Mit csinált a „szalontai fiú”, a Toldi írója Debrecenben?
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.12. 10:59 | Frissítve: 2015.07.13. 09:31
Debrecen – Életrajzi regényt ír Arany Jánosról a 30 kötetes szerző, aki a Kollégiumban kutatott a költő után, és úgy látja: igazi lokálpatrióták lakják a cívisvárost. Interjú Cselenyák Imrével.
Cselenyák Imre több mint harminc kötetet írt eddig. Nemrég a Református Kollégiumban járt anyagot gyűjteni új regényéhez, melynek hőse a Toldi írója.
Dehir.hu: Milyen könyv lesz ez? Életrajzi? Tudományos?
Cselenyák Imre: Rengeteg tanulmány, monográfia készült már nagy epikus költőnkről, immár a hiányzó láncszemet kellene „megkovácsolni”. S ez a láncszem egy életrajz, szép elbeszélés formájában, mert az olvasók jelentős része a regény műfaját szereti leginkább. „Szent célom” tehát, hogy ismét fókuszba helyezzem Arany János személyét, akinek művészi nagysága nem csupán egy tisztességes élettörténetet, hanem ennél még sokkal többet is megérdemelne.
Dehir.hu: Hogy került elő a téma? Mi alapján döntött úgy, hogy a Toldi szerzőjének életéről fog írni?
Cselenyák Imre: Kelet-magyarországiként is közel áll hozzám Arany személye. Az érzelmi kötelék gyermekkoromban szövődött, amikor is nagyapáék házában kedves nagynénikéim sok Jókai- és Gárdonyi-regény mellett Arany János Toldiját is hangosan felolvasták. Képzeljék el, tévé, komputer nem lévén, frissen pirított napraforgómag-kupac az asztalon, valamennyien szotyolázunk, nagymama, nagypapa, Pisti öcsém, Iluska, én, és Margit néném olvassa, hogy: „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg? Ki tudja hol áll meg, s kit, hogyan talál meg?..” Áhítattal hallgattuk, s bár én még éppen hogy elkezdtem az általános iskola első osztályát, minden nehézség nélkül ragadott magával a csodás eposz dallama, értelme. Vagyis a nyelvezet semmilyen nehézséget nem okozott számomra, sőt gyermeki rajongásom elérte az élményszintet, mely kémiai folyamat nélkül nem létezne irodalomszeretet. Kézenfekvő tehát hogy felnőttként is foglakoztat Arany, s ha már a véletlen, a késztetés meg a szorgalom íróemberré avanzsált, tartozom ezzel az olvasóimnak. Vagyis adósa lettem nekik és Arany Jánosnak is.
Dehir.hu: Kiknek, milyen korosztályoknak szánja ezt a könyvet?
Cselenyák Imre: Nos, ha azt veszem, hogy én kilenc éves korom körül kezdtem el rendszeresen regényeket olvasni, akkor azt kell mondanom, ajánlom Arany életrajzát kilenc éves kortól fölfelé vég nélkül. Tehát minden magyar és a magyarok iránt érdeklődő ember számára.
Dehir.hu: Mitől érdekes Arany a ma emberének?
Cselenyák Imre: Arany a magyarság példás lelkiismerete, a tisztesség megtestesítője, nyelvünk elsőszámú gazdagítója, emellett a jóság, a szelídség, az egyszerűség mintaképe. Elmélyedve a megmaradt emlékekben, tanulmányozva jellemét, egy olyan kiváló személyiség bontakozott ki, akiről nem is tudok megindultság nélkül beszélni. Egész életét végig betegeskedte, mégis hatalmas munkabírással dolgozott, és ahol csak megjelent bicegő, mégis pedáns alakja, ott történt valami, mindenkit rabul ejtett. Noha küszködött a gümőkórral, a neurózissal, tizenkilenc éves korától élete végéig gyakori fejfájás kínozta, állandó fülzúgásáról nem is beszélve, mégsem bántott meg soha senkit, szava nyájas volt és, mint társaság, olyan kellemes, hogy kora neves alakjai boldogok voltak, ha csak a közelébe tudhatták magukat. Szerénységére jellemző, hogy amikor 1867-ben Ferenc József kitüntette a Szent István Rend kiskeresztjével, Arany minden követ megmozgatott és tiltakozott körme szakadtáig, hogy ő, a nép dalnoka, sőt, nemességétől megfosztott család sarja méltatlan erre a magas elismerésre.
Úgy vélem, a ma embere tanulhat Aranytól hagyománytiszteletet, helytállást, szerénységet, emberséget, toleranciát, jóságot. A mai erőszakosan individualista világunkban ezen példa követése áldás lenne. A regényemből pedig még ennél több is kiderül.
Dehir.hu: Érdekes, hogy miközben a mai gyerekek Petőfi János vitézét mintha kevésbé kedvelnék, a Toldi viszont változatlanul népszerű. Mit gondol, miben rejlik Arany titka?
Cselenyák Imre: Bevallom, nem tudom, hogy Petőfi kevésbé lenne kedvelt, mint Arany, jóllehet a János vitéz szerzőjének is megvan a maga fontos szerepe irodalmunkban. Arany költőisége annyira autentikus, hogy örökérvényűsége vitán fölüli. Én csak a magam elfogultságával jellemezhetem: epikus költeményeit, eposzait, balladáit fölülmúlni azt hiszem, szinte lehetetlen. No és a Shakespeare fordítások! Az egyértelműen világszínvonal. A gyerekek szemszögéből vizsgálva Toldi talán már egy életszerű példakép, míg Kukorica Jancsi megmaradt mesehősnek.
Dehir.hu: Debrecen nyilvánvalóan megkerülhetetlen, ha Arany Jánosról van szó. Merre folytatott kutatásokat? Miket keresett, s talált?
Cselenyák Imre: Természetesen tavasszal Nagyszalontán kezdtem el a kutatást, meglátogatva a szülőházat, s bejárva azt az utat, amit a kisiskolás Arany Jancsika megtett az otthona és a református partikula között. Nagyszerű segítőim akadtak, miáltal pótolhatatlan ismereteket szereztem.
Az első évében Arany nemigen találta helyét Debrecen városában. Túl érzékeny, földhözragadt szalontai fiú volt ahhoz, hogy az akkoriban a mainál is jelentősebb településnek számító Debrecen, s a szigorú kollégiumi élet megpróbáltatásait könnyedén vegye. Ráadásul anyagi gondjai is nyomasztották. Meg kellett szakítania tanulmányát, hogy magára találjon, s egy év kisújszállási preceptorság után ismét beüljön a cívisváros református líceumába. Jelentősége abban is rejlik, hogy itt szembesült az életét meghatározó két véglettel. Megismerte Szilágyi Istvánt, akinek, hogy úgy mondjam, az egész pályáját köszönheti, majd a komédiásokhoz csapódik, amely tévedése egy életen át meghasonlásban tarja, örök tanulságul.
A Kollégium nyitott kapukkal várt, Gáborjáni Szabó Botond igazgató úr melegszívű fogadtatásban részeltetett, aztán Balogh Gizella szakavatott, kedves tárlatvezetését zsebelhettem be becses zsákmányként. Így könnyű a kutatómunka, mondhatnák irigyeim, ha ilyen csodálatos embereket helyez a szerencsés író elé a sors.
Dehir.hu: Járt korábban is Debrecenben?
Cselenyák Imre: Ó, de még mennyire, s nem is egyszer. Itt láttam tizenhat évesen a Csokonai Színházban Szabó Magda Kiálts város című drámáját, azon fölül két novellámban is fontos helyszínül szolgál Debrecen. Mindkettő megtalálható a világhálón: Párhuzamos ellenirány, Csatlakozás.
Dehir.hu: S milyennek látta a mai cívisvárost?
Cselenyák Imre: Debrecent lokálpatrióták lakják, ez a meggyőződésem és tapasztalatom, s ezt a legnemesebb értelemben és örömmel állapítottam meg. Ebben az amorf társadalomban, amikor az értékek devalválódásának vagyunk szomorú szemtanúi, oázisként fogadott és vendégelt meg Debrecen, akár egy hajdani peregrinus diákot. Lakóinak barátságos nyitottsága nagyban megkönnyítette munkámat, és ahol csak jártam, begyűjthettem magamnak egy kézzel megfoghatatlan, de bennem megmaradó otthonosságot, alföldi bájt. Mondják, hogy olyan a fogadjisten, amilyen az adjonisten, lehet, de mégsem törvényszerű mindenhol. Debrecenben az. A kedvességre mindenhol kedvességet kaptam. És többet is, mint remélhettem.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)