Így látja a debreceni festő a világ egyik leghíresebb képzőművészeti eseményét – fotókkal
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.08.04. 11:00 | Frissítve: 2019.08.05. 09:50
Velence – Nemcsak a gondolák meg a Szent Márk tér miatt érdemes Velencébe utazni. A biennálé látványos élményeket ígér nagyjából egy ebéd áráért.
Velence az a hely, ahova nem lehet elégszer elutazni. Mondhatjuk, hogy túl sok házról omlik a vakolat, hogy nagy a tömeg a Szent Márk téren és a Rialtón, s valóban nem kevés 8-9 euró egy korsó sörért, ám ez semmi ahhoz képest, milyen varázslatos hangulata van ennek a cölöpökre épült vízparti városnak. Itt minden templom, lakóház, oszlop és faragott kő, minden híd, sikátor történelmi időket idéz. Az olaszok stílusosan öltözködnek, s jó kedélyük a városban talpaló turistákra is könnyen ráragad.
Ha utazunk, fogadjuk el, hogy az élményekért fizetni kell, és ha gondunk van a nyüzsivel, bátran térjünk le a fő útvonalakról. Egyébként pedig a szállás nem feltétlenül drágább, mint a Balatonnál… Némi szerencsével pedig hazai áron is begyűjthetünk egy-két szép ruhadarabot, kiegészítőt, órát – vagy amire épp vágyunk.
S ha már Velencében járunk, s tehetjük,
feltétlenül látogassuk meg a biennálét, amit a világ egyik legelismertebb, legrangosabb kulturális eseményének tartanak a szakemberek.
Hetven ország alkotói vesznek részt kétévenként ezen a művészeti, politikai és társadalmi seregszemlén, amelyet első ízben több mint száz esztendeje, 1895-ben rendeztek meg.
A biennálé része építészeti bemutató, színház- és táncfesztivál, és természetesen a világhírű Velencei Filmfesztivál is. Akit az érdekel, hol tart ma és milyen üzeneteket fogalmaz meg a kortárs képzőművészet szerte a világban, nem is találhatna jobb helyet a biennálé részét képező Velencei Nemzetközi Művészeti Kiállításnál, melyet idén május 11-től november 31-ig látogathat a közönség. Ez már az 58. a sorban, és a May You Live In Interesting Times címet viseli (ami arra biztat, hogy éljünk érdekes időkben).
A lenyűgöző művészeti anyag két helyszínen látható: az egyik a Giardini, eiz a hatalmas kert, melynek a területén találhatók a különböző nemzetek pavilonjai. Innen sétálhat át az érdeklődő az Arsenale-ba, ahol lenyűgözően nagy térben folytathatja az ismerkedést a modern művészeti törekvésekkel. A debreceni festőművész, Kujbus János (akinek augusztus 9-én lesz kiállítása a b24 galériában) a biennálé rendszeres látogatójaként már indulás előtt felhívta a figyelmünket arra, hogy ne feltétlenül a hagyományos műfajokra számítsunk. Mint mondta, alapvetően nem a tradicionális grafikák és festmények, hanem a komplex és konceptuális alkotások lelőhelye a biennálé. Ám erre a pár hónapra a művészet jelenléte szinte az egész városban felerősödik, egymást érik a kisebb-nagyobb alkalmi tárlatok, s több kiállítás Velence parkjaiba is beköltözik.
Ha pedig valaki azon töprengene, ugyan kit érdekel az ilyen nem túl könnyen befogadható és megfogható művészet egy Debrecennél alig nagyobb lélekszámú (bő 260 ezer lakosú) városban (ami persze a világ egyik legjelentősebb turisztikai központja is egyben), meg kell nyugtatnunk: sokakat. Mi például egy átlag keddi napon indultunk el felfedezni a biennálét, s azt tapasztaltuk, hogy
hiába üzemelt egyszerre 6-8 pénztár, mindegyik előtt sorok kígyóztak, s így is jó 20-25 percet kellett várnunk a jegyünkre, ami 25 euróba került fejenként.
(Ez egyébként nagyjából egy ebéd árának felel meg Velencében.)
A debreceni festő úgy fogalmazott, fontosnak tartja figyelemmel kísérni, követni, milyen folyamatok vannak a világban, más művészek hogyan, miféle technikákkal dolgoznak. Mint mondta, a biennálén nem jellemző a középszer: „vagy nagyon izgalmas, nagyon színvonalas munkákkal találkozhatunk, vagy teljesen érdektelen alkotásokkal”.
A pavilonokat járva úgy tapasztaltuk, a spanyol és a belgiumi felhozatal nem túl izgalmas. Az oroszoknál viszont mintha a Metro-regények és játékok sötét és apokaliptikus világa kelt volna életre, a finnek, svédek és norvégok pedig egyszerű, mégis szerethető, a természetet középpontba állító installációkkal jelentkeztek. A franciák is, ám ők jóval harsányabban és zavarosabban. Náluk valóban megtapasztalhattuk, milyen sok dimenzióban támadja érzékszerveinket a kortárs művészet, hiszen a tengeri világ szennyezését bemutató pavilonban maszkot nyomtak minden látogató kezébe, tegye az arca elé, ha a vad fényjátékok zavarnák, bent pedig még a rothadó kagylók szagát is érezhettük. A végén aztán vízpermet formájában arcunkba kaptuk a vizet is – ami persze a 36 fokos hőségben egyáltalán nem esett rosszul.
Az, hogy ki mit állít ki, sokszor anyagi kérdés is Kujbus János szerint. Erre jó példa a japán pavilon installációja, ahol a különleges, a látogatók által létrehozott hanghatásokkal operáló, hatalmas ülőpárna mellett a főszerepet az óriási digitális kijelzők játszották, melyek darabja bőven a milliós tétel felett járhatott, de igen költséges lehetett az orosz pavilon tárlata is.
A magyar pavilonban Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítását láthattuk. Az ötlet nem lett volna rossz, de miután a művész megmaradt a kamerák képének megmutatásának, nem építette meg ezeket az eszközöket, így úgy éreztük, más pavilonokhoz képest nagyon kevés az az interaktív élmény, hogy lőhettünk magunkról egy ingyenes és az internetről letölthető helyszíni szelfit.
A biennálé idei kínálatáról elmondható különben, hogy
a természet és a környezet védelme erősen jelen van az alkotásokban, de a háború, a divat, az emberi kultúrák sokszínűsége is markánsan megmutatkozik.
Aki csak egy napra érkezik Velencébe, annak esélye sem lesz belemerülni a biennálé világába, ennyi idő ugyanis legfeljebb arra elég, hogy végigrohanjon rajta. Aki kicsit több időt szeretne a gondolák városában tölteni, az viszont ne hagyja ki ezt a pazar tárlatot! Velencéhez pont úgy hozzátartozik, mint az autómentes közlekedés, a finom fagylalt és a remek olasz sörök, vagy a karneváli maszkok világa.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)