Debrecentől északra már februárban beintegetett a tavasz – fotókkal
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.02.22. 09:00 | Frissítve: 2020.02.23. 18:03
Nyíregyháza – Ötven kilométer, ötven perc: egy egész napra elegendő élmény begyűjthető rafinált logisztikai manőverek nélkül is.
Jó neked, írta a napokban egy ismerősöm a közösségi média egyik felületén, mert olyan sokat jársz kirándulni. Visszakérdeztem: és te? Te miért nem teszed ugyanezt? Mi tart vissza? Hiszen ez a bizonyos legutóbbi nagy „utazásom”, amiről posztoltam két fotót, az egészen Nyíregyházára vezetett. Ötven kilométerről és ötven percről beszélünk oda, s ugyanennyiről vissza. Az útiköltség nincs másfél doboz cigaretta ára – amit mi négyfelé dobtunk szét. Ez azért nem lehet megerőltető senki számára, s egy ilyen kis kiruccanás ördögien rafinált logisztikát sem igényel.
Igaz egy döntést meg kellett hozni még péntek este: szombaton felkelünk reggel nyolc körül, összecsörgünk a barátokkal (mert négy embernek tökéletesen elfér egy autóban), és ha nem esik, akkor hajrá. Mivel az idő reggel nem volt egyértelműen jó vagy rossz, csak kicsit későbbre tisztult ki az ég, így pontosan tízkor indultunk el.
Semmi extra tervünk nem volt. Mivel általában keresztül szoktunk gurulni Nyíregyházán, úgy gondoltuk, most teszünk egy sétát a belvárosban. Meg mondjuk kinézünk Sóstóra, ahol szintén járunk majd egyet a jó levegőn. S bár népszerű az ottani vadaspark, azt mondtuk, oda majd egy másik alkalommal megyünk. Nem kell mindent belezsúfolni egyetlen napba.
Ami a debrecenieknek a Nagyerdő, az a nyíregyháziaknak a Sóstói-erdő: a város tüdeje. Hangulatos vidék, ahova könnyű mindenféle technikai segédlet nélkül eljutni, mert rendesen ki van táblázva az út arrafelé. Nem kapkodtunk, együtt haladtunk a forgalommal, és a vadaspark után kerestünk magunknak parkolót. Az autót letettük (ingyenesen), s elindultunk, hogy körbejárjuk a tavat. Gyógyfürdő, hatalmas játszótér, a vízen kacsák: néztük a korzózásra igen alkalmas területet.
Sokakat kicsalt a hirtelen jött jó idő: a tó körül többen futottak, bicajoztak, gyerekes családok vonultak, kutyasétáltatók, s hozott a szél szlovák, meg orosz mondatfoszlányokat is.
Alkalmi turistaként úgy láttuk, a századelő (tudják, a huszadik) hangulata is felragyogott itt a klasszicista hangulatú épületek jóvoltából, ugyanakkor a tó egy stílusos üdülővidékre is emlékeztetett. (Mintha Józsa, a Nagyerdő és a Vekeri-tó találkozott volna itt.) A játszótér gyerekzsivajtól zengett, a kis utcákra letérve pedig nagyon különböző házak vonzottak magukra tekintetünket. Barka, aranyeső virult már itt február idusán, csak néztük, milyen hamar megérkezett a tavasz ide, erre a Debrecentől némileg északabbra fekvő vidékre.
A közösségi média jóvoltából – miután posztoltam egy fotót – rögtön kaptam egy kedves jelzést, rám írt egy ismerős, ha itt vagyunk, s bármi információra szükségünk van, szóljak, szívesen segít, mert ő erre gyerekeskedett. Ő ajánlott egy remek pizzériát a tó mellett, ahol már-már itáliai éttermeket idéző hangulat fogadott. A falakon olasz hírességek fotói (Sophia Loren, Marcello Mastroianni), az asztalon kockás abrosz, a tányéron pedig hatalmas, kövön sült, vékony tésztás pizza, amit egy Debrecenből elszármazott fiatalember tálalt elénk mosolyogva. Az árak átlagosak voltak, a kávé és a desszert pedig pont annyira finom, mint a pizza (ami akkora volt, hogy a hölgyek el sem bírták fogyasztani), úgyhogy abban maradtunk, ide még vissza fogunk térni nyáron, úgy, hogy a gyógyfürdő medencéibe is belemerülünk majd.
Ezen a napon a közeli skanzen csak részlegesen volt nyitva, de 300 forintos sétajeggyel beléphettünk a területére. Az élmény így sem volt rossz, ahogy beleleshettünk, hogyan is élhettek eleink. A fű már zöldellt, a nap ragyogott felettünk, s ha épp nem fújt a szél, a kabátot is kigombolhattuk, miközben megnéztük a portákat: a kovácsműhelyt, a pálinkafőzőt, a pásztorok tanyáját, vagy a polgári házat, s eltűnődhettünk rajta, mennyit változott a világ dédapáink kora óta.
Hogy teljes legyen a kör, a skanzenből a belvárosba gurultunk. Rendezett arcot mutatott, szép házakkal, sétáló emberekkel – élettel, ahogy mondani szokás... Ahogy nálunk is, nyitva tartó üzleteket csak a bevásárlóközpontban találtunk ezen a szombat délután. Viszont láttuk azt, hogy
Nyíregyháza központja egészen városias, sok a zöldterület, a szépen rendbe tett ház.
S minden tele volt emberekkel, akik hozzánk hasonlóan élvezték a szombat délutánt. Meg azt is, hogy ilyenkor a napok egyre hosszabbak, megyünk kifelé a télből.
Aki szeretne egy kellemes napot az előttünk álló hétvégék során, s nincsenek extra elvárásai, nem valami luxusjacht fedélzetén szeretne ringatózni, és nem égbe nyúló sziklás hegyeket szeretne megmászni, bátran látogasson el a „szomszéd várba”. Élje át a kirándulás egyszerű örömét – azt, amiben egyébként családok tízezreinek volt része pár évtizede, amikor a tévézés, az internetezés és shopingolás helyett a szombati és vasárnapi program az volt, hogy Szabóék, Kissék, Nagyék meg Kovácsék és a többiek kapták magukat, s tettek egy szolid kirándulást. Igaz, akkor még Trabanttal, Wartburggal vagy Ladával hasították a flasztert. De láttak, tapasztaltak, éltek – volt egy jó napjuk.
Legyen az nekünk is, kedves Olvasó!
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)