Debrecenben találta meg az igazi útját Juhász Tibor
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2018.06.30. 11:05 | Frissítve: 2021.04.09. 08:38
Debrecen – Alig négy éve került a városba, azóta már két kötete is megjelent. A 25 éves szerzőt leginkább az elesettek segítése foglalkoztatja. Interjú.
Salgó blues címmel jelent meg az idei Könyvhétre Juhász Tibor szociografikus novellaregénye, amelyben fiatalkora emlékezetes alakjairól és helyeiről ír. Programszervezés, interjúk, szerkesztés, írás, olvasás és versek: az idejével zsonglőrködve mindez belefér az életébe, és még sosem érezte ennyire felszabadultnak magát, mint a cívisvárosban.
Dehir.hu: A Könyvhéten már volt alkalom arra, hogy az érdeklődők dedikáltathassák az új kötetét. Sokan kérték az aláírását?
Juhász Tibor: Hogy hányan kérték az aláírásomat, nem tudom. Valószínű, hogy kevesen, de persze az is elképzelhető, hogy pályakezdő létem dacára sokan – mindkét eset megijesztene, ezért sem számoltam meg az érdeklődőket. Mindenesetre megtisztelve éreztem magam minden egyes autogram után. Két helyszínen volt lehetőségem dedikálni, Budapesten és Debrecenben. A fővárosi alkalmon természetesen többen voltak, hiszen az ottani könyvheti rendezvények nagyobb formátumúak, a kulturális gócpontnak is nevezhető Budapesten természetesen sokkal több kiadó tudja képviselni magát, de a vidéki helyszínekhez viszonyítva a cívisváros sem maradt le.
Dehir.hu: Milyen visszajelzéseket kapott a könyv kapcsán?
Juhász Tibor: Alig pár hete jelent meg a kötet – ilyenkor mindenki örül, és még olyanok is gratulálnak, akik most hallottak először a könyvről. De
már érkeztek olvasói visszajelzések is, ezek többségében pozitívak voltak. Hogy az irodalomkritika hogyan fogja értékelni a munkámat, azt félelemmel vegyes kíváncsisággal és persze türelemmel várom,
hiszen a recenziók megírásához és publikálásához nyilvánvalóan több idő szükséges. Igazság szerint a könyv megjelenése előtt már kaptam visszajelzéseket, hiszen amikor elakadtam vagy elbizonytalanodtam az alkotómunka során, a legközelebbi barátaimtól kértem tanácsokat. Ők szakmabeliek, és a személyes kötődéseken túl munkakapcsolat is van közöttünk, sokat alakultak a Salgó blues szövegei az észrevételeiknek köszönhetően. Ekkor azonban még az alkotómunka fázisában volt a kötet, meglátásaikat útjelzőként, nem kritikaként fogtam fel.
Dehir.hu: Önéletrajzi ihletettsége is van a kötetnek. Mennyit merített a saját életéből, tapasztalataiból?
Juhász Tibor: Ahogyan az első könyvemnél (Ez nem az a környék – a szerk.), most is a salgótarjáni környezet volt a legfőbb ihletforrásom. Helytörténeti munkákból, valamint városi legendákból merítettem az egymáshoz több szálon is kapcsolódó novellák alapötleteit, a szereplőim megalkotásakor gyakran több ismerős személyből formáltam egyet. Nem kifejezetten szeretem azt a várost, de ott nőttem fel, foglalkoztat, ám a hozzá fűződő érzelmi kötődéseim egyre lazábbak, hiszen már négy éve Debrecenben élek. Az első kötetem megjelenése után felkérést kaptam Mizser Attilától, a salgótarjáni Palócföld folyóirat akkori főszerkesztőjétől, hogy a lap 2016-os évfolyamának lapszámaiba írjak egy-egy tárcát.
Önálló rovatom lett tehát, aminek azt a címet adtam, hogy Salgó blues. A megjelent prózákat egybeolvasva támadt az az ötletem, hogy kötetbe rendezzem őket.
Ugyan a prózanyelvem alakulástörténetének szempontjából fontosak ezek a tárcák, de végül egyetlen bekezdést sem tartottam meg belőlük. Szóval az első két könyvem témáját nagyban meghatározta Salgótarján. A harmadik már másról fog szólni.
Dehir.hu: Miről?
Juhász Tibor: Jelenleg egy szociográfián dolgozom, amit Miskolc egyik zártkertes külterületéről, a lyukóvölgyi szegregátumról írok. Tudomásom szerint ez az ország legnagyobb szegregátuma. Annak idején víkend telep volt, a miskolci, illetve a Miskolc környéki munkásoknak voltak itt telkei, hétvégi házai. Ők a nehézipar leépülésekor nemcsak munkahelyeiket, hanem egzisztenciájukat is elvesztették, arra kényszerültek, hogy el- vagy feladják korábbi ingatlanjaikat, és lehetőségeikhez mérten szétszóródjanak a városban vagy a világban.
Egy fészerben vagy egy komfort nélküli hétvégi házban tagadhatatlanul jobb lakni, mint az utcán, a nyílt ég alatt: sokan Lyukóvölgyet választották.
Ez természetesen csak az egyik tendencia, más úton-módon is kerültek ide emberek. Jelenleg körülbelül 4000-en élnek az életvitelszerű lakhatásra többségében alkalmatlan építményekben. Ezeknek az embereknek a jelenét és múltját igyekszem feldolgozni az új könyvemben. Születnek újabb versek is, ezekből is az látszik, ami a most íródó könyvem kéziratán: a téma marad, de újabb terekkel, műfajokkal és irányokkal igyekszem bővíteni a palettát.
Dehir.hu: Miért érdekli ennyire a perifériára szorult emberek élete?
Juhász Tibor: Már középiskolásként is személyes ügyemnek éreztem a társadalommal, a társadalmi problémákkal való foglalkozást. Gyerekként közel voltam ezekhez az emberekhez: talán a személyes kötődések azok, amik a mai napig irányítják a tekintetemet.
Dehir.hu: Salgótarjánból Miskolcra került, majd Debrecenbe. Hogy jöttek ezek a váltások?
Juhász Tibor: Érettségi után úgy gondoltam, az egyetem út lehet afelé, hogy alkotó emberré váljak. Miskolcon viszont nem találtam a társaságomat, nem tetszettek a kurzusok, hiányérzetem volt, így az első hónapok után abbahagytam egyetemi tanulmányaimat, és egy kereskedelmi OKJ-s képzésre jártam. Utána egy dohányboltban dolgoztam eladóként. Akkoriban küldtem el a verseimet először irodalmi folyóiratoknak. Mizser Attila volt a mentorom, később pedig Nyerges Gábor Ádám, az Apokrif folyóirat főszerkesztője tüntetett ki a figyelmével.
A lap által rendezett felolvasóesten találkoztam először Áfra Jánossal, aki, miután beszámoltam neki pályaválasztási kétségeimről, a Debreceni Egyetemet ajánlotta megoldásnak.
Igaza lett, az itteni élet bizonyos értelemben valóban megoldást jelentett és jelent most is a számomra.
Dehir.hu: Milyen volt a salgótarjáni környezetből átkerülni a jóval pezsgőbb debrecenibe? Itt sok mindennel foglalkozik, hiszen ír, szerkeszt, egyetemre jár, a napokban záróvizsgázott, s kultúraszervezői feladatokat vállal.
Juhász Tibor: Azért vágtam bele mindebbe, mert éreztem, ebben a közegben lehet maradásom. Az első hónapok után pedig kifejezetten akartam, hogy maradásom legyen. Talán azért vállalom túl magamat, hogy ne is legyen időm gondolkodni azon, milyen lenne feladni itt mindent, és folytatni azt az életet, amit négy évvel ezelőtt abbahagytam.
Dehir.hu: Mit javasolna egy olyan fiatalnak, aki szeretne írással foglalkozni?
Juhász Tibor: Olvasson, amennyit csak tud. Szerintem az alkotómunkának kilencven százaléka olvasás, a maradék tíz pedig az írás. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a külső tekintet esetenként többet láthat, ezért sokszor van szükség egy külső szemlélőre, például a szerkesztőre, aki megnézi, átfésüli a szövegeket. Ne spóroljon az idejével, a munkájával. Mindezekkel együtt a legfontosabb: olvasni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)