Strömstadból Debrecenbe érkezett idén is az Ilyen svéd és a Szextáns írója
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.11.04. 09:25 | Frissítve: 2019.11.04. 10:06
Debrecen – Évente csak egyszer jön erre, ám a debreceni napok alatt annyi élményhez jut Szeles Judit, mint odakint talán két év alatt. S hogy milyen az idei látogatása, az a Dehirnek adott interjúból kiderül.
Nem első ízben ültünk le beszélgetni Szeles Judittal, aki már 16 éve él Svédországban. Egy kisvárosban, Strömstadban. Lakása ablakából a tengerre lát ki, szereti nézni a hullámokat. Verset és prózát ír, sokat olvas és örül, ha a természetben járhat. A tavalyi meg az idei év különösen jól sikerült számára szakmai értelemben, ugyanis 2018-ban megjelent Szextáns című könyve, ami idén elnyerte a Moly közösség Merítés-díját a zsűri szavazatai alapján. Ezt majd november 9-én veheti át a fővárosban, így aztán nem csak a szokásos 2-3-4 hetes családi és baráti látogatások miatt jött haza. Hanem ezért is. A haza pedig Debrecent is jelenti ebben az esetben, hiszen korábban itt élt és dolgozott, édesanyja pedig mind a mai napig itt lakik.
Dehir.hu: Várja a találkozást az édesanyja, hogy megérkezzen a lánya?
Szeles Judit: Mivel elég ritkán járok Magyarországon – egyszer egy évben –, ezért természetesen mind a ketten nagyon várjuk a találkozást. Huszonhét éve él édesanyám Debrecenben, ami nekem második szülővárosom Csenger után. Sokat éltem én is itt, itt született a lányom. Mindig szívesen jövök haza a cívisvárosba. Máskülönben a családommal Skype-on tartom a kapcsolatot, így napi szinten beszélek édesanyámmal, és
szinte mindenről tudok, ami a városban történik. Nagyon jó eszköz az internet.
Dehir.hu: Mivel lehet Debrecenben ennyi időt eltölteni? Hol és merre járt az elmúlt napokban? Illetve milyen programokat tervez még?
Szeles Judit: A legtöbb időt természetesen anyukámmal töltöm, de a szomszédokkal is találkozom. A családon kívül a kultúra tölti még ki az időmet. Jártam az egyetemen, megnéztem az egyetemi színházi találkozó egyik darabját, a Fehéret. Voltam moziban a barátnőmmel, megnéztünk egy remek argentin filmet: Az angyalt. A soundtrackjét azóta is hallgatom. Láttam a Csokonai Színházban a Don Quijotét, amelyben Mercs János alakítja a búsképű lovagot. Évek óta nem jártam a színházban, nagy élmény volt az is. A Malterben Lesi Zoltánnal, a bécsi költővel-műfordítóval és a Magasugrás című könyvének a világával találkoztam. Hamarosan kezdődnek a Debreceni Irodalmi Napok, amire mindenképpen szeretnék eljutni. De volt szülinap, temetőlátogatás, baráti találkozás, véletlen összefutás is.
Dehir.hu: Az idén szép kerek jubileumot ünnepelt az Alföld folyóirat, ami egyetlen Szeles Judit-verset sem közölt, míg itt élt. Azóta változott a helyzet?
Szeles Judit: Nagyon jó kapcsolatom van az Alfölddel. Annak idején Alföld-stúdiós is voltam, bár akkor nem közöltek tőlem soha. Ennek részben azért az volt az oka, hogy még éretlenek voltak az alkotásaim. A főszerkesztőváltással megváltozott a helyzet, a Szirák Péter vezette szerkesztőség már megjelentetett tőlem is verseket. Idén az évfordulóra kiírt Határ-pályázatra beküldött szövegeim közül kettő is meg fog jelenni a decemberi számban.
Dehir.hu: Figyeli a magyar, vagy akár a debreceni irodalmi életet? Strömstadból nézve más, mint mondjuk a Derék utcáról?
Szeles Judit: Igazán mélyen nem tudok foglalkozni a magyar irodalmi élettel. Debrecenben könnyű volt, mert a Megyei Könyvtárban és az Egyetemi Könyvtárban mindent megtaláltam. Jobban is volt lehetőségem könyveket venni.
Kint leginkább azt tudom követni, ami fent van a neten. Sajnos, a távolság miatt igen ritkán tudok részt venni találkozókon, irodalmi esteken, baráti eszmecseréken. Ezt nagyon hiányolom persze.
De vannak igen színvonalas, jó irodalmi portálok, amelyekkel tartom a kapcsolatot. Ilyen a Kulter például.
Dehir.hu: Mit szólt a Merítés-díjhoz? Számított rá?
Szeles Judit: Két kötetem van. Igazán nem számítottam semmilyen díjra, ezért nagy meglepetés volt, amikor értesítettek, hogy megkapom. Az igazat szólva magam is Molyos vagyok immár tíz éve, és nagyon fontos közösségnek tartom a Moly.hu-t. Sok visszajelzést kaptam a könyveimmel kapcsolatban. A Szextánst szinte már várták az Ilyen svédről közölt interjú miatt. Abban Áfra János kérdezett a terveimről, és akkor már dolgoztam a Szextáns szövegein. Megígértem az olvasóknak a hajós verseket. Az igazat szólva az olvasói díj többet jelent számomra, mint egy állami kitüntetés, és rendkívül hálás vagyok, hogy megkapom.
Dehir.hu: Egyik kedvenc szerzője, Garaczi László is a díjazottak között van. Ismerik egymást személyesen is?
Szeles Judit: Szinte kislány korom óta követem a magyar irodalmat, és korán, még a JAK-os könyve (Plasztik, 1985) óta olvasom Garaczi írásait.
Személyesen még soha nem találkoztunk, ezért izgulok is, hogy majd oda kell állni mellé.
Dehir.hu: Min dolgozik most?
Szeles Judit: A Szextáns óta több nagyobb lélegzetű szövegeken dolgozom: novellagyűjteményen és két versesköteten. A novellák évtizedek alatt gyűltek össze. A két verstéma pedig a Szextáns folytatása és a Világatlasz munkacímű topografikai témájú versek sora. Közben rendszeresen írok jegyzeteket az Újvidéki Rádió magyar adásának egyik műsorába, a Libegőbe, amely interneten is hallgatható. Balázs Attila szerkeszti a műsort, és skandináv kultúrával kapcsolatos írásaimat olvasom fel.
Dehir.hu: Említette, hogy mielőtt Magyarországra utazott, interjút adott egy svéd lapnak. Ha hazatérése után újra nyilatkozna, hogyan idézné fel debreceni napjait?
Szeles Judit: Úgy élem meg a debreceni napokat, olyan intenzíven, hogy amit itt egy hónap alatt magamba szívok az annyi, mint odakint talán két év élménye.
Szinte minden nap találkozom barátokkal, rokonokkal. Mindenki rendkívül kedves velem, és szeretne hozzátenni a kulturális élményeimhez.
Elvisznek kiállításokra például. Rám a zene és a képzőművészet erősen inspiráló hatással van. A Sesztina galériában és a Modemben jártam például. A Panel témájú kiállítás nagy hatással volt rám, mivel Debrecenben én is panelban laktam évekig, mégpedig a Derék utcán. El fogom mondani azt is, hogy az első két hétben szinte nyár volt itt, Debrecenben, amit ki is használtam rendesen. Arról nem is beszélve, hogy anyukám minden finomsággal traktál. Szerintem Debrecen mindig is egyetemváros és a kultúra központja volt, ahova érdemes hazajárni. Idén sem csalódtam.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)