakulásáért. Ezzel a módszerrel szokott le több olyan ismerősöm is, akikről soha nem tudtam volna elképzelni, hogy valaha cigi nélkül üldögélnek egy kellemes ebéd után – csupán újsággal a kezükben, vagy hajtanak fel egy korsó sört. Ők nem vívtak az enyémhez hasonló kínos csatákat, de némi akaraterőre azért szükségük volt.
Bíró Judit írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)