Pikó Sándor: szeretnék ezer évente egyszer feltámadni egy kicsit
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2013.04.07. 07:56 | Frissítve: 2013.04.08. 08:08
Debrecen – Az élet az a szalonna, korunk rákfenéje pedig a bankcsapda: ezt is szóba hozta a debreceni alkotó, akivel zenéről, festészetről és életről beszélgettünk. Interjú.
Az idén 65 éves Pikó Sándor töretlen lendülettel dolgozik. Készül a tavaszra, fest, muzsikál. Új dalaihoz szöveget is írt, amit meglepő módon ő maga énekelt fel. Az ismert debreceni művésszel festőkellékekkel és hangszerekkel telezsúfolt műtermében beszélgettünk alkotásról, életről, tervekről.
Dehir.hu: Mi lesz a produkció, vagy ha úgy tetszik, az egyszemélyes zenekar neve?
Pikó Sándor: Az egyik ötletem a Bankcsapda volt, a másik pedig a Bankfogó. Itt elég erős az áthallás két másik zenekarral, a Tankcsapdával, illetve a Hangfogóval... Lukács Lacival meg is beszéltem ezt, de ő azt mondta, hogy én biztosan komolyabb zenét csinálok, mint ők, s egy ilyen geg nem lenne igazán jó ahhoz... Ez persze csak csak egy vicc volt, hiszen Lukács Lacival és Fejes Tamással is nagyon régóta, és tényleg nagyon jóban vagyunk. Ugyanakkor az viszont nem vicc, hogy én nem tudok komolyabb dolgot elképzelni a Bankcsapdánál. Korunknak ez a rákfenéje – és nem csak Magyarországon. Engem már maga az a tény is irritál, hogy normális emberi társadalom a pénzre alapítja az életet. Holott az élet az a szalonna, ahogy a parasztember mondja, amíg van szalonna és van kenyér, addig van élet. A pénzzel, az arannyal nem tudunk mit kezdeni. Számomra egy rettenetesen ferde hajlamú, eltorzult emberi magatartásforma, mely szerint az arany, a pénz az élet alapja, s hogy egy ország vagyonát az határozza meg, mennyi aranya van. Hát egye meg az aranyát...
Dehir.hu: Ugyanakkor a pénz mégsem elhanyagolható. Pénzbe kerül a hangszer, a szintetizátor is, ami a fafaragó Galánfi Andrással közös műsorban megszólal. Nincs itt ellentmondás?
Pikó Sándor: Osho mondta ezt, a japán költő, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Ebbe nagyon belefér a szintetizátor... Ezt az idézetet különben Pap Gábor írta az Ethnoszféra című lemezünkre, s hozzátette azt is, hogy Kassai Lajos tolmácsolásában. Kassai, aki a magyar lovasíjászat hagyományait eleveníti fel, azt mondja, hogy a mostani műanyagok lényegesen erősebbek és jobban használhatók, mint azok az anyagok, amikből régen készültek az íjak. Vagyis a mai technológiát igenis felhasználja ő is. Az ősök nem ezt tették? Ők nem felhasználták volna ezt, ha ez a legjobb? A szintetizátor hangzásában pedig nem az a lényeg, hogy utánozzak vele egy hegedűhangot. Már a szó is rossz, mert ezek valójában nem szintetizátorok. Itt hangminták vannak, itt valóban egy Stradivari hegedű, vagy valóban egy Steinway zongora szólal meg. Tehát itt nem szintetizált hangokról van szó. De nézzük onnan: ha például a rádióból hallunk egy zenét megszólalni, akkor nem teljesen mindegy, mi kelti azt a rezgéshullámot? Hiszen egy hangszóróból jön, a hallgató és a zene között ott a technika.
Dehir.hu: Ezt mondja a dobos, akitől az elektronikus zene sem áll távol?
Pikó Sándor: Mint tudjuk, akusztikus hangszerekkel sok mindent meg lehet csinálni. De ezenkívül ott vannak azok az elektronikus hangzások, amelyeket hagyományos hangszerekkel nem lehet megalkotni... Ezek nincsenek a természetben, mégis léteznek. Néha azt mondom, úgy szeretnék ezer évente egyszer feltámadni egy kicsit, és meghallgatni, hova fejlődött az a hangszertechnika és hangzásvilág, amire azt gondolnánk, hogy már nincs hova tovább fejleszteni. Itt volt például a DX 7-es szintetizátor, ami gyakorlatilag mindent tudott, amit egy ilyen hangszer tudhat. Azóta is ugyanaz van, csak éppen egy-egy hangszínhez még további rezgéseket, tulajdonságokat rendelnek hozzá, ami által végül egészen más lesz. Ha egy Stradivari hegedűt bevinnénk egy munkásszálló kicsempézett zuhanyzójába, meghallgathatnánk, hogy szól. Ha egy Amati hegedűt meg abba a templomba vinnénk be, ahol a mester kipróbálta a hangszereit, lehet, hogy azt mondanánk, azok is majdnem olyan jól szólnak. Nem rosszak különben az Amati hangszerek, akár a dobokat is emlegethetem. Csak annak idején, amikor a Beatles meg a Rolling Stones és a többi nyugati zenekar pályája elindult, akkor ők Premier meg Ludwig dobokon játszottak. Ezek akkor elérhetetlenek voltak számunkra. Egy Premier 40 ezerbe került, amikor az én igen jónak számító grafikusi fizetésem 1500 forint volt... Persze, hogy az volt az isten... De most, amikor egymás mellé teszünk egy régi Amatit meg egy régi Premiert, már nem biztos, hogy olyan nagy lesz a különbség.
Dehir.hu: Nagyon más a Lux zenekar világa, és az a zene, ami a Galánfi András által szavalt Remenyik-versekhez készül, vagy a mostani produkció.
Pikó Sándor: Más, hogyne. A Luxban volt három kérlelhetetlen egyéniség. Ha egy Felkai Miki valamit mond, az úgy van, s abból nem is enged. S ha mond Tikász Sanyi is valamit, ő is ragaszkodik ahhoz. Ha pedig én is mondok valamit, akkor abból én sem engedek... A Luxnak az volt ugyanakkor a szerencséje, hogy mi mind a hárman más hangszeren játszunk, s ez adott egy hangzást, amit szinte most kezdenek felfedezni. Amikor hallgatják a 40 éves koncertünkön készült lemezt, sokan azt kérdezik tőlünk, hol voltatok ti eddig? Mert ilyen típusú zenét senki nem játszott és ma sem játszik Magyarországon.
Dehir.hu: Tervez valamit erre a szép jubileumra? 12 éve nem festett, miközben tele van alkotó energiákkal.
Pikó Sándor: Az, hogy ennyi éven át nem festettem, nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztam vele. 2000 karácsonyára készült el az utolsó képem, de már akkor is bennem volt a következő gondolata. Ezerszer végiggondoltam az elmúlt 12 évben, és most is itt a keret és a vászon a műhelyben. Bármelyik reggel úgy ébredek, hogy most kezdem, akkor minden adott lesz hozzá. S mivel olyan témákat festek meg, mint például a tűzvörös sárkány a Jelenések Könyvéből, vagy amit most terveztem, s aminek a szereplői szintén nem látható az állatkertben, ezért agyagból elkészítem a fejüket, megvilágítom, s úgy használom modellnek őket. A kép végül nem készült el, pedig már-már ott voltam, hogy holnap nekilátok, mégis megálltam. Mert éjszaka, amikor elolvastam még egyszer azt, amit ezerszer elolvastam a 12 év alatt, találtam benne egy mondatot, amitől szinte belegyökereztem az ágyba, s életemben először teljesen tanácstalan voltam... Elbizonytalanodtam, s megálltam.
Dehir.hu: Most pedig zenél.
Pikó Sándor: Jó érzés ez, bár szokatlan, hogy gitározok, vagy billentyűzök, mivel meg kell mondjam, hogy egyikhez sem értek: de adott pillanatban el tudom játszani, amit kell. Felteszem a harmóniákat, a basszust – ha kell, akkor eljátszom négyszáztizenötödjére is, amíg jó nem lesz. S amikor megkeverem az anyagot, elküldöm Felkai Mikinek mp3-ban, aki meghallgatja, s elmondja a véleményét. Volt, hogy egy hétig ki sem tettem az utcára a lábam, itt voltam a műhelyben a festékek, és a hangszerek között. A tél az nem az én évszakom: ha havat látok, az számomra borzasztó érzés. Bár néhány hete egy éjszaka – olyan fél 3 körül – kimentem az udvarra, mert hihetetlen fény szűrődött be. Kisétáltam a fényképezőgépemmel, s néztem, hogy már-már nappali fény volt. Nyilván a város sárgás színű lámpáitól kapta ezt a színezetet az egész ég alja. De úgy készítettem vaku nélkül fotókat, hogy mindent lehetett látni. Mintha nappal lett volna éjszaka. Esett a hó is – és nagyon szép volt a látvány, pedig téli képre én még nem mondtam azt, hogy szép...
Dehir.hu: Ennyire nem szereti a telet? Miért?
Pikó Sándor: Talán azért van ez, mert áprilisban születtem, a Kos jegyében. Tavasszal vagyok igazi erőben, a tavasz az én évszakom. Ahogy vége a karácsonyi ünnepeknek, elmúlik a szilveszter, onnantól én már azt mondom magamban mindig, hogy most már a tavasz közeledik – s nagyon várom ezt. Már csak a munkám miatt is, ami a virágkarneválhoz kötődik, s ami azon túl, hogy virág, még nyár is, és meleg is... Ha a hagyományt nézzük, ott is az van, hogy tavasszal kezdődik igazán a parasztember számára a munka. Télen is van dolog, szó sincs róla, hogy ne lenne – de mégis tavasszal aktivizálja magát igazán az ember, akkor kezd csak dolgozni a földeken. Az élet indul el ekkor. S ennek még a húsvét sem mondott ellent, mert a halálból is húsvétkor mentünk az életbe. A kegyelem húsvétkor jött el az ember számára. Most már dolgozhat, bizakodhat, teheti a dolgát: azt, amit a földi létben tennie kell.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)