Risztov Éva: nyesegetem le magamról a celebséget
Szerző: Árvay Sándor | arvay.sandor@dehir.hu Közzétéve: 2013.02.18. 07:58 | Frissítve: 2013.02.19. 08:05
Debrecen – Könnyű helyzetben voltak a Dehir.hu olvasói a 2012-es esztendő legjobb versenyzőjére szavazáskor, hiszen a város sporttörténete első olimpiai bajnokának voksolás nélkül, közfelkiáltással jár az első hely. A londoni játékokon aranyérmet nyert Risztov Évát – akit a zsűri az év emberének is megválasztott - most nemcsak a sportsikerekről faggattunk, hanem arról is, hogy miért ücsörög szívesen a főtéri kávézóban, visz-e magával egyetemi tankönyvet az uszodába, miként készül a híres sárgarépakrém-levese, ki miatt vágyik az El Clasicóra, s igaz-e az, hogy nevére vette Imre bácsit, a debreceni kutyamenhely kedves négylábúját. Nagyinterjú.
Ő az első olyan sportoló, aki debreceni klub színeiben lett olimpiai aranyérmes. A 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aratott diadala a szakmán belül is nagy meglepetés volt, hiszen – noha „előző életében”, s a 2009-es visszatérés után is a medencében sorra nyerte a nemzetközi és hazai versenyek érmeit – az ötkarikás programban újoncnak számító szabadtéri vízi maratonon szinte önmaga is kezdőnek számított.
Risztov Éva: Amikor Orendi Mihály hívására 2009-ben Debreceni Sportcentrum-SI versenyzője lettem, már azzal az elhatározással tértem vissza az úszáshoz, hogy kipróbálom magam ebben az új olimpiai sportágban. Olyan számban akartam szerepelni, amelyben a magyar nők közül még senki sem kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. Igaz, a nyíregyházi Kovács Ritának voltak komoly nemzetközi eredményei, ám mivel nem tudott kijutni az olimpiára, elfelejtődött. London óta tudom igazából átérezni, hogy nálunk szinte semmi más nem számít, csak az olimpiai arany. Akik lemaradnak a dobogó legfelső fokáról, noha ugyanazt a munkát fektették be, ugyanúgy megdolgoztak a sikerért, kikerülnek a reflektorfényből. Güttler Karcsi szöuli egy századmásodperces „késése” a példa erre. Nekem Londonban szerencsém volt. Jókor voltam, jó helyen.
Dehir.hu: Azért több ez, mint szerencse…Hiszen, olvashattuk is, azzal a baráti útravalóval vágott neki az olimpiának, hogy „Hidd el, nálad többet senki nem dolgozott, és akárhányadik leszel, mi ugyanúgy várunk haza.”
Risztov Éva: Jó érzés így versenyezni, s tudtam, hogy nem csak a közvetlen barátaim, de egész Debrecen, s természetesen az ország is mögöttem áll. A szerencsére utaló megjegyzés csak azt jelezte, hogy a nyílt vízi úszás kiszámíthatatlan, előre modellezhetetlen, s minden verseny különbözik egymástól. Az angol főváros azért volt jó helyszín számomra, mert nem a tengervízben, hanem a Hyde park egy csendes tavacskájában rendezték az olimpiai küzdelmeket.
Dehir.hu: A nemrégiben zárult argentínai Világkupa-verseny eredménye, az ötödik hely azért azt jelzi, a háborgó hullámokkal is meg tudott küzdeni.
Risztov Éva: Azért mentünk ki, hogy feltérképezzük, mi az, ami hiányzik a hosszútávúszáshoz, ahhoz, hogy jók legyünk. Nálunk nincs hagyománya a nyílt vízi úszásnak, így olyanokkal kell lépést tartanunk, akik ötven éve ismerik e versenyzés minden csínját-bínját. Az utazás legfőbb tanulsága, hogy fel kell építeni egy olyan csapatot, amelyben a „medencés” edzők mellett olyanok is helyet kapnak, szakképzett segítők, akik azonnal és jól tudnak alkalmazkodni a speciális körülményekhez, hiszen itt akár percenként is változnak a körülmények, más irányból jön a szél, erősödnek a hullámok, csendesedik a tenger, vakítóan süt szembe a nap, hideg áramlásba érünk, soroljam még?! Ezeket lehet előre tanulmányozni, részben pedig ott kell gyorsan reagálni. Hallatlanul nehéz a tengerben versenyezni, sokkal jobban megviseli a szervezetet és a lelket is. Fejben kell erősnek lenni egy ilyen tíz kilométeres versenyen. Erre sem vagyunk felkészülve, miként a regenerációval is tökéletesen tisztában kell lennünk. Szóval most tanuljuk a szakmát.
Dehir.hu: Csak nem azt akarja állítani, hogy autodidakta módon, a medencéből „átjáró” önképző úszóként lehet olimpiát nyerni?
Risztov Éva: A londoni körülmények, mint mondtam, nem voltak olyan eltérőek a megszokottól, a csendes víz segítette azokat, akik - mint én is - nem tengeri országban készülnek fel. Munka, rengeteg munka, a medencés felkészülés edzésmennyisége nélkül persze itt sem lehetett volna eredményt elérni. Vannak a nyílt vízi úszásban hozzám hasonló átjáró versenyzők, ám a nagy többség e szakágra specializálódott, s ismeri a különleges követelményeket. Az a célom, hogy én is megismerjem, s a megszerzett tapasztalatokat másoknak is átadhassuk. Mert a következő olimpia nyílt vízi versenyét már tengerben rendezik – bárki is képviseli Magyarországot…
Dehir.hu: Akár ismét Risztov Éva?
Risztov Éva: Rió még messze van, csaknem négy esztendő. Tavaly nyárig az ösztönzött, hogy olimpiai aranyérmet nyerjek, most az a tudat hajt, hogy ötkarikás bajnokként megfeleljek önmagamnak és azoknak, akik bíztak, bíznak bennem. Továbbra is „kétlaki” leszek, s a medencés versenyzés mellett évente 1-3 nyílt vízi viadalon is próbálkozom.
Dehir.hu: Azt hallottam, hogy a debreceni állatmenhelyen van egy Risztov Imre nevű kutya…
Risztov Éva: Ne is folytassa, a hír igaz, de nem én neveztem el így. Az idők során az egyik kedvencem lett az Imre bácsi nevű kutya, ezért adták neki a nevemet a gondozók. De a népszerűség inkább árt, mint használ neki – az emberek ugyanis azt gondolhatják, ez a kutyus már megtalálta gazdáját. Jelenlegi sportolói életvitelem azonban nem teszi lehetővé, hogy kutyát tartsak, így Imre bácsi továbbra is örökbefogadóra vár, noha már az olimpia előtt megígértem neki, ha aranyérmet nyerek, szerzek neki egy szerető gazdit. Sajnálom, hogy nincs család körötte, hiszen ő nem kóbor kutyaként került a telepre, hanem azért, mert a gazdája meghalt. Be akarom tartani a szavamat, hiszen éhezik a szeretetre, nem csak az alkalomszerű látogatásaim idején.
Dehir.hu: Hogyan lett a bérházban lakó, világjáró sportolóból megszállott kutyabarát?
Risztov Éva: Egy különös élethelyzet eredményként. Annak idején egy nagyobb társasági vacsora után a fel nem használt étkekkel kisétáltam a Nagyállomásra, hogy a rendszeresen ott levő rászorulókat segítsem. Azok, akik akkor ott voltak, nem kértek e gesztusból. Ezután beszéltük meg a barátaimmal, hogy máshol próbálunk segíteni, s így találtunk a Kutyaház Egyesületre, az állatmenhelyre. Már másfél éve járok, járunk önkénteskedni a Hosszúpályi úti telepre. Amikor megyünk, előtte egész héten gyűjtjük az élelmiszereket, s olyan jó látni a kutyák örömét. Adódik, hogy a már örökbe fogadott kedvenceink utóéletét is figyelemmel kísérjük, s megyünk „családlátogatásra”, ha az új gazdi is úgy akarja.
Dehir.hu: Mikor jut minderre idő?! Uszoda, egyetem, az úgynevezett társadalmi feladatok amúgy is megtöltik a napot. Hány órából áll egyáltalán a Risztov-féle nap?
Risztov Éva: Nekem is huszonnégy, mint mindenki másnak. Idestova két évtizede az úszás, a versenysport az életem meghatározója, s ez arra is jó volt, hogy megtanuljak gazdálkodni az időmmel, fegyelmezett rend szerint szervezni az életemet. S azt be is tartom, annak pedig különösen örülök, hogy barátaim, ismerőseim elfogadják, megértik, s respektálják ezt a számukra szokatlan, életritmust.
Dehir.hu: Hogyan alakul Debrecen olimpiai bajnok úszójának mindennapja?
Risztov Éva: Amióta az eszemet tudom, hajnali 4.50-kor kelek. Na jó, szombaton egy órával később, vasárnap pedig elvileg aludhatnék, de a szervezet bioritmusa nem ismeri a pihenőnap fogalmát, így aznap sem szunyókálok délig. Szóval csipog az óra, készítem a reggelit, a tojásrántottát vagy a szendvicset, iszom a teát és a kávét, utóbbit immár azon a kapszulás kávéfőzőn készítem, ami régi vágyam volt, s karácsonyra kaptam édesanyámtól. Fél hatkor indulok otthonról, hatkor pedig már csobbanás az uszodában. Fél kilencig úszás, utána egy óra torna, s 11 óra tájban már ott ülök az étteremben, ahol már jóval az olimpia előtt szeretettel „befogadtak”, s igyekeznek kéréseimnek megfelelően alakítani étkezéseimet. Ebéd után megyek haza, lepihenek egy kicsit, aztán háromkor irány ismét az uszoda, ott előbb torna, majd fél hétig úszás, utána vacsora, s megyek haza. Általában a Barátok közt felvezető zenéjére alszom el…
Dehir.hu: Nem látok üresjáratot a napirendben…
Risztov Éva: Pedig van még mit hozzátenni. Ennek érdekében aztán nyesegetem is le az utóbbi időben kiterebélyesedni látszó celebséget. Az olimpia után természetes volt a felfokozott érdeklődés, de ideje visszatérnem a normális kerékvágásba, s azzal törődnöm, ami a munkám, ami fontos nekem. Hogy mást ne mondjak, ott van ugye az egyetem, ott is vannak fontos feladataim.
Dehir.hu: Tankönyvvel a kezében jár edzésre? Jogi jegyzeteket olvasott a Dél-Amerikába tartó húszegynéhány órás repülőút során?
Risztov Éva: A repülőre filmeket vittem magammal. Ami a tanulást illeti, Debrecenbe érkezésemkor önmagam gondoltam úgy, hogy az úszás mellett a diplomaszerzés teheti teljessé az életemet. Az egyetem mindenben támogat, de így sincs könnyű dolgom, annyira kemények és fárasztóak az edzések. Nem kell naponta előadásokra járnom, tanáraimmal konzultálok, s egyéni menetrend szerint vizsgázom. A jogi karon hallgatok igazgatásszervezési ismereteket, s ha másért nem, abban mindenképpen segít, hogy könnyebben tudom megérteni mindennapjaink kérdéseit, s kiszakadva a zárt sportolói körből jobban megértem mai világon dolgait.
Dehir.hu: Az élsport és az egyetem Amerikában szoros szimbiózisban él, világsztárok tanulnak és versenyeznek az egyetemi csapatokban.
Risztov Éva: Magyarország is mozdult ebben az irányban, s itthon Debrecen úttörő szerepet játszik. Az amerikai modellből, az ottani ösztöndíjrendszerből sokat lehetne átvenni, abban előttünk járnak. Más kérdés, hogy az oktatás színvonala viszont itt erősebb. Örülök, hogy a Debreceni Egyetem hallgatója lehetek, s példámmal is bizonyítható, hogy a magas színvonalú sportolás és a tanulás összeegyeztethető. Nem könnyű, de kivitelezhető. Hatalmas élmény, hogy immár az országos főiskolai bajnokság is olyan hangulatú és színvonalú verseny, mint egy amerikai viadal: Cseh Laci, Gyurta Dani, Bodor Ricsi is ott van a mezőnyben. A mi városunkat is képviseljük immár egyre növekvő létszámmal, itt diákoskodik például az úszó Biczó Bence, vagy a transzplantáltak világversenyein remeklő triatlonos Mezei Gergő.
Dehir.hu: Ha már a várost szóba hozta, s korábban is országnak, világnak annyiszor elmondta, hogy debreceninek érzi magát, vajon mi fogta meg ennyire nálunk? Hiszen Hódmezővásárhelyen nőtt fel, nyolc esztendőn át a fővárosban élt, ráadásul ma is gyakorta megfordul mindkét korábbi városában. Hol van otthon?
Risztov Éva: Debrecenben élek, itt rendezkedtem be. Bárhova indulok, a nagymamámhoz Vásárhelyre, édesanyámhoz Pestre, innen viszem a cuccaimat, itt vannak a dolgaim, debreceninek vallom magam.
Dehir.hu: Mi köti a városhoz?
Risztov Éva: Befogadtak, s jól érzem magam itt. Nyitott volt a város, s nyitottak az emberek is. Megtaláltam azokat, akikkel jó érzem magam. Tetszik a város, mindent felsorakoztat, ami fontos. Rend van, nyugalom, béke. Nagyon szeretem a főteret, olyan jó érzés kiülni a templom melletti kávézóba, vagy a Bika előtti teraszokra, nézni az embereket, forgalmat, a nyüzsgést. Nagyon otthonos lett a Hal köz környéke is, ott is jó sétálni, ücsörögni. Az én napi ritmusom most még olyan, hogy leginkább csak a hétvégeken szippanthatok bele a város levegőjébe, s a helyzetből adódik, hogy a barátokkal, ismerősökkel egy-egy étkezés kapcsán jövünk össze.
Dehir.hu: Ismeri a város mindegyik éttermét?
Risztov Éva: Nem annyira. Úgy alakult, hogy a vasárnapi ebédeket gyakorta töltöm valamely ismerősöm családjánál, bekukkantva így egyre több debreceni otthonba. Nagyon élvezem ezeket a találkozókat, teljesen kikapcsolódik, feltöltődik az ember az egész heti monoton edzésrend után. Ráadásul új főzteket, új konyhai ötleteket ismerek meg, melyeket legközelebb már igyekszem magam is megvalósítani.
Dehir.hu: Szeret főzőcskézni?
Risztov Éva: Baráti társasággal élmény a konyhai munka. Magamnak ritkán főzök, ha úgy alakul, az mindig túlméretezett adag. De ha sokan vagyunk, nagyon vidám dolog az előkészítés, a tervezés, az ötletelés. Kedvenc ételem, a sárgarépakrém-leves is ilyen közös konstrukció szülötte. Az eredeti receptet Kulka János Önételrajz című könyvében találtam. Az alapanyagként használatos húslevessel, időtakarékosság és lustaság okán úgy „csalok”, hogy általában a kedvenc éttermem konyháján főzetem le, aztán otthon már csak a répafőzés a feladat. No, meg előtte a gyömbér beszerzése, amiben már gyakorlatom van, hogy épp csak annyit vegyek, amire aktuálisan szükségem van. Jön még a tetejére curry, ropogósra pirított kenyérszeletke, a crouton, ízlés szerint reszelünk sajtot is a tetejére.
Dehir.hu: Könnyű úgy, ha teli a hűtőszekrény.
Risztov Éva: Általában nem ez a helyzet. Barátnőimmel mindig az alapján kezdünk főzni, hogy éppen mit találunk a hűtő polcain. A beszerzés amúgy sincs nehezemre, mert szeretek piacolni, a hangulat miatt is. A malomparki kis piacnál például van két idős hölgy, akik meg is pucolják a zöldséget, s egyszer a kérésemre még fel is szeletelték. Olyan kedvesek mindenkivel, velem sem a londoni érem miatt ilyenek, valószínűleg azt sem tudják, hogy sportoló a vásárlójuk.
Dehir.hu: Az pedig még az átlagos sportrajongó számára is újdonság lehet, hogy az olimpiai bajnok úszónő vágya egy belépőjegy az El Clasicóra…
Risztov Éva: S ha még lehet fokozni az álmodozást, akkor a Bernabeu-stadionba. De hogy a teljes igazságot elmondjam, valójában Cristano Ronaldo a szívem csücske, miatta szurkolok most a Realnak. Még akkor megkedveltem, amikor a Manchester Unitedben szerepelt. Szeretek egy embert kiszemelni, akinek a nem mindennapi teljesítményét követem. Nos, Ronaldo ilyen. Egy El Clasico pedig mindenkinek a vágya. Ráadásul az a foci, amit egy Real-Barcelona meccsen ez a huszonkét játékos bemutat, az maga a csoda.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)