Debrecenben járt a váradi bábszínész „életre kelteni” a tárgyakat
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.01.11. 08:53 | Frissítve: 2015.01.11. 14:42
Debrecen – A bábszínházban szinte bármilyen világot meg lehet teremteni – mondja a nagyváradi bábos, akit elbűvölt Debrecen hangulata.
A bábszínház szerelem volt első látásra, és az ilyen szerelmek örökké tartanak, mert meg akarjuk őrizni őket – mondja Lélek Sándor Tibor, aki a királyok városában él – azaz a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábszínésze, s nemrég hosszú időt töltött Debrecenben. Részt vett ugyanis a Vojtina Bábszínház munkájában – vendégművészként, s így a debreceni közönség is láthatta a Mese a hársfa alatt című előadásában.
Túl sok szabadideje nem maradt a próbák, a munka mellett, de azért ha tehette, szívesen ki-kisétált a városba, s szétnézett Debrecenben. Szakított időt a Dehirre is: s elárulta, mi vitte a színházba, s mit gondol a bábjátékról.
Lélek Sándor Tibor: Tulajdonképpen a színészet, a színház vonzott, nem terveztem, hogy bábszínész legyek, annak ellenére, hogy gyermekkoromban elkápráztattak a bábelőadások. A kis herceg című előadás volt, aminek történetére, látványvilágára – halványan ugyan – de mai napig emlékszem. Varázslatos élmény volt az is, amikor kifelé haladva a nézőtérről a színpad előtt, meglibbent a nagy vörös függöny, és bepillantást nyerhettem a rejtett világba.
Dehir.hu: Időközben eltelt jó néhány esztendő, és most a másik oldalról is szemlélheti a világot.
Lélek Sándor Tibor: Sok évvel ezelőtt a sors keze a bábszínházba vezetett, ugyanis bábszínészt kerestek és úgy éreztem, szívesen belekóstolok ebbe a műfajba. Szerelem lett ez első látásra. Élettelen tárgyat életre kelteni különös érzés. Amikor először kezembe veszem a bábot, ismerkedünk egymással – a báb és én. Előbb a fej, majd a kéz, a láb mozdul meg. Szokjuk egymást. Sokáig nézem a tekintetét, hogy átadjak neki egy leheletnyit a lelkemből. Az a pillanat lesz a születés pillanata, amikor már az ő szemével látok. A bábszínházban szinte bármilyen világot meg lehet teremteni, az animációs lehetőség csaknem korlátlan.
Dehir.hu: Hogyan került a Lilliput Társulathoz?
Lélek Sándor Tibor: Még 1993-ban, de akkor még Lúdas Matyi nevét viselte a társulat, melynek aztán tíz éve, 2004-ben a vezetője lettem. Ez hét évig tartott, 2011-ben a nagyváradi Szigligeti Színház nagyon komoly strukturális átalakuláson ment át. Ma ugyanazon intézményhez tartozik a Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat, és a Nagyvárad Táncegyüttes, egy főigazgatóval, és három művészeti igazgatóval. A Lilliput Társulat korábban egyébként az Árkádia Gyermek és Ifjúsági Színház magyar bábtársulata volt.
Dehir.hu: A napokban a Vojtina Bábszínház Mese a hársfa alatt című darabjában láthatta a debreceni közönség, aminek a folytatása a 2015-ös esztendőben várható. Milyen együttműködés van a debreceni és a nagyváradi bábszínház között?
Lélek Sándor Tibor: 2005-ben volt az első alkalom, amikor a Vojtina Bábszínház ellátogatott hozzánk. Akkor az Árnyak színháza – Ofélia képeskönyv című darabot hozták el, amit a Blattner Géza-díjas Rumi László rendezett. A régi színházi rendszerben, az „Árkádiás korszakban” egyébként nehéz volt bármit is elérni. Minden akadályba ütközött. Az új színházi struktúrában könnyebben működnek a dolgok. Így jöhetett létre több koprodukció a Vojtinával is. Ez már a harmadik közös munkánk. Az előző darab, a Tündérléptefű volt, ezt követte a Genézis című tárgyanimációs előadás, majd a nemrég bemutatott Mese a hársfa alatt című bábos produkció. Az együttműködés a két társulat között nagyon jó alapokra lett helyezve, és mindkét részről fontosnak tartjuk ezt a munkát.
Dehir.hu: Milyen az élete egy bábszínésznek Nagyváradon?
Lélek Sándor Tibor: Ma már több mindent könnyebb megvalósítani és elérni. Itt megemlíteném a koprodukciók létrejöttét, az egyre több vendégjátékot, és más társulatok meghívását a színházunkba. Sűrűbben tudunk neves rendezőket, alkotókat fogadni, és különböző műhelymunkák is megvalósulhatnak. A Lilliput Társulattal kapcsolatban többen is kérdezték, milyen profilt választottunk, milyen úton akarunk haladni. Elmondtam, hogy mi nem állhatunk rá csak a vásári játékokra, vagy marionettre, vagy bármi másra. Nagyvárad aránylag kicsi város, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyetlen stílust képviseljünk – és nem is igazán szeretnénk. Szeretjük kóstolgatni az „ízeket” és a közönségünknek minél változatosabb, minőségi repertoárt kínálni.
Dehir.hu: Hogy viszonyul egymáshoz a nagyváradi és a debreceni bábjáték?
Lélek Sándor Tibor: Inkább hasonlóság van a két társulat között, mint különbség. Zömében ugyanazokkal a rendezőkkel, tervezőkkel hoznak létre előadásokat a vojtinások is, mint akikkel mi is. Mindkét csapat minőségi, közönségbarát előadások bemutatására törekszik.
Dehir.hu: Milyen volt Debrecenben próbálni és játszani? Milyennek látja a várost és lakóit?
Lélek Sándor Tibor: A Mese a hársfa alatt próbái számtalan meglepetést tartogattak. A díszlet meglehetősen eklektikus volt,de hamar rá lehetett érezni, hogy melyik helyszín, környezet milyen hatást gyakorol a játszókra. A város pedig? Az nagyon szép, gyönyörködöm az impozáns épületekben, szobrokban, szeretem megfigyelni az itt élő embereket. Az ünneplőbe öltözött városban sétálgatva eszembe jutott Nagyvárad, és felvetődött bennem a kérdés, amit a történészek nem szeretnek hallani: mi lett volna ha...? A mesékben a főhősök mindig megtalálják a boldogságot. Mindegy hol élünk, főhőssé kell válnunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)