Hiába terror, horror, árulás: a sötét lovagot nem lehet legyőzni
Szerző: (szénási) | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.07.31. 09:58 | Frissítve: 2012.07.31. 12:17
Denevérember, Macskanő és maszkos gonosz harcol a nyár mozijában. A film izgalmas, bár tény: Batman olyan hős, aki nem fogja cserben hagyni a nézőket. Kritika.
Minden nyáron van pár film, amire a nézők vagy a kritikusok lelkesen ráragasztják a címkét, miszerint ez volt a kánikula heteinek legszuperebb mozija. Christopher Nolan Batman-trilógiájának már eleve kijutott a sors, hogy ennél jobban a közönség nemigen várt filmet mostanában. (Eltekintve A hobbittól, ami persze egészen más történet, és amihez még mindig jó sokat kell aludni...) Eleve kultfigura volt a Denevérember képregényhősként, és mozis szuperhősként is az lett. Jó pár nagynevű sztár keltette életre az évtizedek során a hegyes fülű milliárdos igazságosztó alakját, ahogy az örökös genya ellenfelek, a világ (de minimum Gotham City) elpusztítására törekvő gonoszokat is. Kiemelkedik a sorból Heath Ledger Jokere, és a Nolan-féle filmtrilógia második része a sötét lovagról, mely tényleg képes volt valóban magasra tenni a mércét. Csakhogy. Az egy másik film. Egy korábbi, egy előző mozi. Mi viszont most a valóban várt Felemelkedésre ültünk be, aminek alapvetően önmagában is működnie kell. Egy mozifilmtől ugyanis ez az elvárható minimum. Hogy akkor is érthető legyen, akkor is üljön vagy üssön (ki-ki ossza be magának), ha az ember nem látta az előzményeket. Vagy régen. Vagy nem hagyott benne elég (mély) nyomot.
A sötét lovag – Felemelkedés a várakozáson túl amiatt is jókora sajtóvisszhangot kapott, hogy egy James Holmes nevű ámokfutó 12 embert megölt, további 58-at pedig megsebesített, amikor Denverben betört a film bemutatójára és tüzet nyitott a moziteremben ülő nézőkre. Ez persze magát a filmet nem minősítheti. Még akkor sem, ha ez a 24 éves tag a gonosz Joker szerepében tetszelgett a bíróság elé kerülve rikító narancsszínűre festett frizurájával. A filmet az minősítheti, ami a vásznon történik. A kemény, bár az első pillanatokban hirtelen enyhén zavarosnak érzett kezdés után (kik ezek az emberek? miért szednek szét egy repülőt?) a néző hamar visszazökkent a Batman-filmek világába. Gothamba csöppenünk, ahol azt ünneplik éppen, hogy egy ideje sikerült felszámolni a szervezett bűnözést. A filmbeli bűn és igazságosztás viszonyának a lényege azonban az, hogy soha nincsenek egyensúlyban. A béke időszaka után hamarosan megjelenik a gonosz, a rettenetes, a félelmetes – jelen esetben egy sötét alvilági lény képében, aki egyszerre kegyetlen és kíméletlen, misztikusan erős, plusz megjelenésében is durván taszító. Célja a rend felszámolása, elhozni a terrort és a rettegést, a pusztulást Gotham városnak. A maszkos izomállat Bane persze a maga módján éppen olyan groteszk és kiszámítható, mint a korábbi Batman-filmek gonoszai voltak. Ez is a lényeg: ha a jó meg a rossz összeütközik, akkor nem árt, ha tudjuk, ki kicsoda. Más kérdés persze, hogy utóbb kiderülhet: nem mindenki az, aminek elsőre látszik.
Sok színész, sok szereplő, sok helyszín, sok mellékszál szövetéből alakul ki Nolan filmjének világa. Hamar feltűnik a rendőrfőnök Gordon alakjában Gary Oldman. Árnyalt játékával tulajdonképpen ő és az Alfred, a komornyik szerepében brillírozó Michael Caine nyújtják a legemlékezetesebb alakítást. (Esetleg még az egyébként halványszürke rendőrt, John Blake-et játszó Joseph Gordon-Levitt írható melléjük...) Nem rossz a Bruce Wayne, azaz Batman figuráját életre keltő Christian Bale sem, aki eleve nem tud sablonos és gyenge lenni, de karaktere sajnálatos módon elég kiszámítható. Tudjuk, olyan nincs, hogy Batman végleg elbukjon, tehát csak idő kérdése, hogy a terror-puzzle minden darabja a helyére kerüljön... Hasonló a helyzet a Selina Kyle-féle Macskanőt játszó Anna Hathaway alakjával is. Ez a dögös bébi, aki egyszerre csaló, tolvaj, kőkemény verekedő és érzelmileg is viszonylag összetett képet mutató figura, összességében teljesen valószínűtlen. Pont annyira, mint a milliárdos Wayne, aki túl sok éven át magasról tett a világra, s elvonult a háttérbe, akaratlanul is hagyva, hadd omoljon össze birodalma. Aminek súlyos következményei lesznek nem csupán rá, de a városban élő milliókra nézve is: a szálak ugyanis Gotham elpusztítása felé haladnak.
Ebben a Batman-filmben minden van, ami csak kell: látványos akciók, hightech szupergépek, fantasztikus autók, brutális verekedések, üldözős jelenetek, szerelem, balhé, atombomba, terror, polgárháború... Ott a nyugati civilizáció bukása: a tőzsde összeomlik, a számítógépes kalózkodás jól hoz a konyhára, a sajtó boldogan tálalja a cirkuszt, a metróban pedig valóban ott vannak a földalatti mozgalmak alvilági harcosai. Wayne birodalma tönkremegy, a milliárdos utcára kerül, Alfred elhagyja, de Lucius Fox (Morgan Freeman) jóvoltából úgy néz ki, sikerül mégis jobb kezekbe adni a maradék pénzét, mivel a kedves, szexis Miranda Tate (Marion Cotillard) mindent megtesz egyébként imádott Bruce barátjáért. S hogy ne pusztán a metropolisz utcáin (földön, égen, föld alatt) száguldjon a sztori, kapunk némi egzotikumot is egy félelmetes és misztikus keleti börtön képében, ahonnan soha senki nem tudott megszökni – csak egy valaki. S mi már ekkor sejtjük, hogy majd lesz még egy, mert Wayne ugye Batman, és Batman mégsem rohadhat meg úgy egy cellában, mint más földi halandó...
Nem kell elmesélni egy Batman-filmet ahhoz hogy tudjuk, nagyjából mire megy ki a játék. S mégis ezt szeretjük benne: a harcot, a balhét, a látványelemeket – a jó zene és a parádés szereposztás mellett. A történet alapvetően most is nagyon jó, minden eleme a helyén van, feszült, izgalmas, kellően árnyalt. S bár a film eposzi hosszúságú (165 perc!), ez fel sem tűnik. Úgy érezzük, nincsenek üresjáratok, jó tempóban halad előre a sztori. Hirtelen azonban bevillan: milyen kár, hogy nincs tétje. Mert ez fikció, mese, köze sincsen semmilyen szinten a valósághoz, amivel el is távolodik tőlünk, s nem tudjuk teljesen komolyan venni. Ez a város nem igazi város, innen rég elmenekült volna mindenki, ha tényleg ilyen a helyzet, a hősök bármekkorát esnek, végül csak talpra tudnak állni, ha az erő nem segít, ott a technika, ha a technika is összeomlik, akkor az akarat, az ész, vagy a forgatókönyvíró megoldja a problémákat.
Az utolsó félórára pedig mintha a készítők lendülete is alábbhagyott volna. Ziccereket hagynak ki. Például két mondattal elintézik a pokoli Bane maszkjának lényegét is. Ugyan korábban elhangzik, hogy azért viseli, mert ez szorítja vissza egyébként elviselhetetlen fájdalmát, de ez a szál filmben egyáltalán nincs kibontva. Ahogy a női főszereplők pálfordulásai sem. A Macskanő esetében még érteni véljük, hogy mégis tökös pasi ez a Bruce, tehát árulás ide vagy oda, a szerelem mindent legyőzhet, de már az igazi áruló, Miranda Tate pusztító bosszúvágyának kőszikla keménységű alapjait nem annyira érezzük. Csak azt, hogy ez egy olyan film, ahol sok-sok akcióra, sok-sok rombolásra van szükség. Meg persze az amerikai egyenruhások (ez esetben a zsaruk) mennybemenetelére, ami itt legalább olyan giccsesre sikeredett, mint A függetlenség napjában. Túl a papon, a gyerekeken, a jó zsarun, romantikus helyszíneken, érzelmes komornyikon.
Ha mindezen felül tudunk (vagy akarunk?) emelkedni, akkor nem is rossz Batman-sztori A sötét lovag – Felemelkedés. Hiszen ezt vártuk, s ezt is kaptuk. Azt meg ki-ki eldöntheti, szerinte valóban végleg elszállt-e a denevér.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)