Csipetnyi mesét kínál a digitalizált világ gyerekeinek Lénárt Attila Debrecenben
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2018.09.30. 10:00 | Frissítve: 2018.10.01. 15:02
Debrecen – A mese egy olyan belső világ, ahová elmenekülhetünk a hétköznapok problémái elől. Ezt vallja a grafikus, akinek a népmese napja alkalmából nyílt kiállítása. Interjú.
„A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére” – fogalmazta meg Csernik Szende, székely mesemondó és lábbábos. A népmesék különleges szerepet töltenek be az ember életében, éppen ezért kezdeményezte 2005-ben a Magyar Olvasástársaság, hogy minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a népmeséket. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás Lénárt Attila grafikusművész mese témájú illusztrációiból az Újkerti Közösségi Házban.
A fiatal grafikus 2009-ben diplomázott a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola tanító, rajz-vizuális műveltség szakterületén. Tanulmányai alatt figyelt fel kiemelkedő tehetségére Tamus István, aki a grafika felé irányította. Munkáival találkozhatott az érdeklődő közönség többek között Derecskén, Berettyóújfaluban, Konyáron, Debrecenben, külhonban pedig Nagyszalontán, Kassán és Stuttgartban is. Képeire jellemző a „vállaltan gyermeki képi fogalmazásmód”, mely a 2017-ben megjelent Csipetnyi mese című gyermekkönyvében is fellelhető. Lénárt Attila tudatosan kapcsolódik a mese kollektív tudatalattijához, ahhoz a mindannyiunkban élő pszichikus világhoz, mely már túlmutat az egyénen.
A nemrég nyílt kiállításról és a hozzá kapcsolódó gyermekkönyvről beszélgettünk az alkotóval, valamint arról, miért fontos a gyerekeket a hagyományos magyar képzőművészettel is megismertetni ebben a mai digitalizált világban.
Dehir.hu: Alkotásain főként a mesék világa elevenedik meg. Miért éppen meseszerű lényeket ábrázol?
Lénárt Attila: Gyermekkorom óta foglalkoztatott ez a téma. Gyerekként természetes módon magával ragad a mesék világa, de fontos, hogy felnőttként is meg tudjuk élni.
A mesét mindig is egy olyan belső világnak tartottam, ahová az ember elmenekülhet a hétköznapi problémái elől.
Igazából korábbi kiállításaim során alakult ki, hogy grafikai szempontból a mesék irányába indultam el. Először csak egy-két lapon foglalkoztam mesefigurákkal, a saját történeteimet próbáltam megjeleníteni és ebből fakadt az az illusztratív stílus, amely a mai napig jellemző az alkotásaimra. Később egy egész sorozattá bővültek ki ezek a mesetémájú lapok, először 2013-ban, Debrecenben tártam a közönség elé. Több olyan visszajelzést is kaptam, hogy szívesen látnák az alkotásokat egy albumban vagy akár könyvformátumban megjelentetve. Ekkor vetődött fel bennem, hogy gyermekkönyvet készítek.
Dehir.hu: Hogyan született meg a Csipetnyi mese?
Lénárt Attila: Először fel akartam keresni egy tapasztalt írót, hogy ő írja meg a történeteket, én pedig illusztrálom. Végül úgy döntöttem, hogy én írom meg ezeket a meséket, melyekhez egy-egy illusztrációt kapcsolok. Amikor elindultam a mese témájú kiállítás sorozatommal, az ország több pontjára is eljutottam. Az egyik állomáson óvodás és kisiskolás csoportokat is elvittek a tárlatra, így volt lehetőségem felmérni a gyerekek reakcióit. Először biztos akartam lenni abban, hogy jó úton jár a folyamat, ezt követően vágtam bele a könyv tényleges megszerkesztésébe. Rövid verseket, mondókákat írtam, igyekeztem egy kis nevelő szándékkal átadni az ismereteket. Főként állatokat személyesítettem meg, de képzeletbeli lények is megjelennek, melyekhez illusztrációt készítettem.
Dehir.hu: Miben, hogyan jelenik meg pontosan ez a nevelő szándék?
Lénárt Attila: Egyrészt a nyelvezetében, ugyanis a kori sajátosságoknak megfelelő megfogalmazás nagyon fontos.
A gyermek nyelvén kell közölni azt az információt, a többlettudást, amit át szeretnénk adni. Az egyes állatok leírásával, tulajdonságaik megjelenítésével próbálok valami pluszt adni a gyerekeknek, miközben a szókincsüket is gazdagítom a versekkel.
Több mondóka megírásakor az volt a célom, hogy átvezessem az óvodásokat az iskola felé. A picinke cinke és az őzgida beszélgetésében például megjelenik, mennyire vágyódik az őzike az iskolába, vonzza ez az új, izgalmas közeg. Ezzel is szerettem volna pozitív képet festeni az iskoláról a gyerekeknek. Emlékszem, annak idején nagyon vártam, hogy végre beülhessek az iskolapadba. Remélem, azok a gyerekek, akik megismerkednek ezekkel a történetekkel, ugyanígy élik majd meg ezt az időszakot. Ezen kívül fontosnak tartottam a humort is belevinni, ami mindannyiunk életében szerepet játszik, a gyerekeknél pedig különösen lényeges, így könnyebben tanulnak.
Dehir.hu: Miért éppen a gyerekeket választotta célközönségnek?
Lénárt Attila: Tanítóként végeztem, a pedagógusszakma során sok olyan hatás ért, ami arra sarkallt, hogy a gyerekeknek szánjam a könyvet. Emellett a grafikai munkám során a kedvenc technikámmá a rézkarc vált, és manapság egyre kevesebb olyan könyvet találni, amit ezzel az eljárással illusztráltak. Ezért tartottam fontosnak, hogy egy rézkarcokkal színesített verses-mondókás könyvet készítsek. Egyúttal megvalósult a számomra nagyon fontos rézkarc technikájának és hagyományának továbbörökítése, valamint a gyermekszeretetből, a pedagógusmunkából fakadó célom is.
Dehir.hu: Miért tartotta, tartja fontosnak, hogy a gyerekek már egészen kicsi kortól megismerkedjenek a versekkel, a rézkarcokkal, a művészetekkel?
Lénárt Attila: Ha egy gyermek ezekkel a ma már egyre inkább eltűnőben lévő manuális grafikai technikákkal legalább így, egy képeskönyv formájában érintkezik, talán kialakulhat benne egy olyan vizuális igényt, ami később, felnőttként is meghatározó lesz számára. Kisebb koromban nagyon szerettem a régi, kézzel illusztrált könyveket. Reich Károly Kossuth-díjas grafikusművész számos olyan könyvet illusztrált, amin az én generációm nevelkedett. Az ő alkotásai vannak például a Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról című könyvben is. Számomra ezek nagyon meghatározók voltak, mi még tudtuk, milyen az, ha valamit szépen, kézzel illusztráltak.
A mai gyerekek sajnos leggyakrabban a digitális illusztrációval készült könyveket látják, illetve a televízióból, az internetről is olyan hatások érik őket, amelyek nagyon távol állnak a hagyományos magyar képzőművészeti kultúrától.
Ez a kötet is próbál egy kicsit visszanyúlni ezekhez a technikákhoz, és remélem, sikerül valamelyest továbbörökíteni, megszerettetni a rézkarc technikáját.
Dehir.hu: Milyen visszajelzések érkeztek a gyerekektől a könyvről, a képekről?
Lénárt Attila: Több óvodapedagógus is érdeklődött a könyv iránt, akik tanítják is a mondókákat a foglalkozásokon. Tapasztalataik szerint szeretik a verseket, és könnyen meg is tanulják a gyerekek.
Dehir.hu: Tervben van egy újabb gyermekkönyv?
Lénárt Attila: Mindenképp szeretném a folytatását, de még nagyon kezdetleges fázisban van. Remélem, hogy hasonlóan jó lesz a fogadtatása, mint a Csipetnyi mesének. Most azonban még erre koncentrálok, és azon dolgozom, hogy a könyvesboltok polcaira is felkerülhessen és minél szélesebb körben megismerjék, mert annál nincs szebb érzés, amikor az ember tudja, hogy a munkájával egy kisgyereknek örömet okozott.
Lénárt Attila illusztrációi október 17-ig tekinthetők meg az Újkerti Közösség Ház Előtéri Galériájában.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)