Világbajnoki selejtezők: lehetnénk kicsit „írek”?
Szerző: Széles Tamás | szeles.tamas@dtv.hu Közzétéve: 2012.09.07. 08:50 | Frissítve: 2012.09.07. 15:46
Andorra La Vella - Ennek is nekigyürkőzünk: irány Rió. Aztán vagy sikerül, vagy sem. Az esélyek nem mellettünk szólnak, de hátha…
Igen, sajnos már évtizedek óta így indulunk neki a soros selejtező sorozatnak, hogy hátha most. Aztán akkor sem. Nem és nem. Legyen az európai bajnoki vagy világbajnoki sorozat, a magyar labdarúgás könnyűnek bizonyul. Mostanában azonban legalább a remény szikrái látszanak, és valahogy nagyobb a bizakodás. Vannak ugyanis biztató eredményeink, ráadásul kiderült, hogy megy ez magyar szövetségi kapitánnyal is, nem csak külföldivel. Nem a név számít a kispadon, hanem a hit a pályán. Így volt ez mondjuk legutóbb a svédek elleni Eb-selejtezőn, hazai pályán.
Most világbajnoki kvalifikációra gyúrunk, Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával kell oda-vissza megvívnunk. A csoportelsőség egyenes kijutást jelent(ene) a 2014-es brazíliai világtornára, a második hely meg valamiféle reményt egy pótselejtező megvívására. Európa 53 induló nemzetéből 13-an mehetnek majd a vébére, még a címvédő spanyoloknak sincs automatikus indulási joguk, nekik is „selejtezni” kell.
A csoportbeosztásunkra igazán nem panaszkodhatunk, bár a továbbjutás nagy bravúr lenne. Igaz, az optimizmus (mint minden selejtezősorozat elején) most is megvan, elég, ha a jövő keddi, Hollandia elleni hazai mérkőzésre kiadott jegyek iránt indult „rohamra” utalunk. Mert a szurkolók bíznak válogatottunkban. Hogy miért? Talán azért, mert feldobta az egész nemzetet a magyarok kiváló olimpiai szereplése. De hát mi köze a magyar focihoz az olimpiának? Sajnos semmi. De az igazi sportrajongók erőt meríthetnek a londoni sikerekből. Hátha most, végre most a fiúknak is sikerül. Vagy talán azért, mert a júniusi Európa-bajnokság előtt két figyelemreméltó eredményt értünk el a kontinenstornára kijutó válogatottak ellen (Csehországban 2-1-re nyertünk, Írországgal itthon 0-0). A kérdés csak az, hogy tétmeccseken, a nehezebb csapatok ellen mire megyünk.
Akkor nézzük! A legutóbbi vébé ezüstérmes Hollandia lebőgött a nyári Eb-n, dicstelenül távozott a tornáról. Új kapitánnyal (Louis Van Gaal), némileg átalakított kerettel, de továbbra is bombaerős válogatottal abszolút esélyese a D-jelű csoportnak. Aztán a törökök. Volt esélyük kijutni az Európa-bajnokságra, de a horvátok odahaza ütötték ki őket a pótselejtezőn. Ettől függetlenül kifejezetten jó csapatuk van, és az Eb előtt ők nálunk is figyelemre méltóbb felkészülési meccseket játszottak: Lisszabonban verték a portugálokat (3-1), Németországban pedig az ukránokat (2-0). Őket sem könnyű megelőzni. A harmadik erős gárda Románia nemzeti válogatottja. A néhány éve még nagyon komoly játékerőt képviselő szomszédunk kétségkívül visszaesett, de az ellenük játszandó találkozókon sem mi vagyunk a favoritok. És bár Észtországot talán már könnyen elintéznénk egy laza kézlegyintéssel, mégse feledjük: ők is pótselejteztek a nyáron az Eb-re. Andorra pedig nyilvánvalóan kötelező győzelem, oda-vissza. Igaz, mindenkinek.
A magyar válogatott sokat fejlődött az utóbbi években, ám van jó néhány objektívnek tekinthető tényező, ami miatt csak a végeláthatatlan optimizmus mondathatná velünk, hogy van esélyünk kijutni a vébére. Ezek közül a legfontosabb a csapat keretét alkotó labdarúgók tudása – nemzetközi viszonylatban. Mert hát idehaza mondjuk a Loki képes veretlenül megnyerni a nemzeti bajnokságot, de a nemzetközi porondon már igencsak szerény teljesítményre volt képes, fehérorosz és belga ellenlábasokkal szemben. Szakály Péter révén lehet kezdőnk már az esti meccsen is Andorrában, de Varga és Mészáros nincs a keretben. A gárda meghatározó játékosai pedig szinte egytől egyig kispadoznak valamelyik európai középcsapatban. Gera kiválóan kezdte az angol pontvadászatot, hiszen rögtön az első mérkőzésen bombagólt lőtt a Liverpoolnak, azóta azonban nem jut be a West Brom kezdőcsapatába. Aztán ott van Rudolf Gergely, aki most éppen idehaza keres magának csapatot, ő például április óta sehol nem játszott bajnokit. Dzsudzsák Balázs legalább játszik, bár az ő csapata jelenleg tökutolsó az orosz bajnoki tabellán. A pillanatnyilag legjobb formában lévő magyar, Huszti Szabolcs viszont nem kapott meghívót Egervári Sándor szövetségi kapitánytól, egy korábbi, személyeskedéstől sem mentes vitájuk miatt.
Európai összevetésben tehát gyengécske a hazai pontvadászatunk, „ászaink” pedig meccshiánnyal küszködnek. Nos, ehhez képest reményteli, amit Egervári kapitánytól és stábjától kaptunk az utóbbi években. A válogatott összecsapások előtti összetartások alkalmával kell ugyanis kicsiholni valamit az önbizalomtól azért érthetően nem duzzadó kerettagokból. És ez – hellyel-közzel – sikerülni szokott. Talán ez adhat leginkább okot a bizakodásra. Persze Egervári sem mágus, hiszen nehezen elképzelhető, hogy egy Gyömbér Gábor nevű „ismeretlen” focista az idén is gyengécske Fradiból lefocizza majd jövő kedden mondjuk Sneijdert vagy Robbent. Abban azért nyilván bízhatunk, hogy ha hozzuk az andorrai kötelezőt, akkor talán egy teltházas meccsen képesek leszünk pontot rabolni a hollandoktól. Kezdésnek négy pont aztán nem is lenne rossz.
Érdekes interjút közöltek Csányi Sándor bankvezérrel, a labdarúgó szövetség elnökével. Csányi úr azt fejtegette, hogy nem indulhatunk el feltartott kézzel a „riói úton”, de az igazi kitűzött cél 2016, a következő Eb. Persze a szkeptikusok legyinthetnek: ezt halljuk, ezzel hülyítenek bennünket már évtizedek óta, hogy majd a következő. Mégis érdemes megfontolni: ha lassan építkezve is, de szimpatikus hozzáállással, szorgalommal és folyamatos fejlesztésekkel talán tényleg feljebb kapaszkodik végre a magyar labdarúgás. Ehhez kell azonban például az új debreceni stadion (még ha ennek megépítése folyamatosan csípi fővárosi MSZP-s és LMP-s politikusok szemét), aztán egy másik az igencsak romos Puskás helyett, no meg javuló foci – „mindhalálig”. Mert az igazi focidrukker nagyon hálás fajta: ha szerényebb a tudás, de nagy a szív és akarat, akkor a végsőkig kitart. Nézzük meg, mit tettek a nyári Eb-n a gyengécske ír csapat szurkolói. Hiába égtek a „zöldek” nagyon a pályán, lelkesedésüket, határtalan kitartásukat a spanyolok elleni záró csoportmeccsükön jó tízperces dalolással hálálták meg a rajongóik. Nem füttyögtek, nem indultak el korábban a stadionból, hanem hátborzongató és elérzékenyítő énekléssel mutatták be Európának: milyen jó írnek lenni.
Valahogy így kellene felfognunk a most kezdődő világbajnoki selejtezős menetelésünket: legyünk egy kicsit mi is „írek”. Játékosaink és szurkolóink egyaránt. Akkor már megéri az egész. Arról nem is beszélve, hogy ha a végén mégis odaérhetnénk… Hajrá, Magyarország!
Széles Tamás írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)