Röhög az osztály: Csokonai, Toldi és a debreceni diákok
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.12.31. 10:09 | Frissítve: 2017.01.01. 11:46
Debrecen – Nem kötelező, hogy az irodalom unalmas legyen. Lehet izgalmas, poénos és pazar módon szórakoztató.
Mindig zajos tetszést arat műsorával (Nevető klasszikusok – irodalomtörténet diákszájon) Erdei Sándor költő-újságíró, aki Sebestyénné Varju Anna Kancsal múzsa című könyvére építkezve szerkesztette meg a poénos szöveganyagot.
Dehir.hu: Sikeres „hadjáraton” van túl, a megyén túlra is eljutott, például Gödöllőre, Nyíregyházára. Mi a titka? Miért kedveli a közönséget ezt az egyébként nagyon tanulságos anyagot?
Erdei Sándor: Karinthy-s helyzetről van szó: a rossz tanuló felel, ezúttal irodalomból, s röhög az egész osztály. Immár két műsorom van e témában, annyira gazdag ennek a könyvnek a poénanyaga. S persze gyűjtöttem hozzá más forrásokból is. Néhány író-költő esetében nagyon sok volt a mulatságos baki: például Csokonait, Petőfit, József Attilát illetően. Ezeket érdemes volt megfelezni. Színesítettem a „gyöngyszemsivatagot” anekdotákkal is. Hogy ne csak szöveg hangozzék el, tréfás-erotikus népdalok előadásával közreműködik egy tehetséges népdalénekes, Bartók Boglárka, a Kodály-szakközépiskola diákja. A műsorral adózni szeretnék egy kitűnő, ma már nyugdíjas pedagógus, magyartanár, Sebestyénné Varjú Anna szorgalmának, humorérzékének. Ő gyűjtött össze hosszú évtizedek alatt egy könyvre való mulatságos hibázást a diákjaitól a Csokonai-gimnáziumban és a Dienes László Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnáziumban tanítva. Anikó néni férje, Sebestyén Árpád tanárom volt az egyetemen, nagyon tiszteltem, becsültem, többek között nyelvhelyességi témákról írott cikkei miatt is. Anikó néni ugyancsak szorgalmasan publikált, anyanyelvi önképzőkört vezetett, részt vett a magyar nyelvi tankönyvek kipróbálásában. Kisebb nyelvművelő cikkeket, könyvismertetéseket adott közre, tanári segédkönyvek fűződnek a nevéhez, mintegy ötven kisebb-nagyobb dolgozata látott napvilágot. Az Édes Anyanyelvünk című folyóirat „Diákszáj”rovatából sokan ismerték az ő bakigyűjtő szenvedélyét.
Dehir.hu: Szóval bárki számára mulatságos lehet ez az anyag?
Erdei Sándor: Kiderült, hogy igen, olyan kisebb falvakban is akad vagy kéttucatnyi ínyenc, művelt, olvasó ember, mint Álmosd vagy Bagamér. Természetesen ezt az „irodalmi kabarét” nem tudják élvezni óvodások és alsó tagozatosok, de a tájékozottabb hetedikesek-nyolcadikosok már igen. S attól felfelé mindenki, aki kicsit is érti és szereti a magyar és világirodalmat. Jellemző, hogy a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában az irodalomtörténész professzorok mulattak rajta legjobban. Mindkét műsor „ősbemutatója” (hogy ezt a pöffeszkedő szót használjam) ott volt, s mindkét alkalommal telt terem előtt. Ha tudnák – szerte az országban – hogy ez mennyire mulatságos, számos településen lehetne népszerűsíteni Anna néni kitűnő munkáját. Van két-három effajta gyűjtemény az országban, de magasan ez a legszórakoztatóbb. Ráadásul úgy szórakozunk jól, hogy közben irodalomról beszélünk, az általános műveltségünkbe tartozó ismeretanyagról.
Dehir.hu: Miközben azt is tudjuk, hogy a diákok már nem nagyon olvassák a kötelező irodalmat sem.
Erdei Sándor: Ez sajnos így van, ez is kiderült. Aki (legyen akár végzős gimnazista) abszolút tájékozatlan, az nem érti, mitől poén egy-egy megfogalmazás. Egy alkalommal egy egész gimnázium diáksága előtt kellett előadnom a műsort, s bizony láttam, hogy sok a nem olvasó tizenéves. A magyartanárok mulattak legjobban, s panaszkodtak, hogy a diákjaik nem olvasnak. Elképesztő, hogy milyen élvezettől esnek el.
Dehir.hu: Vannak kategorizálható bakizási technikák?
Erdei Sándor: Igen, a könyvben megjelent dolgozat ezeket szépen sorra veszi. Nagyon mulatságos tud lenni például, amikor összetévesztik az időszakokat, korszakokat. Gyakori, hogy régmúltat idéző szövegekbe modern, a technikából, az újságnyelvből, sőt az argóból tévednek be szavak: „Antigoné Iszménét is be akarta szervezni”, „Rákóczi Rodostóban ment nyugdíjba”. Néha a szakszókincs is előugrik, az egészségügyisek így fogalmaztak: „komoly érzelem lépett fel a költőnél”. Az is mulatságos, amikor nem a megfelelő szó jut észbe, hanem egy ahhoz hasonló. „Szent Istvánt Asztrik apát kente fel a trónra”, „a magyar törzsfők dárdájukra emelik Árpádot.” Egy diák azt írta: „hazánk határát valamikor három ország mosta”, egy másik pedig azt, hogy „a honfoglalók nem szívesen tértek át a földművelésre, mert az állatokat könnyebb volt hajtani, mint a földet.” Kétszer is előfordult, hogy valaki a nevetéstől szenvedve ment ki a teremből azzal, hogy életben akar maradni, aztán persze visszajött.
Dehir.hu: Szokták mondani, hogy súgni csak annak lehet, aki tudja az anyagot.
Erdei Sándor: Igen, ez így van. A bakiknak az oka nem mindig a tudatlanság, sokszor a súgások félrehallásából keletkezik. Néhai Kardos Pál professzor mesélte el egy érettségi élményét, még a Horthy-korszakból. Az egyik nem túl tájékozott tanulónak Arany Toldijáról kellett beszélnie, s ő - a tekintélyes bizottság nem kis megrökönyödésére – állandóan „vitéz nagybányai Toldi Miklósként” emlegette a hőst. Egy későbbi szigorú korszakban viszont az keltett feltűnést, mikor az érettségiző a Szentírást Marx és Engels művének nevezte.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)