„Debrecen erős és meghatározó kötődés nekem”
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2020.05.09. 10:10 | Frissítve: 2020.05.11. 15:14
Debrecen – Milyen is az a mély kút, amibe érdemes beletekintenünk? Mit találunk ott, és mi az az aranyszál, amit elszakítunk közben? Túriné Makoldi Gizellával alkotásról és családról beszélgettünk, valamint arról, hol is a haza. Interjú.
Mély kútba tekinték: Túriné Makoldi Gizella egyik viszonylag friss munkáját a Belső csend című online kiállításon is láthatjuk. Remélhetőleg a tárlat a maga fizikai valójában is látogatható lesz majd, hiszen egy nagyjából háromszor három méteres textilképnek egészen más hatása van a valóságban, mint egy laptop képernyőjén nézegetve.
Dehir.hu: Miért éppen textil és batik?
Túriné Makoldi Gizella: Különleges ez a mostani helyzet, mert a Kölcsey Központ rendhagyó módon rendezte meg a virtuális kiállítást. Így a méretekre és a művek technikájára vonatkozó kötöttségek alól mentesültünk. Sokkal nyitottabbá vált így az egész, ennek köszönhetően adhattam be az egyik nagy méretű batik képemet. Ha megnyílik majd a Tavaszi Tárlat, ott persze az eredeti feltételek lesznek érvényesek, szóval nem ez az anyag lesz kiállítva. Mindenesetre én ennek is örülök, hogy legalább virtuálisan részt vehetek egy debreceni kiállításon.
Számomra a textilképek is képek. A batik az egyik legfestőibb technika a textiltechnikák között.
Műveimet képi igénnyel fogalmazom meg, de egy függöny minden napszakban máshogy él, kölcsönhatásban van a környezetével, mozog, hullámzik és életre kelti a fény! Szeretek ezekkel a hatásokkal játszani, melyek egy festménynél nem érvényesülnek.
Dehir.hu: Bár nem itt él, mégis debreceninek vallja magát. Mitől az valaki?
Túriné Makoldi Gizella: Debrecenben nőttem fel, s bár egyszer csak a családunk „kétlakivá” vált, mégis én maradtam a testvéreim közt legtovább itt. Ha kérdezik tőlünk, ki hova való, ugyanolyan gyorsan vágom rá, hogy Debrecen, mint ők azt, hogy Tokaj. Valójában itt is, ott is, otthon vagyunk. Debrecen erős és meghatározó kötődés nekem. A lakás, a költözések, az általános iskola, dédmamám, a nagy múltú város történetei, aztán két év Apával (Makoldi Sándor festővel – a szerk.) „ketten”, ez mind-mind nagyon benne van. Azt sokan elfelejtik, hogy 14 éves voltam, amikor elkerültem innen Budapestre, középiskolába. A szakmai tárgyak miatt nekünk több óránk volt, mint egy átlag gimisnek, mert textil szakra jártam a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol szombaton is volt tanítás. Így nem sűrűn utazgattam haza. Főiskoláskorom után hipsz-hopsz „itt ragadtam” – de nem Pesten, hanem Budaörsön lakunk. Azért ez nem „pesti” lét.
Viszont a debreceni szálak ma is működnek! A főiskolán (a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ami akkor még a nevében főiskola volt) egyedülálló volt az évfolyamban, hogy öten érkeztünk Debrecenből! Szerintem sem előtte, sem utána nem volt ilyen – legalábbis tudtommal. Viszont összetartó kis csapattá váltunk. Mindannyian festők vagyunk, én restaurátor (is), és mindegyikünk a szakmában maradt. Ez nagy szó szerintem! Hárman azóta is tartjuk a kapcsolatot egymással, Potyók Tamás és Tarnóczi József haza is jöttek. Itt élnek és alkotnak, tanítanak Debrecenben, s ez nagyon becsülendő. Hazajönni és hozzátenni az élethez, ez példaértékű! Egyébként a testvéreim ugyanezt csinálják. Sanyi szobrászként, tanárként, családapaként, Miklós régészként, előadóként, és szintén családapaként sokat tesznek azért a közösségért (tágabb értelemben is!) ahol élnek.
Dehir.hu: Nem mehetünk el a név mellett sem: könnyű vagy nehéz Makoldinak lenni? Hiszen hárman vannak testvérek, s erősen kötődnek szüleik szellemi örökségéhez.
Túriné Makoldi Gizella: Ez sokrétű örökség, és szerintem épp ez benne a szép és az izgalmas is. Egy szerteágazó viszonyrendszer, szemléletmód, ami az élethez köt. Az élethez és a világ működéséhez.
Dehir.hu: A mostani Tavaszi Tárlatra küldött nagyszabású textilmunkáját látva úgy érzem, a rokon vonások mellett az is nyilvánvaló, hogy a saját útját járja.
Túriné Makoldi Gizella: Hát ez azt hiszem, így természetes. Ha megnézünk egy pünkösdi rózsát, nincs két egyforma virág sem rajta, mégis mindegyikről látszik, hogy pünkösdi rózsa. Szülőként én is a saját útjuk kiteljesítésében szeretném támogatni a fiaimat.
Édesapám már egész kiskoromtól hozzászoktatott, hogy keressem a saját megoldásaimat, és addig járjak utána, amíg meg nem találom őket.
Abból indult ki, hogy minden ember a teljességgel születik. Így minden gyermeknek „kerek a világ”, és ezt a teljességet hozzuk magunkkal. Legalábbis ma én ezt így fogom fel. És ha ezt elfogadjuk, akkor magától értetődően nem „javítunk bele” egy gyermek rajzába, nem mutatjuk meg neki, „hogy kell rajzolni” mert pontosan tudja. Ez alázat és tisztelet, és persze bizalom is. És ami a legfontosabb: létrehozhat egy őszinte ráhangolódást, ahol tanulhat a szülő a gyermektől, és ezen a példán keresztül a gyermek is a szülőtől.
Dehir.hu: Mély kútba tekinték: mit üzen ez a kép?
Túriné Makoldi Gizella: A Belső csend kiállítás apropója a jelenlegi rendhagyó helyzet, és a most készült alkotásokból kértek első sorban. A cím egy népdalra utal: „Mély kútba tekinték, arany szálat szakajték, benne látom testvérkémet, bíborba’, bársonyba’, gyöngyös koszorúba’!” Ezt az éneket még kiskoromban rajzoltam le Apunak. Aztán, tudom, a tanítványaival is rajzoltatta, én is később, csak gimisekkel. Azt hiszem, ez minden korosztálynak szól! Sokat tűnődtünk, vajon milyen az a mély kút, amibe érdemes beletekintenünk? Hol van az? Mit találunk ott, és mi az az aranyszál, amit elszakítunk közben? A mélység ugye nem csak lefelé vezethet, hanem befelé is...
Dehir.hu: Mit érez, amikor Debrecenbe indul, vagy megérkezik ide?
Túriné Makoldi Gizella: Azt, hogy hazaérek. De azért nem volt ez mindig ilyen természetes. Előtte meg kellett teremtsük a saját otthonunkat, amire minden nap azt mondhatom: hazamegyek. De egy ilyen vándor léleknek mint én, több otthona is van... Amikor azt mondom: hazamegyek, kérdik: Budaörsre? Nem: "Haza" haza.
Akkor lett ez ennyire egyértelmű, amikor Apu halála után valaki azt mondta jelképesen, hogy apám helyett apám lesz – s ez megrendítően őszinte pillanat volt. Aztán jöttek a megemlékező kiállítások, a DMK és Gyöngy Péter szervezésében, később pedig a Kölcsey Központban is, illetve Budapesten, ahol a Hagyományok Háza vele nyitott. Igyekeztem mindegyiken itt lenni. Nagyon jólesett, és kicsit rettegtem is, hogy olyan sírós emlékezős lesz, és annyira jó, hogy nem ezt éreztem! A magam részéről én úgy vagyok vele, hogy
Apu egy nagyon kerek hagyatékot hagyott ránk. Mindenkinek átadta amit kell. És eleget adott mindenkinek! Nincs miért nyafogni, éljünk vele: éltessük!
A kiállításokon és a megnyitón is ezt éreztem: ez a dolog amit ő képviselt, nagyon sok emberben tovább él. Itt van velünk. Itt köztünk, és nem áll meg a történet, folytatjuk, éltetjük! Ez nagyszerű érzés. Van egy személyes vonatkozása is persze. Furcsa volt és mégis természetes, hogy „Apa barátai” elkezdtek velem beszélgetni. Úgy, mintha mondjuk Apu is ott lenne a megnyitón, csak kiment volna egy picit, és addig szóval tartanak. Elképesztő érzés ez! Ezektől érzem azt, hogy Debrecenben itthon vagyok! És még valami a folytonosságról: valahogy átrendeződtek családon belül is a szerepek: máshogy nézünk egymásra mindannyian. És ez a család egy kicsit (legalább is számomra) ki is bővült: ahogy atyáskodó figyelmet is kapok, úgy „testvéreket” is találtam. Megjelentek: Tulipán Tamás, Réti Szabó Sándor...
Dehir.hu: Legutóbb azonban le kellett mondani az útját, amikor egy tárlat megnyitója miatt fordult volna erre.
Túriné Makoldi Gizella: Igen, Bődi Ildikó jubileumi kiállítására kaptam a megtisztelő felkérést, hogy nyissam meg Hajdúszoboszlón. A kiállítás elkészült, azonban megnyitni még azóta sem lehetett. Ő a batikokat valóban képként használja (és nem függönynek). Ezúton is szeretettel kívánok neki még sok örömteli alkotást!
Dehir.hu: Hogy telik az élete a koronavírus-járvány árnyékában?
Túriné Makoldi Gizella: Szerencsésnek mondhatom magam, a helyszíni munkáim befejeződtek és most a saját műhelyemben lehetek. Itthon is bőven van tennivaló. Az Egy hely szervezése és a Kompozíciós Szabadiskola most átkerült a virtuális térbe. Ez is egy lehetőség. Most olyanok is bekapcsolódhatnak, akik eddig a nagy távolság miatt nem tudtak hozzánk eljönni. Fontos, hogy figyeljünk egymásra, sok embernek meggyengülhetnek a lelki vagy anyagi tartalékai.
Dehir.hu: Önálló tárlattal mikor lép a debreceniek elé?
Túriné Makoldi Gizella: A kiállítási rend szerintem a vírushelyzet miatt teljesen felborult. Azt hiszem, most biztosat senki sem tud mondani. Jövőre van egy megtisztelő felkérésünk szobrász testvéremmel a Debreceni Művelődési Központba. Nagyon örülnék neki, ha sikerülne! De érdekes lenne egyszer összehozni a „debreceni évfolyamot” is, illetve van egy közös projektünk egykori tanítványaimmal, akik mára már alkotótársaim. Vagy ez egyik sem önálló tárlat? Nem baj, azt hiszem szeretek így dolgozni, fontosak a jó társak – de egy saját kiállításra sem mondanék nemet...
(Turiné Makoldi Gizella alkotása a Tavaszi Tárlaton itt látható, s itt is lehet rá szavazni.)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)