Része a világ örökségének, a debrecenieknek laza két óra csupán – fotókkal
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.07.29. 11:15 | Frissítve: 2018.07.30. 09:42
Debrecen, Hollókő – A jó palócok, haverkodó macskák és a boszorkány fiai által épített vár vidékén jártunk. Még egy ferde toronyba is felmásztunk. Útirajz.
Hollókő különleges pontja a világnak. Nem csupán a papírforma szerint (bár az sem hangzik rosszul, hogy 1987-ben felkerült az UNESCO listájára), hanem mert a valóságban is gyönyörű ez a Nógrád megyei palóc falu. Amikor az ember a skanzen szót hallja, gondolhat arra, hogy majd lát egy mesterséges, turistáknak szóló, „műmájer” látványosságot. Ám Hollókő kapcsán nem véletlenül szokás az „élő falut” emlegetni.
A világörökség része ez a gyönyörű falu
Kirándulásra kész társaságunk abban a szerencsés helyzetben részesült, hogy az ófalu közepén, a templom mellett kapott szállást. S ha nem is repültünk vissza a 17-18. századba, mint valami negyedosztályú időutazós filmben, megízlelhettük azt az idillt, amiben ritkán lehet részünk a melós hétköznapokban.
Hollókő nem egészen 170 kilométerre van Debrecentől. Ha egyben letoljuk az utat, az nagyjából két óra.
De ha nem rohanunk, beugorhatunk egy ebédre Egerbe, ihatunk egy kávét Noszvajon, vagy feltöltekezhetünk kellemes nyári borokból a feldebrői altemplom mellett lakó Gecse Istvánnál. Aztán irány a falu, a vár...
Amikor Hatvan előtt letérünk az autópályáról, Szurdokpüspöki után pedig elhagyjuk a 21-es utat is, hirtelen úgy érezzük, hogy ez a táj igen hasonlít az osztrák vidékekre. Olyanok a színei, a rendezettsége, szinte az ég is másként ragyog, mint megszoktuk. Pont annyi lanka, hepehupa van, amennyi már-már gyógyítóan hat a lapos vidékről érkező debreceniek tekintetének.
A nagyjából 350 fős Hollókő újabb része is rendben tartott település képét mutatja. Remek ötlet, hogy az ófaluba be sem lehet hajtani 10 és 17 óra között. (Csak a helyiek, vagy az ott megszállók tehetik ezt meg, egy telefonnal irányítható útzár feloldásával.) Kora délután van, klasszikus szieszta idő, ám ez itt nem látszik: gyerekcsoportok masíroznak az utcákon, japán turisták fotózkodnak, angol és német szó száll.
Egy eldobott csikk sincs a földön, nem visz szemetet a szél, nincsenek falfirkák, s a giccs sem tombol ezen a vidéken.
Viszont szinte minden ház kínál valamit: lehet többek között fazekaskodni és bőrműveskedni, sajtot és bort kóstolni, fajátékokkal szórakozni, népzenét hallgatni és táncra perdülni. (Az ófalu szélén található információs központban tudunk olyan jegyet váltani, ami segít komplex módon felfedezni Hollókőt.) Aki akar, ehet egy jót a helyi éttermekben, melyekből több is van – igaz, legfeljebb késő délutánig, 17 órakor bezárnak ugyanis. Akkor egyébként mintha elvágták volna, elcsendesedik a falu. Ám sétálni, s gyönyörködni a látképben továbbra is érdemes. Az ófalu szélén izgalmas tanösvény indul: akit érdekel a környék növényvilága, pazar sétát tehet a jó levegőn.
Hollókő népszerűségében a várnak is nagy szerepe van. Mi egy erdei úton közelítettük meg a hajdani erődítményt, mely a tatárjárás, a mongol pusztítás után épült. Messziről elég romosnak látszott, ám amikor beléptünk kapuján, azt láttuk, nagyon szépen rendbe tették. Ráadásul ezen a szombat délelőttön nagy forgatag is volt, korhű ruhába öltözött dámák és lovagok lepték el, hogy felélesszék a múltat. Ahogy az egész faluban, itt is sok idegen szót hallottunk, kicsik és nagyok taposták a lépcsőket, hogy felfedezzék és birtokba vegyék a várat, amihez egy régi legenda is fűződik, s ahonnan a település is kapta a nevét. Eszerint
a falu földesura elrabolta és épülő várába zárta a szomszéd földesúr feleségét. Az asszony dajkája azonban „boszorkány” volt, és rávette az ördögöt, hogy a fiait változtassa hollóvá. Az ördögfiak az erődítményt kőről kőre lebontva kiszabadították az asszonyt, majd a kövekből egy közeli sziklán új várat emeltek...
Nógrád nem éppen az ország leggazdagabb megyéje, ahogy a helyiek mesélték, kevés a munkalehetőség. Hollókőre például a közeli kisvárosból, Szécsényből is járnak dolgozni. Érdemes oda is tenni egy túrát: míg a Debrecen környéki kisvárosok arculata eléggé falusias, Szécsény (talán a kastélya miatt is) inkább mutatja polgáriasult település képét. Virágos utcák, csend, béke: mi ilyennek láttuk. Több éttermet is ajánlottak, ezekből a Bársony vendéglőt találtuk meg leghamarabb, ahol nem egészen 800 forintért pompás gyümölcslevest és sült krumplival tálalt rántott gombafejeket kapott az, aki a menüt választotta.
S persze, láthatta a Forgách-kastélyt, ahol a gazdag történelmi anyag mellett megnézhette Zichermann Sándor festményeinek tárlatát, és a Rejtő Jenő életét megidéző kiállítást is. Szécsényben érdemes felmenni a híres ferde toronyba is: a 18. században épült tűztorony a pisai rokona. (Az olasz épület dőlésszöge 4, a szécsényié 3 fokos.)
Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy ne fussunk össze ismerőssel bárhol.
Bár nem beszéltük meg, Hollókőn sikerült két Dehiresnek is egy időben jelen lennie: Gurbán Gyuri kollégámmal nagy nevetve üdvözöltük egymást… A házigazdánkkal, Régi Lászlóval pedig azt is gyorsan kiderítettük, hogy természetesen van közös ismerősünk a hajdani „Hidegroncsos” alternatív debreceni zenész, az egykori Második Látás fanzint szerkesztő, s utóbb a Fonó világa felé mozduló Rácz Misi személyében.
Régi László nem itt született, de úgy alakult az élete, hogy nem csupán beleszeretett ebbe a vidékbe, de itt is telepedett le. Fazekas-műhelyében szívesen foglalkozik kicsikkel, s nagyokkal, tanítgatja a mesterséget az érdeklődőknek. A hely egészen mesebeli: a szomszéd üzletből zene szól – igényes dallamok,
ez „nem a nézését, meg a járását” világa, itt Csík van és Kiss Tibi, meg Dresch Mihály és Presser Gábor
–, kint faragott pad, rálátással időtlennek tűnő, szépen rendben tartott, virágos portákra, s a szikrázó égből lassan ereszkedő alkonyatra. A ház falán festmény, előtte régi tárgyak, mintha Provance vagy Toszkana vidékén járnánk. Kint a fűben színes, mókás kerámiák: Vertel Andrea munkái. (Vele, illetve alkotásaival korábban a debreceniek is találkozhattak már, pár éve a Sesztina Galériába hozta el egyedi kerámiaszobrait.)
Itt minden valódi, tapasztaljuk, ez a falu tényleg él. A templom sem puszta látványosság (amit lelkesen próbáltunk androidos és almás telóval minél szebben megörökíteni éjfél körül), hanem bizony itt harangszó is száll: délben, este 8-kor, meg hajnalban… Nekünk ez utóbbi volt igazán emlékezetes, hiszen az éjfél utánig romantikázó, borozgató, beszélgető városi embert meglepi, amikor erre kell kelnie. Mint Régi László meséli, volt vendége, aki „követelte” tőle, oldja meg, hogy ne legyen harangozás. Ám a hagyomány nem így működik: nem a tradíciónak kell alkalmazkodnia a vendéghez, hanem fordítva… Biztos vagyok benne, ha idekötne a sorsom, én is megszoknám, mint az itt élők, akik legfeljebb a másik oldalukra fordulnak, ha hajnalban megszólal a harang. Egyébként is: a városi ember életritmusa, meg az ittenieké alapvetően más.
Van persze wifi, meg fürdőszoba az ófaluban, de mellette ott a végtelen nyugalom, a béke.
Igaz, ha középiskolába akar menni az ember gyereke, akkor korán kell kelni, hogy elérje a buszt, mondja Régi László, de aki a vidéki életet választja, annak ezzel is számolnia kell. Meg azzal, hogy itt télen akár őz, meg vaddisznó is feltűnhet. Az utóbbiakból házigazdánk tíznél is többet számolt meg egyszer, mikor színházból tért hazafelé autóval: csak nézte, ahogy a vonulnak át sorban az úton...
Amikor éjszaka szétnéztünk az utcán, lélek sem rezdült. Csak két macska jött oda hozzánk ismerkedni (utóbb kiderítettük, a pékekhez tartoztak), s igen hamar barátságot kötöttek velünk. Másnap reggel – pedig tényleg nem volt macskajaj! – már ott hevertek a ház előtti lócán, s láttunkra lelkes dorombolásba kezdtek, amit a stílusos filagória alatti reggeli finomságai (sajt, szalámi, sonka) még tovább fokoztak. Az étket elfogadták, a simogatást pedig nemhogy jól viselték, de igényelték is.
Mi pedig csak azt sajnáltuk, hogy ezúttal csupán két éjszakára tudtunk szállást foglalni. De sebaj, Hollókő van olyan szép, hogy ősszel és télen is visszatérjünk – ebben maradtunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)