Miért nem szeretik a debreceni diákok a kötelező olvasmányokat?
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2013.01.27. 08:05 | Frissítve: 2013.01.28. 11:32
Debrecen – A klasszikusokat utálják a diákok? Vagy a lúzereket? Esetleg a kötelezővel van baj? Tanár, könyvtáros, író arról, kongassunk-e vészharangot.
Azt már lassan megszokjuk, hogy Móra Ferenc történetei egyre kevésbé találnak utat a mai kisiskolásokhoz. Nem csodálkozunk azon sem, hogy Nyilas Misit idétlen lúzernek (vesztesnek) tartják a gyerekek. Ha pedig a szívünkre tesszük a kezünket, talán még egyet is érthetünk a diákokkal, akik szerint Jókaitól A kőszívű ember fiai egy felsős számára bizony „dögunalom”. De ha feljebb lépünk, a középiskolai kötelező olvasmányok is tele vannak vesztesekkel – legalábbis a fiatalok szerint. S nem olyanok mondják ezt, akik a könyveket felesleges szemétnek tartják, ami helyett ott az internet meg a tévé. Értelmes, olvasni szerető fiatalok fogalmaznak meg elsőre ennyire durvának tűnő véleményeket a kötelező irodalom kapcsán.
A veronai hősszerelmest, Rómeót például alvilági figurának írják le, aki állandóan balhézik, verekszik, és ha drogra van szüksége, pontosan tudja, hova forduljon. Vajda Jánost és Juhász Gyulát sajnálják, amiért képtelenek normális szerelmi kapcsolatra: ahelyett, hogy „nyavalyognak”, inkább kimehetnének az életbe, mondják, keresni egy nőt maguknak. Ellenben Csokonait – hiába lírája ma már nehézkesnek tűnő nyelvezete – kifejezetten „jó fejnek” jellemzik. Ahogy kedvelik Arany hősét, Toldit is – miközben Petőfi János vitézétől sokakat hideg ráz, micsoda őrült utazáson vesz részt. A lúzerek sorát gyarapítja számukra Kosztolányi Édes Annája is. Miért nem áll ki magáért? – vetik a kis cselédlány szemére a gimnazisták.
Milyen sorsot szánnánk a saját gyerekünknek?
Mi a gond? Az olvasókkal van baj? Eltűnik a mai tizenévesekből az érzelem, az empátia? Vagy a világ változik olyan sokat és olyan gyorsan, hogy a múlttal egyre kevésbé tudnak bármit is kezdeni a mai lányok és fiúk?
„Manapság a fiatalok őszintébbek, nem tolerálják a túlidealizált érzéseket, helyzeteket. Szerintem nem válság van, hanem normalizálódott az értékrend” – mondja Czeglédi Erika könyvtáros, aki maga is gyakorló édesanya, és úgy látja, sokszor nem a megfelelő életkorban kapják kézbe a gyerekek a könyveket. „Egyenes út vezet Móra Ferenc bojkottálásához azzal, hogy tízévesekkel olvastatjuk a Kincskereső kisködmönt” – állapítja meg. Nem új keletű probléma Nemecsek, Boka és Áts Feri megítélése sem – teszi hozzá. „Felnőtt fejjel mindenki végig gondolhatja, hogy a saját gyermekének milyen sorsot szánna, ha elvonatkoztat az irodalmi nosztalgiájától, és ez alapján felteheti a kérdést: biztos, hogy Áts Feri negatív hős?”
Czeglédi Erika szerint nem ördögtől való az "ifjúság számára átdolgozott" verzió sem. S bár Nógrádi Gergely kezdeményezései indulatokat is gerjesztenek, mondja, arról se felejtkezzünk el, hogy régen is születnek ilyen átiratok. (Pl. Jane Eyre, Robinson, Három testőr.) „Jókai tényleg nehezen fogyasztható egy olyan gyermeknek, aki az elektronikus világban nő fel. Merjük nevén nevezni: eredetiben egyszerűen unalmas. A sztori viszont klasszikus, tehát kár lenne kidobni. Ami 600 oldalon zsigerből elutasított, az 144 oldalon élvezetes egy tininek. Nyilván lehet ezen erkölcsi magaslatokból megbotránkozni, de nem hagyjuk figyelmen kívül a célt, hogy a gyerekek ismerjék meg a Baradlay nevet, és élvezzék az olvasást. Ez utóbbi ugyanis mintha elsikkadt volna a nagy kötelezőségben.” A könyvtáros szerint „nem igaz, hogy a fiatalok ostobábbak volnának, mint eddig, viszont a szakadék néha nagy a középkorosztály és köztük. Amikor egy tanár nem tudja elolvasni az e-mailjeit, és elvből nem megy fel a Facebookra, akkor miből gondolja, hogy egy nyelven beszél a tinivel? Ha azt akarjuk, hogy a gyermek partner legyen, akkor elsősorban nekünk, felnőtteknek kellene annak tekinteni őket. Így esélyes lehet, hogy bíznak bennünk, és az általunk elengedhetetlennek tartottat is kézbe veszik. Látni kell ugyanis, hogy erőszakkal nem lehet ízlést formálni.”
Átalakultak az olvasási szokások
Zima Szabolcsné Lajtos Nóra magyart tanít a Medgyessy-gimnáziumban. Szerinte átalakultak az olvasási szokások. „Ha a diákok már újságot sem olvasnak, akkor hogyan várjuk el tőlük, hogy kíváncsiak legyenek egy hosszabb cselekményszál kibontására?” – veti fel. Ugyanakkor maga a kötelező olvasmányok témavilága is nagyon más, mondja, mint ami egyáltalán érdekli őket. A Barbárok és a Hét krajcár című novellákat hozza példának: ezeknek a ritmusa is lassú a mai gyerekeknek. „S valljuk be őszintén: azok a nyomorúságos szegénységet megidéző történetek – Mórától Molnárig, Sántáról nem is beszélve – nem érintik meg őket, nem is értik ezt a világot.” Ugyanakkor az irodalmi művek nevelő hatása nyilvánvaló „szükséglet”, teszi hozzá. S hogy a helyzetet érzékeltesse, megjegyzi: míg a Csongor és Tünde ellen szinte „diáklázadás tört ki”, mert a gimnazisták nem hajlandók elolvasni – mondván, „túl vannak” a tündérmeséken –, addig Az apostolt szeretik Petőfitől. „Az is érdekes, hogy a mai statisztika azt mutatja: a felnőtt nők olvasnak a legtöbbet. Talán nem véletlen az sem, hogy sok a regényíró nő mostanában.” A tanárnő szerint valahol az is gond, hogy a fiatalok nem tudnak honnan venni példát: „a könyvtárakban vagy nagymamákat látok vagy fiatalokat – a középkorúak dolgoznak, válnak...”
„Azért mindig megvan az a vékony rétege a diáktársadalomnak is, amely igényli a papíralapú könyveket – mondja. Ők a kötelező olvasmányok problémáit is összetettebbnek látják, érzékenyebben reagálnak rájuk. „S természetesen olyan kutató-palántákkal is lehet azért találkozni, akik tudományos irányban is szívesen tájékozódnak. Összességében a net-generációról azt gondolom, hogy olvasási-szövegértési nehézségeik egyértelműek, a Háló csapdájából pedig csak külső tényező (szülő, barát, tanár motiválása) révén tudnak kilépni…”
A diákok filmes hősökkel azonosulnak
Megváltoztak a közösségi terek, az önkifejezés módja, ezzel számolni kell R. Szabó Zsuzsa szerint, aki tanárként és íróként is kapcsolatban van a középiskolásokkal. „A támpontokat nem az iskola jelöli ki. A mintákat sugallhatjuk ugyan, de a diákok elsődlegesen képekkel, filmekkel találkoznak, filmes hősökkel azonosulnak, egy készre gyártott vizuális világban kalandoznak, nem a fantázia birodalmában. Könnyen emészthető, gyorsan fogyasztható produktumok közt szocializálódnak és az árnyaltabb gondolkodás sok esetben idegen tőlük. De nem ilyen szomorú a képlet, mert itt lép be a tanári személyiség mint csodaszer, amiben én rendíthetetlenül hiszek.”
Zsuzsa szerint ma nem a gyerekek alkalmazkodnak a tanár retorikájához, szókincséhez, tapasztalataihoz: „nekünk kell a gyerekeket érő impulzusokból meríteni. Az általuk fontosnak tartott jelenségekből venni a példákat a tananyag átadásánál.” Szerinte a diákok igénylik a kötelező olvasmányok megismerését. „Fellelkesednek Anna Kareninán, mert értik, hogy az adott történeti korban ez merész történet, és szeretik Raszkolnyikovot, mert izgalmas kérdéseket boncolgat. Felhorkannak Szabó Lőrinc Semmiért Egészen című versén, vitákba bocsátkoznak Ady férfi-nő viszonyrendszerinek értékelésekor, és igen, Jókai túl meseszerű, mondják, mint egy brazil szappanopera, Móricz túl brutális, az orosz realisták túl pihentek...”
Ami meglepő: „illetlennek tartják a posztmodern irodalom vulgáris, trágár verseit, tehát mégis kialakul egy értékrend, amibe nem illik bele, hogy a versek univerzumába káromkodás vagy szleng kerüljön. Varró Danit nem övezi lelkesedés, sms-verseit az irodalom megcsúfolásának tartják, ami azt jelzi, hogy az irodalmat egy sérthetetlen, sajátos szabályok szerint működő területnek tartják."
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)