Lovasi András: Tudni kell abbahagyni!
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2010.07.23. 09:47 | Frissítve: 2010.07.23. 09:47
Ma este a Campus Fesztiválon adja utolsó debreceni koncertjét az augusztusban feloszló Kispál és a Borz. Aki látni akarja őket, annak irány a Nagyerdő! Nem lesz ugyanis több búcsúkoncert – mondja Lovasi András. Interjú.
Augusztus 9-én, a Sziget Fesztiválon búcsúzik a közönségtől az egyik legnagyobb hatású magyar zenekar. A 23 éve alakult Kispál és a Borz érdemei elévülhetetlenek. A debreceni közönség utoljára pénteken este 8-tól láthatja őket a Campus Fesztivál nagyszínpadán. A Dehir.hu a zenekar frontemberét, Lovasi Andrást a csütörtöki Kiscsillag-koncert után csípte el.
Dehir.hu: Felfogtátok már, hogy vége?
Lovasi András: Igazából nem. Ez akkor fog majd realizálódni, amikor otthon egyedül ülünk, s eszünkbe jut, hogy máskor ilyenkor koncerteznénk, hogy menni kellene valamit csinálni. Valószínűleg akkor fog majd ez az egész hiányozni, akkor döbbenünk rá, hogy már nincs ez a dolog, de most még van. Egyelőre nehéz ezt átérezni, nyilván sejtjük, hogy milyen lesz. Az biztos, hogy a következő 1-2 év izgalmas időszaka lesz az életünknek. Mindenkinek talán most fog eldőlni az, hogy a következő 10 vagy 20 évben mit fog csinálni.
Dehir.hu: Miért döntöttetek úgy, hogy elfáradt a zenekar, sokat rágtátok magatok ezen?
Lovasi András: Ha nem érezné mindenki azt, hogy van még benne valami, csak más konstrukcióban kellene gondolkozni, akkor valószínűleg nem oszlottunk volna fel, hiszen Magyarország büszkélkedhet sok-sok olyan zenekarral, akik 10 vagy 20 éve nem csináltak semmi érdemlegeset, de még mindig aktívan koncerteznek, s még népszerűek. Tehát valószínűleg el lehettünk volna ezzel még egy jó darabig, a Kispál zenekar azonban ilyen értelemben is szeretne példát mutatni a politikusoknak, a közéleti szereplőknek, hogy tudni kell abbahagyni.
Dehir.hu: Készültök-e valami különlegessel a pénteki debreceni búcsúkoncertre?
Lovasi András: Minden koncert egy kicsit más, most már nagyjából a célegyenesben vagyunk, ez lesz az utolsó előtti előtti koncertünk az augusztus 9-ei előtt. Most már annak a koncertnek a jegyében készülünk, próbálgatjuk, hogy melyik a legjobb első szám, hová kellene rakni egyes dalokat, milyen zenei ötletek kellenének még. Debrecenben megint ki fogunk próbálni pár dolgot, ezen kívül van egy 60-70%-ban meglévő műsor, nyilván az emblematikus Kispál-dalokat el fogjuk játszani, minden korszakból elővettünk saját kedvenceket is. Emellett egy speciálisan a mi dalainkhoz komponált látványtervvel fogunk jönni.
Dehir.hu: Jó pár zenekar mondta már Magyarországon, hogy vége, aztán jöttek a búcsú-búcsú-búcsúkoncertek. A Kispálnál is számíthatunk erre?
Lovasi András: Most azt mondom, hogy nem. A sorsunk alakulására két verzió létezik. Az egyik az, hogy nagyon sikertelen lesz mindannyiónk néhány elkövetkező éve, és hajléktalanok leszünk, és kitaláljuk, hogy ennél még az is jobb, ha koncertezünk. És akkor csak a pénzért nyomjuk tovább, ahogy a Sex Pistols. A másik verzió, amit nem is zártunk ki, mert ezt nem lehet kizárni, hogy csinálunk valami új anyagot, ami érdekes, ami fontos, s akkor lehet, hogy újra lesz zenekar, mondjuk 8-10 év múlva. De az biztos, hogy búcsúkoncert nem lesz több, én most azt mondom, hogy 98%, hogy koncert sem lesz több. Lehet, hogy csinálunk még lemezeket, ezt-azt, de a Kispál szerintem ennyi volt.
Dehir.hu: Angliában már szinte természetes, hogy a királynő lovaggá üt rockzenészeket, Magyarországon azonban elég vegyes fogadtatása volt annak, hogy márciusban Kossuth-díjat kaptál. Szerinted jó tendencia az, hogy állami szinten is elismerik az alternatív könnyűzenét?
Lovasi András: Egyrészt jó, hiszen a vásári csepűrágástól vagy a giccsadóval sújtott könnyűzenétől eljutunk odáig, hogy egyre inkább erre is azt mondják, hogy egyfajta kortárs művészet. Az, hogy mennyire értékálló, mennyire időtálló, az nyilván érdekes kérdés. Szerintem a nagy része nem az, s ebbe beletartozik az én dolgaim nagy része is, egész egyszerűen azért, mert a popzene természete az, hogy a napnak dolgozik, tehát olyan, mint az újság. Ugyanakkor azt már senki nem kérdőjelezi meg, hogy a hatvanas éveket az Illés nélkül elég nehéz lenne kódolni, a korai hetvenes éveket a Keksz vagy a Syrius nélkül elég nehéz lenne megérteni. A popzenei hagyományok begyökereződtek a magyar kultúrába. Ilyen értelemben, ha az én Kossuth-díjam provokálta az embereket, akkor az nem baj, legalább elgondolkodtak ezen. Nyilván ha az ember 70-80 éves korában kap egy Kossuth-díjat, azt mondják, jól van, megérdemelte, jól el lesz vele, az a magyar hagyományoknak jobban megfelel. Ne feledjük azonban el, hogy a The Beatles éppen a pályája egyharmadánál kapott egy olyan kitüntetést, ami Angliában az egyik legmagasabb rangú, s voltak huszonpár évesek. Pont amit mondtál, hogy vannak olyan államok vagy politikai struktúrák, akik nagyon büszkék arra, hogy ha valami olyat létrehoznak, ami tetszik az embereknek. A The Beatles teljesítménye persze a miénktől fényévekre van, de ahogy szokták mondani, ez egy kis ország, kis foci. Maga az értékrend, amit mi képviselünk, a viták kereszttüzében áll. Én magam is a mai napig gondolkodom rajta, hogy vajon megérdemeltem-e ezt a kitüntetést. Néha azt mondom magamnak, hogy nem, s nagyon ritkán azt, hogy talán, de azt gondolom, hogy a műfaj szempontjából ez egy fontos pillanat volt, és nem bánom, hogy elfogadtam.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)