Vasutasok, munkások, egyetemisták: testvérharcok régen is dúltak a debreceni zöld gyepen
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@mcdb.hu Közzétéve: 2020.08.03. 13:45 | Frissítve: 2020.08.03. 14:19
Debrecen - A debreceni futball történetében városi rivalizálásokban nem volt hiány. És néha még a kommunisták sem tudtak mindent elintézni...
A DVSC történetének mélypontja 1967-re datálódik, amikor a gárda szégyenszemre a harmadik vonalba zuhant és a visszajutás is csak két esztendő múltán sikeredett. Ezután középcsapat volt sokáig a másodosztályú Loki.
Futballáz a régi Nagyerdei stadionban, a hetvenes években
Ez furcsamód meg is felelt az akkori városi vezetés elvárásainak, hiszen abban az időben nem volt politikai igény az élvonalban szereplés. Ráadásul a kommunista pártirányításban elterjedt az a nézet, hogy a foci első számú debreceni reprezentánsa ne is a DVSC legyen, hanem az eredetileg 1910-ben alapított Debreceni Munkás Testedző Egyesület.
A DMTE-t 1973-ban élesztette újjá a pártvezetés. A Titász, a Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM Vasas) és a Debreceni Állami Építőipari Vállalat (HÁÉV, Debreceni Építők) fogott össze – aligha tehettek mást – és az MGM NB II-es, azaz harmadosztályú csapatát átkeresztelve létrehozták az új DMTE-t.
A célok immár merészek voltak, hiszen ekkor már belátható időn belül az NB I-be jutást határozták meg. A DMTE a Nagyerdei Stadionba költözött, a Loki pedig a szőnyeg szélére került, mert a „munkáscsapat” mindenben előnyt élvezett vele szemben. Úgy hírlett, a pártvezetésben több alkalommal is terítékre került a Loki megszüntetése is – talán az mentette meg a DVSC-t, hogy az elvtársak kedvenc klubja sokáig képtelen volt feljutni a másodosztályba. A sors iróniája volt, hogy a DMTE végül újkori fennállásának legrosszabb szereplése után, egy átszervezés során került fel a másodosztályba, ahonnan már „csak” egy lépés volt az áhított NB I. A nagy tervnek megnyerték az egykori klasszis játékost, Puskás Lajost, akinek labdarúgó pályafutása a Lokiban indult 1960-ban, majd tíz esztendeig a Vasas játékosa volt és a válogatottságig is eljutott.
Az edzői pályafutását ekkortájt elkezdő Puskás mindenesetre óvatosan fogalmazott: elmondta, hogy még nincs itt az ideje az élvonalba jutásnak, de a végső cél mindenképpen ez. „Addig dolgozom, amíg el nem érjük az NB I-et itt, Debrecenben”, jelentette ki a tréner.
Nos, a terv nem vált valóra, pedig a pártvezetők rájuk korántsem jellemző módon deklarálták: szabad a verseny a két debreceni klub között az NB II-ben. Nos, a vetélkedés hamar, már 1979-ben eldőlt.
A Loki megnyerte a bajnokságot és óriási ünneplés közepette feljutott az első osztályba, míg a DMTE-nek a hetedik helyen végezve erre esélye sem volt.
Ám itt újabb csavar jött a történetben, a kommunista elvtársak kitartottak kedvenc kreálmányuk mellett. Sikula György, a Magyar Szocialista Munkás Párt Megyei Bizottságának első titkára a Hajdú-bihari Napló hasábjain bejelentette: egyesülés révén mind a két csapat feljut az NB I-be. Megalakult a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (DMVSC), és a színe kék-sárga lett, akár a városé és annak idején a legendás Bocskai FC-jé. Voltak természetesen olyan játékosok, akik pályafutásuk során mindkét klubban szerepeltek: ilyen például Jankovics Sándor, aki 1978-ban a Videotonból került a DMTE-hez, majd a Loki feljutása után két részletben 114 meccset játszott a DMVSC színeiben. Az egykori kiváló balszélső ma is a debreceni labdarúgás szolgálja, hiszen gyerekeket tanít a foci rejtelmeire.
A kényszerházasságot, az új nevet és az új színeket azonban a debreceni közvélemény soha nem fogadta el, a drukkerek továbbra is piros-fehér zászlókkal és „Hajrá Loki” felkiáltással biztatták a csapatot. A DMVSC tíz évig élt, történetének a rendszerváltás vetett véget. Az ellenérzés dacára ez a történet nem volt sikertelen, hiszen ebben az évtizedben a klub jobbára az NB I-ben vitézkedett, sőt egyszer a 6. helyet is sikerült elcsípni, A gárda pedig két alkalommal a nemzetközi porondra is kiléphetett.
A Lokinak a DEAC-hoz fűződő viszonya korántsem volt ilyen feszültségekkel terhelt. Az egyetemi klubban sokan megfordultak a lokisták közül. Például volt olyan szezon, amikor a DEAC-ot erősítette a DVSC-ből jól ismert középhátvéd Potyók Lajos, a kiváló középcsatár, Maczkó Gyula – mindketten nagy részt vállaltak a Loki 1979-es NB I-be jutásában. Magyar Balázs volt a DEAC, a DVSC és a DMVSC játékosa is, a támadó az utóbbiban négy esztendeig szerepelt. Sőt a napokban is vannak a DEAC-ban volt lokisták Ramos és Sidibe személyében.
A két klub egyébként utoljára igencsak régen, 1961. szeptember 5-én csapott össze egymással, akkor az egyetemisták hazai pályán 12 ezer néző előtt 1-0-ra legyőzték a Lokit.
Érdekesség, hogy ennek dacára a DVSC ebben a szezonban feljutott az élvonalba. Az 1961–1962-es NB II Keleti csoportját ugyanis a Loki nyerte a fővárosi Láng Vasas előtt. Az egyetemisták a nyolcadik helyre értek oda, az MVSC csak jobb gólkülönbségével férkőzött elébük. Ez a DEAC 2010-ig legjobb NB -s bajnoki helyezése.
A legutóbbi meccsre a Loki és a DEAC között viszont már a rövid memóriájúak is könnyedén visszaemlékezhetnek, hiszen mostani a nyári felkészülési időszakban adtak egymásnak randevút a felek – ekkor könnyed 5-1-es DVSC siker született.
A következő Loki-DEAC derbire pedig már csak napokat kell várni: az NB II második fordulójában, augusztus 5-én 17 órától, a Nagyerdei Stadionban már tétre menően feszülhetnek egymásnak a felek…
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Szabó József Attila
Másik megközelítésből.... 1969-ben kerületem a LOKI-hoz és 1982-ig voltam a kapusa... mikor ide kerületem alig néhány játékos maradt a régi csapatból, sokan elmentek, sokan jöttünk, fiatalok, mind sikerre éhesek, cél a bajnokság az NB II megnyerése volt, visszajutni a másodosztályba, ami mindenki örömére összejött. Akkor még alig ismertem a várost, az embereket de ez a siker nagyon sok ismerőst, barátot hozott, megszerettem a várost (azóta is itt élek), a fantasztikus LOKI SZURKOLÓKAT, akik soha nem hagytak minket cserben, akár lenn akár fenn voltunk. Aztán jöttek a 70-es évek. Játszottunk a másodosztályban, egy jó középcsapat voltunk. Néha szóba került az NB I. de nem kaptunk elég eszmei, anyagi támogatást. A vasútnál a Fővárostól a legtöbb támogatást az akkori BVSC, a Szombathelyi Haladás kapta. Mi csak a debreceni Igazgatóságra támaszkodhattunk. Az eredménytelenségre (már amennyire a másodosztályban való jó középcsapatként való szereplést lehet nevezni) a 70-es évek közepén beszállt a BARVEVÁLL és ha nem is azonnal de megváltoztak a körülmények, Több jó játékost tudtunk igazolni akikkel már cél volt az első osztály. Közben a a városi riválisokból azok vezetőiből összeállt a " majd mi megmutatjuk" hogyan kell feljutni az NB I-be. Igen a városi riválisok: Építők, Elektromos, MGM Vasas, élükön a nagyhatalmú vezérigazgatóikkal. Egyesültek. Feltámasztották halottaiból a DMTE-t. Kialakították az akkor nagyon szépnek és jónak számító Oláh Gábor utcai sportlétesítményt. Jöttek a bajnoki meccsek, ezekből viszont mi jöttünk ki jobban, majd megnyertük a bajnokságot, feljutottunk az első osztályba. Volt is nagy öröm a Nagyerdei Stadionban 30.000 néző előtt! A DMTE pedig a középmezőnyben végzett. És akkor jöttek a "majd mi megmutattjuk". Nehezen tudták elviselni, hogy a DVSC a LOKI került fel. Elmentek a pártbizottságig, hogy ne a DVSC kerüljön fel, hanem ők is, az ő nevükön. Így lettünk DMVSC. A pártbizottság csak ennyit engedett a nagyhatalmúaknak. Néhány játékos átkerült hozzánk a DVSC-hez akarom mondani akkor már DMVSC-hez. Átköltöztünk az Oláh Gábor utcára, lényegesen jobb körülmények közé mint a Vágóhíd utca. A mezzünk kék-sárga lett, amit a LOKI szurkolók soha nem fogadtak el, és a mai napig piros-fehér zászlókkal szurkoltak, szurkolnak. A nagy rivalizálás eredménye lett az NB I. és már ismét a régi piros-fehér színben, DVSC néven, hűen a hagyományokhoz. Hajrá LOKI. Még az NB II-ben is.