Egy zseniális fekete nő kalandjai a fehérek Amerikájában
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2017.01.21. 08:57 | Frissítve: 2017.01.21. 09:06
Debrecen – Nőként is érdemes nagyot álmodni, aztán pedig ámulni, mikor teljesül. A számolás joga című mozi egy felemelő film a múlt századról, az „Ígéret földjéről”. Kritika.
Bocsi, el kell szaladnom a mosdóba. Igaz, szakadó esőben másfél kilométert kell kocognom oda és vissza is, de muszáj ezt tennem, hiszen ebben az épületben nincs számomra toalett. Igaz, hogy emiatt negyven percet kvázi ellógok a melóból, de nincs mit tennem, hiszen ha bemegyek a fehér nők számára fenntartott vécébe, jó kis büntetésre számíthatok. Ilyen és ehhez hasonló megaláztatásokon kellett átmennie annak, aki a múlt század közepén a nagy álmok földjeként számontartott Egyesült Államok fekete lakosa volt. A szegregáció ugyanis jóformán mindenre kiterjedt: a feketék számára a buszok hátsó szekciója volt fenntartva, nem ihattak abból az ivókútból, amiből sápadt társaik, sőt még külön könyvtárba is kellett járniuk, ugyanis a fehérekéből kihajították őket. Külön iskolát tartottak fenn számukra, más csuporból kellett kávét inniuk, sőt még egy szobában sem tartózkodhattak a fehérekkel.
Ilyen vesztes helyzetből aligha tud felállni bárki, aki enged az elnyomásnak, és beletörődik méltatlan sorsába. A számolás joga című filmben három olyan nőt láthatunk, akik nem elégednek meg azzal, amivel az igazságtalan kormány sújtja őket: tanulni szeretnének, feljebb jutni a ranglétrán és szabadon élni. A film igaz történetet dolgoz fel, egy olyat, amit a tengerentúlon igyekeztek elhallgatni a lakosság elől. Azt, hogy három afroamerikai – akkori szóhasználattal élve: negro – nő végzi az űrkutatási program matematikai számításainak oroszlánrészét.
Katherine Goble (Taraji P. Henson) ebből a duplán hátrányos helyzetből indul a ’60-as évek Amerikájában. Ez a kombó akár záros határidőn belül pontot tehetne felívelőfélben lévő karrierje végére, ám a nő zseniális elméjére a végzetes döntés előtt fény derül: megaláztatások hosszú során kell ehhez végig mennie. Közben viszont történnek vidámabb események is: az özvegyasszony életében feltűnik egy romantikus udvarló, és két legjobb barátnője, Dorothy (Octavia Spencer) és Mary (Janelle Monáe) sorsa is jobbra fordul idővel.
Kath karaktere szimpatikus, életének és múltjának több szemelvényét felvillantják a készítők, így emberi lényként áll előttünk, és nem egy amerikai forgatókönyvíró fantáziájának gyermekeként. Szerethető, „rétegelt” karakter, a néző ezért végig magában érzi az izgalmat, a szurkolást, hogy nagyon szeretnénk azt, hogy végre már jó is legyen neki. Nem is csoda, hogy így érzünk iránta, hiszen egy valóságos személy pályájának vászonra vitele ez a film. További pozitívum az is, hogy a két barátnő életútján is „rajta tartja a szemét” a kamera: nem csak színezőelemként vannak jelen, hanem az ő sorsuk alakulása is üzenetet hordoz. Mary a lázadó, korlátokat nem tűrő, ám céljait okos eszközökkel megközelítő nő mintapéldája, míg Dorothy a csöndben meghúzódó, a családját védő és a megfelelő pillanatban ugró asszony jelképe.
A film érdekes korrajzként is tekinthető, egy olyan éra lenyomataként, amikor az egyenlőség ideája még elég messzinek tűnt, Martin Luther King viszont már bontogatta a szárnyait. A számolás joga egy egyénen keresztül mutatja be okosan és következetesen azt, hogy mikor érdemes hallgatni, kommentárok nélkül tűrni az igazságtalanságokat és mikor kell észérveket felsorakoztatva, akár nagy hangerővel döngetni a kapukat, hogy meghallják a hangunkat. Ez a pozitív és életszerű „tanács” pedig akár löketet is adhat a nézőknek. Izgalmas pluszt és hitelességet tesznek hozzá az alkotáshoz a korabeli tévéfelvételek, amelyeken többnyire fekete-fehérben láthatjuk a rakétakilövési kísérleteket és az azt izgatottan, távcsövekkel figyelő tömeget.
A filmben minden fontos alkotóelem jó egyensúlyban van jelen: adott egy jó eszű és emberséges főhős, egy kedves udvarló, egy belevaló barátnő, egy bölcs idős. Egy csipetnyi ízléses romantika, egy nagy kanálnyi társadalomkritika és egy hatalmas adag önérzet. A sok „cukiság” mellett persze jó néhány ellenlábas is feltűnik a színen: a program egyik fő agytrösztje, a nyíltan rasszista Paul (Jim Parsons) folyton igyekszik ellehetetleníteni Kath dolgát, és a Vivian Michael (Kirsten Dunst), a gonosz fehér felettes sem bánik épp kesztyűs kézzel a kompániával.
Katherine Johnson (férjezett nevén) egyébként még él, 98 életévében jár. Az amerikai filmkészítők méltó módon tisztelegnek a sokat elért asszony előtt úgy, hogy pályájának egyik legfontosabb felvonását villantják fel a közönség előtt. Hiányérzet nélkül távozhatnak a moziból azok, akik beülnek erre az alkotásra: szerethető, szórakoztató és elgondolkodtató egyben. Robbanhatnak még hasonló örömbombák a környéken.
A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: január 21. és február 1. között 17.45-től. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)