Nagyon jó, amit csinálsz, Margit, csak nem vagy elég urbánus!
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2016.12.11. 10:02 | Frissítve: 2018.06.04. 08:52
Debrecen – Itt élünk Európa közepén, és szinte semmi sem változott ezer éve, mondja az írónő, aki szívesen jön haza Debrecenbe.
Halász Margit Vámospércsen született, Debrecenben tanult, Budapesten él és most a hortobágyi madárkórházról ír ifjúsági regényt. Idei kötete, A vörös nyelvű párduc sokakat elvarázsolt. Pedig Halász Margit most sem tett egyebet, mint máskor: írt egy jó könyvet.
Dehir.hu: Hazajön, ha erre jár?
Halász Margit: Hát persze. A vonatból kinézve már a Hortobágyon megszólal bennem Petőfi Alföldje. Egyre csak zakatol és zakatol. Debrecenben a Campus Fesztiválon olvastam fel, és estefelé átvágtam a városon gyalog. Többször meg kellett állnom, mert egy békebeli város villant elém esteli fényben, a szökőkutak körül emberek ültek, beszélgettek. Tényleg megindító volt. Divat manapság mindenre azt mondani, hogy „élhető” vagy „nem élhető”. Általában zavar ez a kifejezés. De Debrecenben ez a szó jutott eszembe, mármint az élhető. Olyan volt, mint harmincvalahány éve, amikor lyukasórán kimentünk mászkálni a városba. A Bethlenbe jártam, aztán a tanítóképzőbe, nagyjából nyolc év köt Debrecenhez. Vámospércsen, ha megérkezem az állomásra, és leszállok a vonatról, megcsap egy levegőminőség, ami valahogy átmos, megtisztít. Persze, hogy megtisztít, hiszen szülővárosom a legkisebb hajdúváros. És ami külön örömmel tölt el, hogy a díszpolgárságot is megkaptam a településtől.
Dehir.hu: Írásaiban is újra és újra feltűnik az általunk is jól ismert hajdúsági táj. Mit tart izgalmasnak ebben a vidékben? Mi vonzza ide?
Halász Margit: Újléta közelében nőttem fel, Újléta-Ligeten. Gyönyörű vidék, egyszer huszonötféle fát számoltam meg. Metszéspont ez: a Nyírség, Érmellék, Hajdúság, Bihar metszéspontja. Pár éve egy régi térképen megnéztem, hogy a telkünk épp a metszet sarkánál volt. Ez természetesen nagyon tetszett, egy kicsit olyan, mint az íróság, egyidejűleg sokfélének lenni. De visszatérve a flórához és faunához, engem minden gyönyörködtet, ami a hajdúsági természetben van. Mégis vannak kedvenceim: például az akácligetek, melyek olykor dombokra települnek, és a földút, ha áthalad rajtuk, kimélyíti a homokos talajt. Kétoldalt a fák gyökrei, mint óriások ujjai, barnán mutatnak lefelé. Mögöttük rókák várai sötétlenek. Tavasszal az árokszélen virágot bontott a gólyahír. Ott játszottunk a parton, míg a szüleink a földeken dolgoztak. De vég nélkül sorolhatnám az élményeket. És sorolom is. A könyveimben: a Csillagkerti szonátában, az Éneklő folyóban, a Gyöngyhomokban és a Vidróczki-kódexben. Tulajdonképpen az első tíz évem esztétikai hátterét a hajdúsági táj adta. Volt egy nagydumás ligeti ember, ő csak úgy hívta a Ligetet, hogy tajga. És bár nem hangzott valami elegánsan a szó, én mégis különlegesnek, kiválasztottnak éreztem magam, hogy a tajgán lakhatom.
Dehir.hu: Legutóbbi könyve, A vörös nyelvű párduc több évszázadot ölel át, és olyan izgalmas, mint egy kalandregény. Feltűnik benne a Debrecentől pár kilométerre található Zelemér, vagy éppen Bocskai fejedelem is. A téma találta meg az írót, vagy az író a témát?
Halász Margit: A vörös nyelvű párduc motivációi nagyon összetettek. Párat említenék ezek közül. Nem tudnám időrendbe sorolni őket, egyik hozta, építette, erősítette a másikat. Vagy éppen kioltotta. Egy könyvesboltban lépcsőztem az emeletek között. Egy emelet, egy stílus, egy téma. Ezoterikus irodalom, ez volt kiírva, és egy egész szint zsúfolásig volt tömve ilyen irodalommal. Nyilván azért, mert veszik, igény van rá, gondoltam. Honnan ez az igény? Ez érdekelt. Egyszerre megdöbbentem: itt vagyunk Európa közepén, keresztény országban, és szinte semmi sem változott ezer, vagy mondjuk ötezer éve. Úgy értve, hogy az ember igénye a varázslásra, a sors kifürkészésére szenvedélyes sokszínűséggel örök érvényűen virágzik. Valós történet, hogy egy nagy cég igazgatója magánéleti válságától összezuhantan Porsche turbóval ment „le” vidékre jósoltatni magának egy nénihez. Akkor ez az igény még a Porschénál is erősebb, sokkal több lóerővel bír, tehát regénybe való, gondoltam. Egyébként meg: tényleg komolyan gondolja egy felnőtt ember, hogy ha hármat kopog egy fán, akkor elmúlik feje fölül a veszedelem? Na, mindegy, nem is ez a fő kérdés. Jött az ötlet: ha egy kegytárgyat (amolyan aranyborjúsat) végigviszek egy regényen, kézről-kézre vándoroltatom, akkor érdekes dolgokat tudok közölni az emberről mint olyanról. Tehát ez volt az írói cél, amelynek aztán minden alárendelődött. A puszta rideg, ördöngös, balladisztikus terep, így egyértelműen kínálta magát helyszínül. Ha meg visszamegyek jó négyszáz évet, akkor szükségem lesz egy fejedelemre. Ki legyen az? Hát persze, hogy Bocskai. Miért? Mert tíz éve foglalkoztat a személye. No nem mint történelmi karakter érdekel, ehhez nincs is elég tudásom róla. Engem magánemberként foglalkoztat, férfiként, férjként. Így természetesen mondai alakká tettem, mert amit írok róla, egy-két ténytől eltekintve színtiszta fikció.
Dehir.hu: Aki másról is ír, mint ami Budapesten történik, könnyen megkapja a bélyeget, hogy népi író. Nem tart ettől?
Halász Margit: Ez igazán jó kérdés. Pár éve történt, hogy egy újságíró közös ismerősünk által interjút ajánlott nekem. Késett a megkereséssel, megkérdeztem hát az „összekötőnket”, hogy mi a helyzet az interjúval. Hát, az a helyzet, mentegetőzött az összekötő, hogy azt üzeni, hogy tényleg nagyon jó, amit csinálsz, de most komolyan, csak egy baj van veled, nem vagy elég urbánus. Aha, mondtam, az tényleg nem vagyok. Maximum tanyasi urbánus lehetnék. Ez viszont jó cím lenne neki, nem? Mit gondolsz? – kérdeztem vissza, aztán hagytam az egészet. Dióhéjban: van jó irodalom és rossz irodalom. Hogy honnan veszi az író az anyagát, a matériát, szerintem másodlagos. Nyilván onnan veszi, amit egy kicsit jobban ismer, amivel azonos, ettől lesz hiteles, amit ír, nem? Akkor a fentebb említett írástudó Márquezzal sem csinált volna interjút, mert valami vacak kis világvégi porfészekben, bizonyos Macondóban játszódik a regénye? S pechére nem elég urbánus?
Dehir.hu: Mitől függ, sikeres lesz-e egy könyv? Mi kell ahhoz, hogy egy író igazi sztár legyen? Tudás, tehetség, jó szövegek? Elég ennyi?
Halász Margit: Egyáltalán nem elég. Én még úgy szocializálódtam, hogy más dicsérjen, ne magadat dicsérd. Aztán meg, hogy minden üzleti szemlélet távol légyen a tanult embertől, mert az olyan megvetendő. Nos ez nem igazán működik a 21. században. A villanyszámlásnak nem mondhatom, hogy tudja, izé, én író vagyok, és majd elvileg utalják a novellám árát két hónap múlva, akkor fizet a lap, mert akkor jön nekik a pályázati pénz. Egyértelmű, hogy ki fogják kapcsolni az áramot a lakásban. Fekete, fehér, igen, nem – ez az életben maradás alapja, én úgy látom. Valahol ott akadhat el a dolog, hogy több ezer könyv jelenik meg, valahogy fel kell hívni a figyelmet az adott könyvre. Amiről nem tudnak, az nincs. A promóció elengedhetetlen. Könyv az, amit olvasnak. A legfontosabb: eljuttatni az irodalmi terméket a „fogyasztókhoz”. Komolyan mondom, nagyobb feladat, mint megírni egy könyvet.
Dehir.hu: Nem érzi gondnak, hogy olyan nyelvet beszélünk, amit rajtunk kívül csak viszonylag kevesen?
Halász Margit: Kis ország, kis piac, nagyszerű nyelv. A legszebb, amin szólni lehet. Persze, hogy gond, szépirodalomból csak nagyon nagy eladási szám esetén lehet megélni. És meddig? Óriási a verseny, ez az egész könyveladás egy nagy harci terep.
Dehir.hu: Mi kellene ahhoz, hogy a magyar irodalmat felfedezze a világ?
Halász Margit: Jó könyvek, jó fordítók, jó ügynökök, jó kapcsolatok. Nagyjából ennyi.
Dehir.hu: Legutóbb november elején járt Debrecenben és környékén. Felnőtt és gyerek olvasóival is találkozott. Melyik csoport jelentett nagyobb kihívást?
Halász Margit: Nagyszerűen sikerült mindkét rendezvény. A magam részéről mindent megtettem, felkészültem, de hát mindez kevés lett volna, ha nincsenek érdeklődő, kedves, lelkes gyerekek, és kíváncsi felnőttek. Mivel voltak, a rendezvény sikere nem maradt el. De néhány éve egy kisvárosban valami szervezési baki miatt, nem a középiskolást korosztályt „kaptam”, ahogy megbeszéltük, hanem általános iskolásokat. Visszamentem a mosdóból, és ott volt egy fél általános iskolányi gyerek. Hát, mit ne mondjak, volt három percem, hogy összeszedjem magam, sutba dobjam a Kalandozó klasszikusokat, (úti levelek klasszikus költők és írók stílusában (H. M. nyolcadik kötete a szerk.) és kitaláljak valami korosztályos forgatókönyvet. Ez volt eddigi leghúzósabb előadói hatvan percem.
Dehir.hu: Huszonhárom év alatt tíz könyve jelent meg. Ennek ellenére nem tart tőle, hogy vége az olvasás korának?
Halász Margit: Az olvasás kora, miként a szeretet, soha el nem múlik. Meg van írva.
Dehir.hu: Min dolgozik mostanában?
Halász Margit: Egy ifjúsági regényt írok, mely a hortobágyi madárkórházban játszódik. Terveim szerint detektívsztori lesz: a madárfarsangon eltűnik egy madár. A puszta állatai összefognak, hogy megkeressék. Egyébként az egyik országos napilap tárcistája vagyok. Ott négyezer karakter a terjedelmem. Azt is össze kell hoznom meghatározott időközönként.
Dehir.hu: Ha nem ír, mit csinál?
Halász Margit: A málnáskertemet művelem, és bámulom, hogyan pattan a rügy, és hogyan pirosodik a bogyó. És ezer mást: tanítok, sportolok, olvasok, főzök, szaunázom, zenét és hangoskönyveket hallgatok, vásárolok a piacon, a gázszerelőt várom és leolvasztom a hűtőt.
Dehir.hu: Advent van, aztán jön a karácsony. Mit jelent ez? Hogyan készül rá?
Halász Margit: Mit jelent számomra az advent? Hm. Elsősorban az elcsendesedést, tempólassítást. Templomi alkalmak még gyakoribb látogatását. Egy forró tea és illatos mécses melletti beszélgetést. Nekem már szokásommá vált, hogy az adventi időszakban olyan rokonokat, barátokat, ismerősöket hívok meg ebédre, akikkel év közben csak halogattuk a találkozást. Mert rohantunk. Ez a rohanás egyébként a 21. századi ember őrült nagy tévedése. És a karácsony? Nos szerintem nem volt még olyan százada a kereszténységnek, amikor ennyire félreértelmezték volna a karácsony lényegét. No de ez egy másik kérdés másik válasza. Egyébként aranysárga áttetsző húslevest szoktam főzni, utána ropogósra sült kacsacomb jön párolt lila káposztával, desszertnek pedig a specialitásom, az aszalt szilvás diótorta. És ez már több is mint sok a jóból.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)