Kiállításra készül a 76 éves debreceni grafikus, akinek a mai napig szenvedélye az alkotás
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2018.04.22. 17:15 | Frissítve: 2018.04.22. 19:05
Debrecen - Nemrég rangos elismerésben részesült Szilágyi Imre grafikusművész, hamarosan pedig az életművének egy töredékét is láthatják a debreceniek.
Szilágyi Imre grafikusművész munkásságát számos egyéni és csoportos kiállítás, valamint díj és kitüntetés fémjelzi. A Debrecenben élő és alkotó mester működését rendkívül aprólékosan kivitelezett, részben színezett művek hosszú sora tanúsítja. Sokszorosított grafikái között leginkább rézkarcokat találunk, de linotípiákat, ceruzarajzokat, sőt működésének kezdetén festményeket is alkotott.
A debreceni művészt lakásában látogattam meg, s már az ajtón belépve feltűnt a sok falra akasztott festmény és grafika, melyek jól tükrözik, hogy egy igazi művészetkedvelő, művészetnek élő alkotó otthonában járok.
A nappaliba invitálva mesél arról, hogy első rajzát 7 évesen készítette egy cseresznyefa ágáról, 70 évesen pedig épp egy pusztuló cseresznyefa látványa indított el benne egy rézkarc-témát. Az emlékek felelevenítése után büszkén osztja meg, hogy a grafikával – pontosabban a klasszikus sokszorosító technikákkal készült grafikával – való első találkozása Menyhárt Józsefhez fűződik, aki fametszettel foglalkozott. Őt tartja szakmai „útra indítójának”, szellemiségében, eszmeiségében pedig Bíró Lajos volt rá nagy hatással, de mesterének tekinti még idősebb Blaskó Jánost és Veress Gézát is. Megtudom azt is, hogy a főiskolán a festészettel és a linómetszéssel ismerkedett meg, a rézkarccal pedig saját maga kezdett el kísérletezni. S miért éppen a grafikánál kötött ki?
- Amikor festettem, befogottságot, rabságot éreztem, nem tudtam tőle szabadulni és egyszerűen kívánkoztam egy mívesebb, részletezőbb kifejezési formára vagy technikára. Erre a legmegfelelőbbet a grafika nyújtotta.
A festészet számomra durva, erőszakos és szerettem volna inkább részletesebben, finomabban kifejezni a gondolataimat. Ezért kirándultam tovább a grafika területére, és azt hiszem, hogy maradtam
– mondja nevetve, majd azonnal hozzáteszi, hogy ez a szenvedély rengeteg türelmet és óriási koncentrációt igényel.
Bevallása szerint mindig is lassan dolgozott, a szemének romlása miatt pedig mostanában talán még lassabban készül el egy-egy nagy méretű lemezzel, ráadásul fizikailag is megterhelő a folyamatos görnyedt testhelyzet.
- Az egész művelet egy küzdés, harc az anyaggal, amit meg kell győzni arról, hogy azt adja vissza, amit én megálmodtam. Ez pedig nagy odafigyelést kíván már az első karctű megindulásakor, mert itt nem lehet olyan könnyedén újrakezdeni, mint a festészetben. Nem csupán szellemi figyelmet igényel, fizikailag is megterhel a hatalmas lemezfelületek megmunkálása, lenyomtatása. Mondhatni, megkínoznak a munkáim, elfáradok a végére, azonban míg dolgozom, nem is törődöm vele – magyarázza a művész, közben pedig bevezet a műhelyébe, ahol számos alkotás született már meg.
Az apró szentély szinte zsúfolásig telített minden eszközzel, ami az alkotáshoz szükséges, s míg körbepásztázom a helyiséget, előkerül egy-egy saját alkotás is. Elmondása szerint folyton dolgozik valamin: ceruzarajzot, tollrajzot, rézmetszetet, vagy éppen vázlatokat, feljegyzéseket készít. Szinte a pályája kezdetétől sorozatokban gondolkodott, így születtek meg a népi motívumokat, a kapukat, Erdélyországot, vagy a bibliai történeteket ábrázoló grafikái – azt azonban kiemeli, hogy számára elsősorban nem a téma a fontos.
- Nem mindig a téma a lényeges, hanem inkább a megfogalmazási mód. A művésznek, minden művészeti ágban saját hangján kell szólnia, különben belevész a zűrzavarba. Mindig a megfogalmazási mód tesz valakit összetéveszthetetlenül egyedivé. Ez a legnehezebb, különösen a pálya elején – hangsúlyozza, majd a színházi rendezőkhöz hasonlítja magát –
Tulajdonképpen úgy kezelem a témaelemeket, mint egy színházi rendező, aki kiválasztja a szereplőit. Játszom a felületen, rendezgetem, előtérbe hozom vagy épp a háttérbe szorítom a szereplőket, de van, hogy elhagyom az eredetieket és újakkal bővítem ki. Alkotás közben sokszor megfeledkezem az eredeti gondolatról és már csak a lemezen való történéseket irányítom.
Hasonlóképp történt azzal a grafikával is, mellyel az idei Debreceni Tavaszi Tárlatra pályázott és rangos elismerésben részesült. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját kapta meg, mely azért is kifejezetten nagy öröm Szilágyi Imre számára, mert „egy tehetséges, fiatal gárda” vette körül. A Kölcsey Központ mellett pedig hamarosan a Debreceni Református Kollégiumban is láthatjuk a művész néhány alkotását.
- Még szervezés alatt áll, a címét sem találtam még ki, de annyi év és munka van mögöttem, hogy az egész életműnek csak egy töredéke jelenik meg – mondja, majd részletezi, hogy a különböző sorozatokból is láthatnak néhányat az érdeklődők. A munkásságához az alkalmazott grafika, a nagy méretű díszoklevelek tervezése és kivitelezése is hozzátartozik.
A legutóbbiak például az idei város napján átadott díjak, ezekből is lesz egy válogatás a tárlaton – a korábbi munkák mellett így a közelmúltban készült alkotásokat is megtekinthetjük.
S hogy miért alkot még ma is, 76 évesen? A választ egyszerűen, szerényen fogalmazza meg:
- Ez egy szenvedély, egy olyan foglalkozás vagy hivatás, melyet addig űz az ember, amíg tud mozogni, létezni. Ezzel élünk, ezzel fekszünk és kelünk, és sokszor mindennel szemben előnyben részesítjük, ami nem feltétlenül jó, de nem tehet mást az ember, mint hogy csinálja. Szeretném megmutatni a változó világot, ahogy én látom a változást. Akár egy uszadékfában, egy szőlőgyökérben, egy szarvasbogárban, egy hatszáz éves katedrálisban. Mi változtatja? Látszólag változtatja? Minden csak rajtam múlik? Csak én látom így? Mert a változás örök, minden azon múlik, hogy mit veszek észre abból.
Szilágyi Imre alkotásaiból április 26-án, csütörtökön, 17 órakor nyílik kiállítás a Református Kollégiumban.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)